Judit
-2 °C
8 °C

Rádióműsorból csinál tévéshow-t Hajdú Péter

2006.05.05. 13:01
A Budapest Rádió Frizbi című műsora ezentúl a Névswhort váltja kéthetenként az ATV-n.

Vasárnap este indul a Budapest Rádióban már január vége óta hallható Frizbi című műsor televíziós változata. A rádióműsor már hónapok óta a hét bulváreseményeit boncolgatja, az elmúlt hetekben például ebben a műsorban jelentette be Farkasházi Réka, hogy szakított Németh Kristóffal, és itt derült ki, hogy Galambos Lajos szervezte meg Antal Imre ingyenes gyógykezelését.

A műsorban a választási kampány alatt több szocialista személyiséggel beszélgettek kötetlenül, így Medgyessy Péter és Dobrev Klára is mesélhetett életéről a Budapest Rádió mikrofonja előtt.

"A rádióműsor sikere, valamint a Hajdú Péter nevével fémjelzett NÉVshowR eredményei adták az ötletet, hogy májustól a Frizbi televíziós változata és a NÉVshowR felváltva legyenek láthatóak vasárnaponként este 8 órától az ATV-n." - jelentette be Vadas Mihály, a csatorna programigazgatója.

A Frizbi televíziós változata Esti Frizbi címen fog majd futni, és az adásokat egy nappal korábban rögzítik majd, hogy a műsor amennyire lehet, naprakész legyen.

Jönnek fel

Az ATV nézettsége a csatorna januári megújulása óta közel százötven százalékkal emelkedett, a kéthetente, vasárnap esténként jelentkező Névshowr pedig a kábeles háztartásokban gyakran 12 százalék feletti közönségarányt ér el, ami azt jelenti, hogy az ATV egyik legnézettebb műsora néha több mint 400 ezer embert ültet a képernyők elé.