Árpád
-1 °C
9 °C

A KISZ-tábor az internetre megy: Fogadóóra

2001.05.15. 13:48
A magyar állami televízió állapotáról ritkán ejtünk manapság szót, inkább csak amolyan csendes sírdogálásra méltatjuk. Nem véletlenül, hiszen az elmúlt években tanúi lettünk kettős betegségének: versenyre próbál kelni a kereskedelmi tévék nagy nézettségű és értéktelen rágógumijával, miközben a közszolgálatiság utóvédje meghunyászkodva simul egyre szorosabban a büntető- jutalmazó állami kézbe.
Maradt azonban még egy olyan műfaj, amelyben az állami tévé továbbra is vezető hatalom: a szakmai híradók. Ezek a magáncsatornák műsorába nem nagyon illenek: a tudomány és a művészet olykor egészen tudálékos, unalmas tud lenni, mit sem törődve azzal, hogy ezért országosan többszáz statisztikai adat kapcsol tovább. A demokratikus közszolgálat azonban épp azt jelenti, hogy a kisebbségek, a többé-kevésbé aktív tévénézők is megkaphassák a maguk nézői élményét. A Fogadóóra ennek a műfajnak a képviselője: deklaráltan és kizárólag az oktatásüggyel foglalkozik, de azzal aztán szenvedélyesen.

A rusztikus stúdió
Téma: a világháló; ha egy tévé szemet vet az internetre, akkor ott biztosan elhangzik a világháló kifejezés. Súlyosbított verzió a számítógépes világháló és az elektronikus szupersztráda, de arra szerencsére nem hajtottunk fel: lassúdadan és ráérősen szivárog be az újmédia a régibe. Tagadhatatlan, hogy alaposan körüljárja az anyagot a Fogadóóra, ám azért az alaphang az idegenkedés és az egész jelenség nem-értése. Jellemző, hogy az "internet az oktatásban" ötletnek kapásból vagy három olyan alkalmazásával ismerkedtünk meg, amitől külön-külön is égnek áll a meggyőződéses civil haja. E-mailben a szülőnek elküldhető intő és egyes; SMS-értesítés, ha a gyerek nem ment iskolába. Ettől még bizonyára csak az 1984-en felnőtt generációban szólal meg a folyton Nagy Testvért szimatoló sziréna, viszont amikor elhangzik, hogy "a tanárokról is sok mindent meg lehet tudni egy ilyen adatbázissal", az már talán nem csak a csínytevő kópék félelmét ébreszti fel.

Mindehhez a téma kezelését illető teljes dilettantizmus járul. Akárha Kádár János mesélne az internetről egy világifjúsági találkozón. Miért? Például mert ha arról beszélünk, hogy valamilyen - bármilyen - tartalom könnyen megtalálható, akkor ne azzal fejezzük be, hogy "ehhez a keresőprogramokat ajánljuk". Nem házi hidrogénbombáról van szó, nyugodtan el lehet mondani, hol van pontosan. 2001-ben egy MTV-műsornak ne matávnetes e-mail címe legyen, mert az amatőrségre utal. Továbbá: egy honlapot nem lehet úgy bemutatni, sőt, egész riportot készíteni róla, hogy közben az URL-t nem írjuk ki. Ehhez legalábbis HTML-nyelven kellene beszélni, kattintható linkekkel - és erre kevesen képesek az emberek közül.

Ami azt illeti, a képernyőkön fel-felbukkanó "beszélő fejek" közül sokan egyáltalán nem képesek az úgynevezett magyar beszédre. (Az RTL-nél és a tv2-nél ki is mondták: elsődleges a külső, a beszéd nem annyira fontos.) Ez a dolog ugyanis nem csupán az érthető artikulációt jelenti, hanem egyfajta emberi mimikát, sőt, esetleg habitust is, a kultúra némi látszatát. Különösen fontos ez az olyan híradószerű összeállításoknál, mint a Fogadóóra, hiszen a házigazda meghatározza az egész hangulatát és látványát is. Az ilyen jellegű műsorok királynője Kudlik Juli és az ő lenyűgöző Deltái.

A Fogadóóra úttörőtáborát a szépséges Beszterczey Judit vezeti. A fentiekhez képest meglepetés, hogy tud beszélni, hiszen ebben a szerepkörben a Cosmo-trend a szép, lehetőleg modellmúlttal és beszédhibával, valamint súlyos magatartászavarokkal rendelkező lányokat preferálja. Elég egyszemélyes maga a műsor: Beszterczey riporterként is feltűnik, műsorvezetőként pedig általábn egyedül szorong abban a szűk, szertári hatást keltő stúdióban. Ez válthatja ki a következő meglepetést: nemcsak tud beszélni, de túlságosan is tud. Hol zord érdeklődéssel fürkészi az interjúalany arcát, hol durcás-komolyan hallgatja a zúzmarás tényeket; és általában valami pajkos félmosollyal éli bele magát a témába. Árnyalatnyit selypítő-kislányos kíváncsisággal kérdezi meg az államtitkártól, mikor csatlakozik Magyarország a European Schoolnethez, mintha anyutól tudakolná, hozott-e neki csokoládét. Olyan, mintha valami abszurd dráma színpadi utasításai járnának a fejében: inkább mégis színészet ez, mint hagyományos műsorvezetés.

Rá is fér ez a teátrális, de azért kedves játék a műsorra, hiszen az előre egyeztetett, sőt alighanem elpróbált és koreografált beszélgetések máskülönben a kubai nagykövetet is visszakergetnék Fidel mellzsebébe. Igaz, hogy Kudlik ezt a műsorszerkezetet még a szocializmusban tette naggyá, de ma már sehogy se vehető komolyan, ha az illetékesnek búcsúzóul "köszönöm a hasznos információkat". Rossz nézni, ha a riporter - majd' megfulladva a szájába adott szövegtől - üres kijelentő mondatok közbeszúrásával, a jó előre egyeztetett nyomvonalon vezeti végig az alanyt. "Ilyen kiváló diákokhoz kiváló pedagógusok is kellenek" - adja meg a szót Beszterczey Judit, hogy az igazgatónő elmondhassa, ők tényleg azok. Normális interjúra ez még nyomokban sem emlékeztet, annál inkább felidézi a Varsói Szerződés magas rangú tisztjeivel április 4-én folytatott spontán diskurzusokat. Van ám ellenszere ennek a torzulásnak: ha a kedves szerkesztő hagyja békében beszélgetni a stúdióban tartózkodókat, és nem kinyilatkozásokat próbál eladni társalgási modorban.

Kezdetben volt a szállóige: - A teve olyan ló, amelyet egy bizottság tervezett. Aztán testté lett, és azóta lépten-nyomon találkozunk ezekkel a tevékkel az MTV sivatagában. A Fogadóórán is látszik, hogy kompromisszumműsor: nem világos még az sem, a tanároknak, a diákoknak vagy a szülőknek szól-e, esetleg mindenkinek vagy egyiknek sem. Módszertan és oktatáspolitika sem éppen határtudományok, holott valahogy mindkettőnek bele kell férnie. Mindezen körülmények ellenére ennek a műsor léteznie kell, az igény, ami életre hívta, valós. Ha sikerülhetne legalább jobban leplezni a hamisságot, netán valódi interjúkra is engedélyt kapnának, akár nyílt vitafórumává, s ezáltal műhelyévé is válhatna azoknak, akik valamilyen formában iskolaközelben élnek.