Lopott külsővel próbálkozik a megújuló HVG

Rohanó világunkban egyre nagyobb a szükség az apafigurákra. A HVG abban is megelőzte a korát, hogy még a világ rohanóssá válása előtti időkben tükörbe nézett, elborzadt a ragyákon és a pinabajszon, aztán választott magának egy izmos, sármos, jávorpálos apafigurát, nevezetesen az Economistot, és elkezdte úgy fésülni a haját.

Miután a legnépszerűbb - és sajnos még mindig a legjobb - politikai-gazdasági-kulturális hetilap elvesztette legendás önállóságát a német WAZ-csoport bugyellárisában, külsőleg is megindultak rajta (benne) a változások. Az eredmény, vagyis a változás iránya meglepő: a HVG eddig csak nyúlta az Economistot, most már nagyon nyúlja, vagyis ha maradni akarunk a nyitó képnél, eddig csak úgy fésülte a haját, most viszont plasztikai műtétet hajtott végre saját magán a tükör előtt. Fúj, de rosszul hangzik. A HVG kétségkívül a magyar sajtó Michael Jacksonja lett, aki annyira csodálja a maga Diana Rossát, hogy előrántotta a bugylibicskáját, oszt elkezdte vele faragni a még mindig túl férfias orrát.

A kézbefogható végeredmény ennyire azért nem rémes. És egyáltalán. Abban az országban, ahol a legjobb heti popkulturális megmondómail (Subbacultcha) egy az egyben nyúlta a legjobb brit popkulturális megmondómail (Popbitch) külsejét, minek fintorogni. Az Ecomonist végül is messze a legjobb komoly lap, amit néha olvasni szoktunk.

Hiába ministráltunk

A HVG nemcsak külsőleg, hanem szerkezetileg is megújult, de mi most kezdjük a látványos külsőségekkel.

A címlap felső szekciója annyira durván Economist-lopás, hogy az már nekünk is sok, pedig sosem bántuk meg a közértből lenyúlt kiskori rumos csokikat, hiába a töméntelen ministrálás. Ez akkora nyúlás, hogy azon Szilvásy kancelláriaminiszter együtt pirulna a Vegyépszer teljes menedzsmentjével.

Nézzék csak meg, hogy ugyanaz a struktúra, a félig áttetsző téglalap alakú mező bal felső sarkában a lap címével, ugyanott, majdnem ugyanolyan betűkkel a szám fontosabb anyagai. Lejjebb a kreatív viccgrafika ugyanaz maradt, az eddigi rámás szerkezet helyett használt jelzésszerű keret miatt viszont nagyobbnak néz ki az új címlap.

Mély belső rokonság

Belül a cikkoldalak szintén kiáltóan economistosak, viszont az eddiginél csúnyább módon. Az Apafigura oldalainak harmóniáját többek között a betűtípusok visszafogott keverése biztosítja: a címek és a lídek (vastaggal szedett rövid bevezető) ugyanabba a talpas típusba tartoznak, míg a piros felcímek és az egészen apróval szedett helyszínmegjelölés egy másik, talpatlan fajtába. Az új HVG-ben a felcím, a cím és a líd egyaránt talpatlan, csakúgy, mint az egyes bekezdések elején látható, vastaggal szedett felütés. A látvány összehatásában azért is még economistosabb, mert teljesen eltűntek a bekezdések közötti vékony léniák. Szinte túlzott önállóskodásnak hat, hogy az új HVG-oldalak tetején nem a Papára jellemző szürkéskék sáv fut végig, hanem egy vékony piros vonal. No, a keretes anyagok dizájnja gyorsan megoldja ezt a kérdést is, nekik ugyanis van ilyen felső sávjuk, az egyik típus színe pedig egy az egyben megegyezik az Economist-keretesek háttérszínével.

Az is Diana Ross-os, hogy a normál cikkoldalakon 3, a híroldalakon négy, a keretesekben pedig 2 hasáb található Ez eddig nem így volt, az oldal szélességű keretesek 3 hasábra voltak tördelve.

Tolongás a papíron

Igazi tipográfiai bravúr, hogy a megújult HVG-cikkoldalak a korábbinál sokkal zsúfoltabbak tűnnek, mintha nagyobbak lennének a betűk, pedig ha megnézi az ember, pont ugyanakkorák, mint eddig, és ugyanannyi sor fér ki egy oldalra. Talán hangyányival szélesebb lett a felső margó, vagy kicsit kövérebbek a betűk? Nem tudjuk, a mi szemünkben sincs azért tolómérce, de a hatás egyértelmű. Egyértelműen kellemetlen, úgy értem. De az is igaz, hogy elsőre minden layout-változás kiborítja a törzsolvasókat, ezt feltétlenül kalkulálják bele az új ruha értékelésébe.

Hátrébb seprűzték az epigonokat

A szerkezeti változások sokkal szívderítőbbek. A lap a korábbiakhoz hasonlóan a Fókuszban felcímű vezető cikkel kezdődik, majd jön a Hét nap címkéjű rövidhír-rovat, amiben csak a politikai jellegű hírek maradtak meg. Ezután kezdődik a zenés-táncos reformparti a meztelenül csacsacsázó Molnár Lajossal: a - hogy is mondjuk - mindig is erősen Economist-fordítás ízű Világ és Nemzetközi gazdaság rovatokat hátrébb száműzték, és az újság legvégéről az elejére került a Társadalom fedőnevű belpolitikai rovat. Pár évtized alatt beérett az a bátor reformgondolat is, hogy a gazdasági tematikájú rovatok kerüljenek egymás mellé.

Szintén kellemes újdonság, hogy az utóbbi évek legolvasmányosabb anyagait gyártó Szellem rovat jóval előrébb rukkolt. A kulturális és tudományos híreket a többitől leválasztva, Prizma rovatcímmel marketingolják, meglátjuk, mi lesz ebből. A gazdasági híroldalakat is felturbózták, ezt nem fogjuk meglátni, mert nem olvasunk gazdasági híreket, vagyis ha igen, akkor online. Ja, a térképek és grafikák egyelőre elég csúnyák, de ez az ilyen külsőváltásoknál minden sajtóterméknél valamiért így szokott lenni, aztán jó esetben elmúlik.

Semmiről nincs véleményük

Nagyon feltűnő változás végül a publicisztika megcsonkítása és száműzése a lap legvégére. Úgy tűnik, a HVG totálisan szembemegy a világ sajtójának trendjével, és meg akarja fosztani az olvasóit a véleménycikkektől. A publicisztikát ugyanis összekutyulták az olvasói levelekkel - amik gyakorlatilag minden olyan hetilapban, ami egyáltalán közöl ilyeneket, a szám elején vannak, ahogy eddig itt is -, és mennyiségét három cikkről kettőre csökkentették. Nyilván jelzésértékű, hogy az új kinézetű HVG első számában belsős munkatárstól nincsen véleménycikk. Jellegzetes magyar félreértés, hogy egy sajtótermék attól pártatlan, hogy nincs véleménye.

Hát nagyjából ennyi a változás, kíváncsian várjuk, milyen eredménnyel moonwalkol tovább a magyar nyomtatott sajtó apakomplexusos klasszikusa. Ja, természetesen minden cím borzalmasan szar szóvicc, ez akkor sem változik, ha Bayer Zsoltnak öltözött cigánygyerekek potyognak az égből.