Megszűnik a Késő este Hajós Andrással

2004.03.19. 14:41
A show gyengén teljesített, a nézők egy része elkapcsolt a csatornáról Hajós láttán. Azért még lesz két best of műsor.
Péntek este látható utoljára a Késő Este Hajós Andrással című műsor friss adása a VIASAT3 képernyőjén, majd két ismétlő válogatás után végleg lekerül a képernyőről a showműsor. A csatorna a döntést azzal indokolta, hogy a show nézettsége elmaradt a várttól, sőt a hétköznaponként naponta jelentkező műsor nézettsége nem nőtt jelentősen a januári premier óta.

Megrekedt tárgyalások

"Januárban induló műsorstruktúránkban kiemelkedő szerepet szántunk Hajós Andrásnak és műsorának. Hittünk, és ma is hiszünk a showman tehetségében, kreativításában. Minden erőfeszítésünk ellenére a műsor nem hozta a várt nézettséget. Nem tagadjuk, egyes technikai hibákért magunk is felelősek vagyunk, ám ezek nem okozhatták a szerződésben rögzített és a megvalósult nézettségi adatok között tátongó különbséget. Az emelkedő tendenciát nem mutató nézettség ellenére a csatorna már-már az üzleti racionalitással is szembe menve újabb lehetőséget kívánt biztosítani a produkciónak egy részben megváltozott struktúrájú, hetente egyszer jelentkező show tervével. Ám az erről folytatott tárgyalások megrekedtek, megegyezés nem született. Így végül kereskedelmi szempontból a legjobb döntést hoztuk: a műsort megszüntetjük" - áll a Viasat 3 által kiadott sajtóközleményben.

Elkapcsoltak

Az Index információi szerint a Késő este Hajós Andrással egyes epizódjait átlagosan a hirdetők szempontjából fontos 18 és 49 év közötti lakosság 0,5 százaléka nézte, ami alig több mint harmincezer fős nézőtábort jelent.

Az éppen tévét nézők között a műsor nézettsége a legjobb estéken elérte az 5 százalékot is, de volt olyan este, amikor a tévé előtt ülő 18 és 49 év közöttiek mindössze fél százaléka választotta a showműsort. Ráadásul a műsor nézettsége nem csak a szerződésekben vállaltaktól maradt el, de a Késő este Hajós Andrással a csatorna többi műsorához képest is rosszul szerepelt, az AGB Hungary adatai szerint a nézők jelentős része általában elkapcsolt a csatornáról a show kezdetekor.

Szerettük volna megkérdezni Hajós Andrást a show megszűnésének körülményeiről, de az Index egyelőre nem tudta elérni a műsorvezetőt.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Deniz az Indexnek: Nem olyan sz*r hely Magyarország, ahogy azt sokan állítják

Deniz az Indexnek: Nem olyan sz*r hely Magyarország, ahogy azt sokan állítják

A rapper szerint veszélyes dolgok ömlenek ránk az internetről.

6 perce

  • Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.

március 22., 14:04

  • Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?

március 22., 05:50

  • Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.

2 órája

  • Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.

4 órája

  • Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.

március 22., 06:03

  • Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.

március 21., 16:05

  • Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.

március 22., 15:43

  • Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.

március 21., 21:25

  • Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Ez az őrület egy formája.

március 22., 11:20

  • Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.

március 21., 12:31

  • Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.

március 22., 19:22

  • Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.

március 22., 21:22

  • Címlapon
Többen megsérültek egy késes támadásban Amszterdam központjában

Többen megsérültek egy késes támadásban Amszterdam központjában

A hatóságok egy embert tartóztattak le.

47 perce

  • Kultúr
Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Máris kedvelt szelfipont lett.

március 20., 10:46

  • Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?

március 22., 19:59

  • Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.

március 21., 13:28

  • Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.

március 20., 21:20

  • Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.

március 21., 09:52

  • Címlapon
Meghalt Tamás Menyhért

Meghalt Tamás Menyhért

6 órája

  • Címlapon
Megszüntették a Waze egyik funkcióját

Megszüntették a Waze egyik funkcióját

Súlyos problémák voltak vele az elmúlt egy évben.

4 órája

  • Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek

Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek

Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.

március 20., 19:25

  • Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.

március 21., 12:13

  • Címlapon
Zombidrognak nevezik a kábítószert, amely rabjait élőhalottá varázsolja

Zombidrognak nevezik a kábítószert, amely rabjait élőhalottá varázsolja

A hatóanyagát eredetileg állatorvosi nyugtatóként használják.

3 órája

  • Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

március 20., 12:56