Sokat akar Friderikusz

2007.06.15. 13:50
Értesüléseink szerint az ATV azért nem akarja meghosszabbítani Friderikusz Sándor szerződését, mert a műsorvezető nem enged az árból. Pedig műsora még az ATV-n sincs az öt legnézettebb program között.

Az ATV a rossz nézettségi adatok miatt ősztől már "nem tervez" Friderikusz Sándorral, a "rendszerváltás utáni televíziózás egyik legnagyobb úttörőjével" - olvasható a Blikkben. A bulvárlap információi szerint a csatorna megválik Friderikusztól, aki ezután legfeljebb a Klub rádióban folytathatja a Friderikusz most című közéleti-politikai tévéműsorát.

A csatorna sajtóközleményben pontosított a Blikk értesüléseit.

"A műsor őszi folytatásáról szóló konstruktív tárgyalások jelenleg is folyamatban vannak" - írja ebben Bohács Zoltán, a csatorna vezérigazgatója.

Albert Györgyi is megelőzi

Az Index úgy tudja, hogy Friderikusz és az ATV vezetése a pénzügyekről nem tud megállapodni. Friderikusz ugyanis, amikor az ATV-hez igazolt adásonként 1,8 millió forintért vállalta egy hetente hatszor jelentkező politikai műsor elkészítését. Akkor azonban még volt, hogy a több mint hatvan fős stábbal készített, sok külső bejelentkezéssel és riportfilmmel felhizlalt műsort kétszázezernél is többen nézték. Azután az indulás után két hónappal az alacsony nézettség miatt már csak hetente ötször jelentkezett a műsor, egyre kevesebb lett benne a tudósítás és a riport, csak a stúdióbeszélgetések maradtak, és a stáb nagy részét is kirúgták. Friderikusz azonban ennek ellenére még mindig több mint másfél millióért adott egyetlen adást.

Az őszi zavargások alatt megugrott a Friderikusz most nézettsége, az MTV-ostrom napján például 188 ezren nézték az adást az AGB Nielsen elektronikus nézettségmérési adatai szerint, idén tavasszal viszont már csak ennek töredéke volt a nézettség, csak ritkán volt 50 ezernél több nézője a műsornak. A reklámozók számára fontos 18 és 49 év közötti korcsoportban még rosszabbul teljesített a műsor, aminek átlagos közönségaránya csupán 0,7 százalék volt, vagyis az éppen tévét nézők egy százaléka sem kapcsolt Friderikuszra. Ez átlagosan mindössze 12 ezer nézőt jelent a korcsoportból, a legkevésbé nézett napon pedig mindössze 1906 18 és 49 év közötti kapcsolt a műsorra.

Úgy tudjuk, hogy a Friderikusz most még az ATV házi toplisáján sincs az első öt között, megelőzi az Esti frizbi, a Névshowr, a Humorbajnokság, Kálmán Olga Pont 7 és Egyenes beszéd című műsora, sőt még Albert Györgyi A nő helye elnevezésű női magazinja is.

Az ország felét szórakoztatta

Az Index megkereste Friderikusz Sándort, aki kérdéseinkre csak annyit válaszolt, hogy ha a Blikkből tájékozódunk, akkor nincs miről beszélni velünk. Az Origónak azért elárulta, hogy az ATV-nél tervezi a szakmai jövőjét.

Annál is inkább, mert Friderikusz lassan nem tud hova hátrálni. 1992 és 97 között, ugyan konkurencia nélkül, de átlagosan 5 millió embert ültetett le a Friderikusz show elé, majd a kereskedelmi tévék indulásakor az RTL Klubhoz ment, ahonnan botrányos körülmények között távozott, a csatorna be is perelte, amiért a Meglepő és Mulatságos című műsor adáskazettáit a vetítés napján egyszerűen nem adta át a tévének a showman, majd hirtelen a Tv2-höz távozott. (Az elsőfokú bíróság 320 millió forintos kártérítést ítélt meg az RTL Klub javára, később ezt 240 millióra, majd 63 millióra mérsékelték a fellebbviteli eljárások során).

A Tv2-n Friderikusz a Gyerekszáj és a Fantasztikus Európa című műsorokat vezette, majd az alacsony nézettség miatt az MTV-hez távozott, ahol a Szólás szabadságát készítette (ez a műsor még 800 ezer nézőt vonzott átlagosan vasárnap esténként) 2003 és 2005 között. 2005 októberében Friderikusz egy Népszabadságnak adott interjúban nyilvánosan kritizálta a tévéelnököt, ami miatt nemsokára elbocsátották, és így az ATV-re szorult.