Vilhelmina
11 °C
16 °C

Nyilvános kivégzés, szemérmes tanárnővel

2008.03.06. 02:47

Hogy már az emberek lelkét is kiteregetik, mint a reklámblokkban a száradó foltos lepedőt, amit hagyományos mosóporral mostak. Hogy most már élő adásban állítják falhoz és lövik tarkón gyanútlan emberek tisztességét. Hogy közszemlére teszik intim, legféltettebb titkainkat, hadd röhöghessen rajtuk mindenki, ahogy a cirkuszban a szakállas nőn vagy a torz törpén. Hol van ilyenkor György Péter? Miért nem tiltakozik nyílt levélben a Katolikus Püspöki Kar? Miért nem határolódik el ettől a mocsoktól a Magyar Újságírók Szövetsége, vagy legalább a Húsipari Dolgozók Szakszervezete?

Persze jogos a felháborodás, én is kínosan feszengtem, amikor Az igazság ára első adásában azt a filozófia-vallás-rockgrupie szakos egyetemista lányt egyszerűen lekurvázta a Tv2, de azért csendben megkérdezném: ugye mindenki látta? És jövő héten?

Mert Az igazság árát nem vérgeci producerek készítik egymás szórakoztatására, nem másolt kazettákon terjesztik, hogy azután kokózás és kurvázás közben jókat röhögjenek a kisembereken. Csak azért építették fel a díszletet, csak azért castingoltak és csak azért rögzítették több kameraállásból, hogy minél többen megnézzük.

A színfalak mögött

Az igazság árában nem a stúdióban találkoznak először a kínos kérdésekkel a játékosok, a felvételen válaszaikat nem is elemzik hazugságvizsgálóval. A felvétel előtt, a kameráktól távol egy hosszú kérdőív kitöltése és személyes elbeszélgetés után megrostált jelentkezők ötven kérdésre válaszolnak poligráfra kötve. A kérdések közül a szerkesztők választanak ki húszat vérmérsékletük szerint, ezeket teszik fel a játékosoknak még egyszer a stúdióban.

A jelentkezők nem tudják, hogy mely kérdéseket szegezik megint nekik, sőt azt sem tudják, hogy melyik kérdésen buktak el, így sokan a nagy nyeremény reményében azzal álltatják magukat, hogy be tudták csapni a gépet. A hazugságvizsgálat eredménye egyébként tényleg nem száz százalékosan megbízható, mivel a berendezés a szorongás fiziológiai tüneteit méri, és az alany szoronghat más okból is, illetve tudatos hazugság esetén ellenőrzése alatt tarthatja a szorongás bizonyos jeleit.

Sőt Az igazság ára, legalábbis az eredeti formátum, még bizonyos szempontból jobb, erkölcsösebb is, mint azok a műsorok, amiket már rég megszoktunk a délutáni műsorsávban. Mert hát miről szól a Mónika-show? A szerencsétlenekről, akiket berángatnak a stúdióba, hogy elmeséljék nyomorult életüket, bevallják, hogy lóval kefélnek minimálbérért, verik a nagyanyjukat, vagy megcsalják a férjük a saját húgukkal. És mindezt azért, hogy az álszent kispolgári erkölcs nevében azután Mónika kioktathassa őket, és hogy elmondja nekünk, tisztességes embereknek, milyen hülyék is ezek ott a díszletben. Még foga sincs, nem is ember az ilyen.

Az igazság ára viszont nem kínál ilyen könnyed délutáni feloldozást, ez a műsor elvileg a leskelődés perverz izgalmáról szólna, arról, hogy belelapozhatunk egy ember titkaiba, és hogy átérezhetjük, milyen cefetül is érzi magát abban a székben, miközben a háttérben csendben leomlik az élete. Mint szeptember 11. a Media Markt elnémított kirakattévéin.

Lehet szörnyülködni ezen, de legalább őszinték: nem azt mondják a fejükön összenőtt sziámi ikrekről, hogy a rájuk mért nehézségek ellenére is milyen tartalmas életet élnek, és alul a számlaszám, adakozzon a svájci műtétre, hanem azt, amit valójában gondolnak. Hogy nézz oda, ha tudsz, ilyen borzongatót rég nem láttál.

Csakhogy a Tv2 Az igazság árából is Mónika-show-t csinált. A kolumbiai eredetiben sötét, vészjósló díszletben ültek a jelentkezők, a műsorvezető pedig kimérten közvetítette a kivégzést. (Azért csak múlt időben, mert a show-t levették a műsorról, miután az egyik játékos a fődíjért bevallotta, hogy ő ölette meg a férjét). Ezzel szemben nálunk a színes neonokkal telepakolt stúdióban Jakupcsek Gabriella, a nemzet magyar-történelem szakos tanárnője fülig pirul, amikor megkérdezi a jelentkezőtől, hogy akkor dugott-e már egyszerre két férfival. Még az arcát is eltakarja a jegyzeteivel szégyenében.

Az amerikai verzióban tényleg bevonják a műsorba a rokonokat és a barátokat, a férjnek vagy a feleségnek például adnak egy pánikgombot, amit bármikor megnyomhat, ha úgy érzi a kérdés túl kínosan érinti a kapcsolatukat. Sőt a kérdéseket gyakran nem is a műsorvezető olvassa fel, hanem egy érintett, az egyik férjét megcsaló jelentkezőt például azzal lepték meg, hogy szeretője faggatta: most akkor hogy is van ez, biztos hűséges-e a házasságában. A magyar változatban viszont csak Jakupcsek darálja a kérdéseket, egyiket a másik után, nem nagyon tesz hozzá semmit, de azért érezzük, hogy mit gondol. Valami olyasmit, mint Semjén Zsolt egy spriccpartin.

A minőségi bulvár nagyasszonya, a Sikeres Nők Lapjának örökös cimlaplánya teszi tönkre ezt a műsort, és nem csak mert ott van a húsz éves televíziós múlt, meg az értékek keresése, és hogy a Blikkhez is csak dupla gumikesztyűvel nyúl (kivéve persze, ha róla írnak). Hanem mert ilyesmire ő egyszerűen alkalmatlan, még ha sok pénzért vállalta is. Van ilyen, valószínűleg egy pornófilmben is kifejezetten rosszul teljesítene. Ide egy Sebestyén Balázs kellett volna, sőt inkább egy Havas Henrik.

Ez így, Jakupcsekkel viszont csak egy unalmas, vontatott műsor, ami ráadásul sokkal jobban megalázza a szereplőket, mint az eredeti változat. Hogy én lennék cinikus rohadék, amiért számon kérem egy műsoron, amiért nem elég mocskos?

Dehogy, szó sincs erről. Csak ha már élő, egyenes adásban közvetítjük egy ember kivégzését, akkor a villamosszékbe szíjazott halálraítélt rángatózása közben Jakupcsek Gabriella ne szavalja már el nekem átszellemülten az Aludj című verset Radnótitól. De legalább ne énekeljen valami könnyed, dúdolhatót a Noxtól.