Árpád
-1 °C
9 °C

Terülj-terülj dosszié

2002.04.30. 11:13
Szociális háló hátrányos helyzetű sztároknak: ez manapság a tv2 szerepe; mégpedig a szociáldemokrata segélymodellnek megfelelően. Nem kell különösebb teljesítményt nyújtani ahhoz, hogy befogadják a hozzájuk alábucskázó médiaarcokat, sőt az sem kizáró ok, ha az illető erkölcsileg öregedett ki a szakmából. Mi sem természetesebb tehát, mint hogy Frei Tamás is ebben a hálóban kapaszkodott meg.

Ki nem szólt, csak bégetett:
az kapott dicséretet.
Ki oda se ballagott,
még jutalmat is kapott.

Az értelmetlenségi világnapra készült szlogen maradt: "a világ meg ami mögötte van", de kiegészült az enyhén távolságtartó "Ő csak kérdez" frázissal. Érzékeltetni hivatott, hogy a hamis tényállítások ideje lejárt, Frei ezúttal már tényleg magába az igazságba torkoskodik bele, sőt: az eddigi csak nyilvános próba volt.

Kivételesen személyes megjegyzéssel indul a nagy világutazó visszatérése: köszöni a támogató levelek tízezreit, amelyeket az őt ért - biztos emlékeznek rá - súlyos támadások idején kapott. Ezzel el is van intézve, spongya rá, "folytassuk ott, ahol egy éve abbahagytuk".

Pontosan ott folytatjuk: a tízezer után pillanatokon belül jönnek az ötvenmilliók és másfélmilliárdok - továbbra is vezető téma a sok pénz. Meg a nagyon sok pénz. Riporterünk, a nagy Ő, még mindig azt a játékot játssza, hogy nagy számokat szótagol a kamerába: jól hallották, négy-száz-milli-ó forint, igen, ennyire gazdag emberek is vannak ám. Hüledezz, magyar; és számold csak ki, hány feles kommersz kijönne belőle. Vagy ámuldozz a budapesti irodán, ahol a vécékilincsig minden amerikai, még a szar is csillagokba-sávokba rendeződik a kilincsen túl.

És irigyeld az ezermillió Lajos-aranyat örökölt panelnénikét, aki "nem akarja elárulni, melyik városban él", ahogy az orgyilkosok sem adták nevüket az inkognitó érdekében - csak az arcukat vállalják ezek a rejtőzködő hősök, de azt közelképben is, meg a hangjukat torzítatlanul. Hümmögésre méltó mozzanat... aki igazán el akar bújni, inkább egy kirakatot törjön be, a Kék fényben legalább a szemét kitakarják.

De a témák Freinél ugyanúgy a műsorkészítés technikájához tartoznak, mint azok a surmóbűvölő vágóképek, ahol valami zakatol, csattan és puffan. Hadd szaladjon a hízott bukszák után, ha ilyen az ízlése, vagy ha az ilyen ízlésűekhez szól. Idővel érdemes lenne olyan filmeket is készítenie, ahol egy-egy város vagy ország értékét számolja ki, aztán műanyag kvarcórára átváltva felolvassa a számokat egymás után. Alternatívabb - túl formabontó - ötlet lenne a három és fél collos flopiról készített dokumentumfilm: jól hallották, másfél millió bájt, ami azt jelenti, hogy a Riporter összes mondanivalója és a sok tízezer rajongói levél mellett felférne rá az összes orosz bérgyilkos listája is, fontosabb médiaszerepléseikkel együtt.

Nem is szükséges ezért tovább ostorozni - van elég bibi a témától független külalakkal is. Félrehangolt vagy töküres mondatok például. "A századelőn emigrált magyar szülők karcsú leánya volt ő" - szent bugylibicska, miféle stílus ez? Korszakidéző pátosz? Ha a Magyarok Világszövetségének estimese-albumában lennének ilyen szerkezetek - hát istenem, ők a sült szalonnára is masnit kötnek nemzetiszín selyembül. De itt mégiscsak felnőtt embereknek beszélünk, akik anélkül is el tudják képzelni a századfordulót, hogy cilinderen át néznék a tévét. Van egyéb is: film "magyar és külföldi emberekről, olyan emberekről, akik vagy Magyarországon, vagy külföldön élnek". Azért ez informatív, nem? Egyértelműen definiál egy halmazt, amelybe nem tartoznak be azok, akik pont a határon, a piros vonalon élnek, piros házikóban, piros kecskével a tulipánkertben. Ha hirdetnék ebben a műsorban, mindaddig sokallnám a percdíjat, amíg effajta szövegekre van idő.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.