Kirúgta Friderikuszt az MTV

2005.10.10. 15:45
Eltüntette a képernyőről Friderikusz Sándort az MTV vezetése, amiért nyilvánosan bírálta a köztévé elnökét.

Az MTV etikai bizottságának ülése után a köztévé felmondott Friderikusz Sándornak, akit erről írásban is értesített. A Szólás szabadsága című műsor ezentúl is vasárnaponként jelentkezik majd a köztelevízió műsorán, a műsorvezetőt végleges helyettsítőjéről még nem döntöttek, de információnk szerint jövő héten is Krizsó Szilvia vezeti majd a Szólás Szabadságát.

Nem értek egyet ezzel a sajnálatos döntéssel, de az nem rám nézve sajnálatos - írta hétfői közleményében Friderikusz Sándor. A televíziós szerint "nincs olyan intézmény, amelynek tekintélyét kikezdheti a valóság kimondása. Az legföljebb azoknak árthat, akik nem a szakmai tudásukból, tehetségükből, hanem puszta hatalmi pozíciójukból merítik a tekintélyüket"

Friderikusz Sándort azután citálták az etikai bizottság elé, hogy interjút adott a Népszabadságnak, amelyben megkérdőjelezte Rudi Zoltán tévéelnök szakmai alkalmasságát.

"Tűrhetetlen televíziós közállapotok"

"Vagy Rudi, vagy a szakmaiság. Döntsenek erről a politika csinálói, ez az ő felelősségük. De ha minden marad a régiben, kénytelen leszek rövid időn belül megszervezni azt a civil demokratikus mozgalmat, amely figyelmezteti őket is a tűrhetetlen televíziós közállapotokra" - nyilatkozta a Népszabadság szombati számában megjelent interjúban Friderikusz Sándor, aki szerint Rudi Zoltán "jószerével többet volt az elmúlt másfél évben sípályán és vitorlás hajó fedélzetén, mint az elnöki szobájában".

Az interjúból kiderül, hogy Friderikusz kirohanása előtt vita alakult ki közte és az MTV vezetése között, arról, ki helyettesítse a műsorvezetőt A szólás szabadsága című műsor élén vasárnap. Friderikusz Horvát Jánost kérte fel, ám erről nem egyeztetett a hírigazgatóval. Elmondta: nem gondolt arra, hogy ezzel bárkit is sért, mi több, kötelességének tartotta, hogy maga gondoskodjon a megoldásról.

"Szeretnénk segíteni Friderikusznak, de több sikertelen elnöki pályázat után nyilván nehéz elviselni, hogy az MTV műsorpolitikájával kapcsolatban nem az ő szava a döntő. És nem ő dönti el azt sem, ki legyen a műsorvezető köztévé azon műsorában, amit úgy hívnak, hogy Friderikusz - A Szólás szabadsága" - nyilatkozta az Indexnek hétvégén Rudi Zoltán, az MTV elnöke. A Magyar Nemzet a múlt hét közepén megírta, hogy Friderikuszt menesztik. A tévés akkor cáfolta a hírt.

Kevesebben nézték

Míg az utolsó Friderikusz Sándor vezette műsort 766 898-an látták az AGB Nielsen statisztikai adatai szerint, addig vasárnap, a Krizsó Szilvia által vezetett Szólás szabadsága a megszokott idősávban is csak 515 093 embert ültetett a képernyők elé. A vasárnapi Szólás szabadsága az éppen tévé előtt ülök 12,7 százalékát vonzotta, miközben a Tv2-n a Múmia című amerikai kalandfilmet az éppen tévét nézők 29 százaléka látta, míg az RTL Klub közönségaránya 35 százalék volt a Csúcsformában 2 című akcióvígjátéknak ls és a Heti hetesnek köszönhetően.

Az interjú által keltett botránytól függetlenül civil kurátorok bizalmatlansági indítványt készülnek benyújtani Rudi Zoltán ellen. Értesüléseink szerint a beadványt a civil szervezetek által delegált huszonegy civil kurátor többsége támogatja. A törvény szerint a kuratórium hatáskörébe tartozik egyébként egyebek mellett a részvénytársaság elnökének megválasztása, a megbízatás egyszeri meghosszabbítása, az elnök visszahívása és annak kezdeményezése is.