Hajós András kerülné a főműsoridőt

2005.05.03. 15:06
A Benne leszek a tévében megszűnését nem tartja bukásnak Hajós, aki ősztől új műsort szeretne, de nem főműsoridőben.
Véget ért A Benne leszek a tévében című műsor az RTL Klubon, az eddig leforgatott kilenc rész vetítése után a csatorna vezetősége úgy döntött, hogy a nyári szünet után már nem tér vissza a show. Hajós András, a Benne leszek a tévében műsorvezetője már megjárta a Tv2-t és a Viasat3-at is, mindkét adónál megbuktak műsorai, mostani show-ja megszűnését mégsem él át kudarcként.

"Már a Benne leszek a tévében adásba kerülése előtt tudtuk, hogy ez a műsortípus nem igazán hosszú életű Európában. Amerikában évtizedek óta mennek hasonló show-k, Nyugat-Európában azonban csak néhány hónapig maradnak adásban, talán mert tőlünk idegen ez a fajta humor" - mondta el kérdésünkre Hajós András, aki szerint a Benne leszek a tévében csak egy lépcsőfok volt, éppen ezért nem sajnálja, hogy most már továbblép.

"Az RTL Klub gazdaságilag sikeresen zárta a péntek estéket, így a műsor tulajdonképpen nem megbukott, csak egyszerűen kifáradt" - tette hozzá Hajós András.

Hajós András további terveiről elárulta, hogy a Heti hetesben ezentúl is szerepelni fog, arról pedig még folynak a tárgyalások, hogy lesz-e új műsora ősztől.

"Nem akarok egy újabb beszélgetős műsort vezetni, ahol ugyanaz a pár tucat sztár ül adásról adásra a kanapén, inkább egy egyszemélyes show-t szeretnék" - mondta el Hajós, aki szerint az RTL Klub vezetői között vannak, akik látnak fantáziát egy ilyen jellegű műsorban, mások viszont úgy gondolják, hogy nem vonzana elég nézőt egy ilyen one man show.

Hajós András az éppen folyó tárgyalásokról csak annyit árult el, hogy míg az RTL Klub főműsoridőben szeretné viszontlátni őt, ő inkább elkerülné ezt az idősávot, ahova véleménye szerint nem való.

"Szerencsére az utóbbi pár évben már elértem annyit, hogy ha most ősztől mégsem lesz saját műsorom, a nézők egy ideig még nem felejtenek el" - tette hozzá Hajós.

Nyáron Hajós András zenekarával járja körbe a fesztiválokat, ősszel pedig megjelenik az Emil Rulez! harmadik albuma, tehát a showman a Benne leszek a tévében megszűnése után sem marad munka nélkül. Emellett Hajós András nem mondott le régi tervéről, hogy ne csak mint műsorvezető, de mint műsorkészítő is bizonyítson.