Árpád
-2 °C
9 °C

Minden, ami Marsi Anikó mögött van

2006.07.17. 09:01
A háromfejű kutya és az androgün kislánykisfiú közötti riportban egy sötét ház sötét szobájában üldögélő idős ember sötét cipőjét pásztázza a kamera. A narrátor ismerteti a szomorú történetet, miközben az érintett vágóképként, némán figyel és titokban talán azt reméli, most már minden jó lesz, hiszen szerepel a tévében. Hammer Ferenc médiaszociológus az RTL Klub Fókusz című műsorának szegénységábrázolásáról írt könyvet.

A Fókuszt mindenki ismeri, nincs még egy a hazai tévéműsorok közül, amit napi egy-kétmillió ember nézne közel tíz éve folyamatosan. A Fókusz sok mindenre jó, például nagyszerű beszédtéma a vacsoraasztalnál ("láttad, drágám, a szűzhártya-helyreállító operációt a tegnapi adásban?"), fél-ismeretlenekkel folytatott kínos társalgáskor tökéletes mentsvár ("apropó, képzelje, a hölgynek pénisze is volt!"), nem utolsósorban pedig médiatudorok kedvelt példája a televíziós bulvárszemétre.

A szenvedés és nyomorúság áruba bocsátása adott, a jelenség feletti aggodalom pedig egyaránt burjánzik a nézők, a tévékritikusok és szabályozók körében. Hammer Ferenc médiaszociológus azonban az évtizedes közhelyek mögé tekintve elemzi a Fókuszt. Pontosan miért ciki? Miért káros? Miért nem az? Mit mutat, hogyan és főképp: miért?

Néma szereplő

A kötetből kiderül, hogy a mindenkori Fókusz-néző két-háromnaponta találkozik szegényekkel, akiket a műsor jellemzően nyomorúságos, konfliktusokkal és testi problémákkal terhelt csoportként ábrázol.

A vizsgált riportokban a szereplők megjelenítésének fele beszéd nélküli történet, az összes megnyilatkozás kétharmada a riporter szájából hangzik el, azaz a néző nem az érintettől ismeri meg a történetet. A riportok nem magyaráznak, nincs szó összefüggésekről vagy folyamatokról. A Fókusz szegénye tehát gyakran néma, de akkor sem szószátyár, ha megszólal. A több mint háromszáz Fókusz- riportot tartalmazó mintában a leghosszabb riportalanyi megnyilatkozás is csak 58 szóból áll: egy szomorú anya szájából hangzik, aki a spirálos fogamzásgátlás és a szex közbeni óvszerhasználat sikertelenségéről beszél, két hermafrodita gyermeke kapcsán. Hammer felhívja a figyelmet: szerkesztői döntés az is, hogy a szegénységriportok kétharmada fény nélküli, homályos képeket mutat - a szerző által megkérdezett Fókusz-szerkesztők szerint egyszerűen azért, mert az valahogy beleillik a történetbe, összefügg a fizikai széthullás tematikájával.

Kettészakadt társadalom

A könyv tudományos mű, de nemcsak társadalomkutatónak és tévéseknek érdekes olvasmány. Mindenkinek hasznos, akivel megtörtént már, hogy a Fókusz előtt ragadt, és - tegye a szívére a kezét! - kevés ember akad, akivel még soha. Hammer több oldalról közelít: a riportok elemzésén kívül a hazai bulvárforradalom jellegzetességei mellett a Fókusz történetére, fogadtatására, műfaji jellegzetességeire is kitér, illetve tárgyalja a társadalmi szövevényt, amelyben ez a kulturális termék létrejött és működik.

Hammer összegzése szerint a műsor maga is hozzájárul a társadalom kettészakadásához azzal, hogy a szenvedés övezte, helyzetükért kizárólag magukat okolható számkivetettek csoportjára, és az életüket eredményeik alapján meghatározott komfortban élő többiekre osztva ábrázolja. A szenzációra törekvő műfaj gátat szab annak, hogy megismerjük az egyes ember valódi helyzetének és a probléma valódi szélesebb, társadalmi, politikai körülmények közé ágyazott okát. Hammer Ferenc szerint a műsor ráadásul "rátesz két lapáttal az illető helyzetre", vagyis a valódinál szomorúbb sorssal ábrázolja a szereplők életét.

A közszolgálati köntösbe bújtatott szenzációműfaj ideáltípusa a műsor, ami a nyomorúságon túl, mögött és felett nem mutat, a körülményeket, az állami, szociálpolitikai felelősséget kívül rekesztve, az egyes ember felelősségében állapítja meg a szenvedés okát. Mindezt a mindenható nézettség versenyében, ahová a tévészegény kizárólag szenvedése, nyomorúsága okán nevezhet.

Hammer Ferenc
Közbeszéd és társadalmi igazságosság. A Fókusz szegénységábrázolásának értelmezése
Gondolat Kiadó, 2006.