Kórház a valóság szélén

Amikor valamelyik kereskedelmi tévé olyasmibe kezd, amit a másik már évek óta sikerrel csinál, olyankor szokásuk hangsúlyozni, hogy semmi közük a konkurenciához, csak a saját normáikat követik, és a két termék nem is hasonlítható össze. De hát ezek a hivatalos szövegek sokkal kevesebb nézőhöz jutnak el, mint a tény, hogy két hasonló műsor van a képernyőn, úgyhogy igenis összehasonlítják; jelen esetben nyilván a Barátok közt lesz a mérce, ha a TV2 új szappanoperája beszivárog a köznek a tudatába. Annak ellenére is, hogy a különbségek is szembetűnők - de ezekről majd alább.

A Jóban-rosszban (kötőjellel! halló!) bevezetése különben tényleg felborítja a kínálatot, de nem azért, mert a kedves néző most majd választhat az építőipari és a kórházas sorozat közül, hanem pont mert nem a Barátok közttel lesz egy időben, és így a kedves néző az RTL-en kútba zuhant kisgyermek csodálatos megtalálásával szemben dönthet az ungarische Schwarzwaldklinik mellett. Vagy fordítva. Legalábbis eldöntheti, milyen mértékű illúziót kíván. Ezzel persze tolódik az egész műsorrend, az új rendszerben az Aktív - másik kútba zuhant másik kisgyermek nem kevésbé csodálatos megtalálása, plusz Gombos Edina - már nem azoknak készül, akik a Fókusz tálalásával nem voltak elégedettek, hanem (ha van olyan) a Vágó Istvántól megcsömörlött nézőknek nyújt alternatívát, míg a szappanfóbiások Barátok közt helyett megpróbálhatnak végignézni egy Jakupcsek-vetélkedőt. Demokratikusabb rendszernek tűnik, mint az eddigi tükörország, és hogy sikeres lesz-e, az többek közt a műsorfolyamot indító új sorozaton is múlik majd, úgyhogy térjünk végre a tárgyra.

Kórházsorozattal állunk szemben, és annak van ám hagyománya nálunk, csak éppen azt a hagyományt nem magunknak teremtettük, hanem rácuppant - nem először - a bajszos magyar ajak a szintén, de máshogy bajszos német ajakra, és leste meredten a Klinikát. Vagy éppen a Kórház a város szélént, illetve annak második szezonját, a Mentőket. Magyarországon viszont ilyesmi nem készült, biztos mert nem ránk osztották a KGST-ben, ahogy a személyautógyártást sem. A csehszlovák sorozat a Jóban-rosszban genealógiájában nem játszik szerepet, az egy állami népkórház orvosainak mindennapi küzdelméről szólt, ez pedig egy festői környezetben álló luxus-magánklinika luxusvendégeinek és teamworkereinek semmiképp sem mindennapi csatáiról. Mindenképp hatékonyabb környezet, mert nem kell csúnya, megtört, piszkos munkásosztálybeli betegeket nézni. (Adjuk meg a pontot: a TV2 már csinált dokumentumsorozatot a magyar egészségügyről, még botrányt is sikerült vele kavarni, de hát az nem volt éppen egy főnyeremény, már ami a nézettségét illeti. Napi rendszerességgel meg pláne nem akar realityhorrort a magyar.) Tehát a Klinika az előkép, olyannyira, hogy a Napló közvetlenül a start előtt ellátogatott Münchenbe - jódlival aláfestve természetesen - a Schwarzwaldklinik színészeinek öregfiúk-találkozójára.

Az igazodás annyira szoros, hogy a Jóban-rosszban akár játszódhatna Németországban. Igaz, a Barátok közt sem éppen nemzeti jellegéről ismert - épp a minap jelentette ki egy miépes vezérszónok, hogy szereplői kivétel nélkül kilincsorrúak -, de azért annak már van valami társadalmi beágyazottsága. A TV2 sorozatának első epizódja azt a kérdést veti fel, hogy ugyan miért nem vettek át külföldről egy már leforgatott szappanoperát, hogy csak a szinkronra kelljen költeni. Akár a szereplők nevét is át lehet írni magyarra, az a néhány - legalábbis a teleregény-célcsoportban - legfeljebb közepesen, de inkább alig ismert színész nem indokolja, hogy ezt itt kellene gyártani.

Ez egyben elismerés is. A Jóban-rosszban nem múlja alul a nagy gyártási tapasztalattal rendelkező dél-amerikai országok produkcióit. Egyes színészek úgynevezett arcjátékkal is színesítik a dialógusokat, ami a Barátok köztben az egyenesen előre nézésben szokott kimerülni. Az tény, hogy azokat a dialógusokat a kelleténél valamivel kevesebbszer olvasta fel hangosan a szerzőjük magamagának, olyat meg véletlenül sem követnek el a szereplők, hogy az élő társalgás tempóját akár szimulálni próbálják, és ettől felolvasószínházzá alakul a műsor. De az is tény, hogy a szappanopera nem a való élet, hanem egy kortárs ponyvadráma, márpedig a színházban, sőt a Mikroszkóp Színpadon se kiabálunk be, hogy nem elég életszerű. Elnézzük neki. Az természetes, hogy meg van rendezve, nem akarjuk azt hinni, hogy nincs, és nem akarjuk felszabadítani Isaurát. Mindez persze nem harmonizál azzal a szlogennel, hogy "a sorozat, ami olyan, mint az élet", de az ilyen hülyeségekről majd leszokik a TV2 marketingosztálya.

Az első, ráadásul speciális epizódból még vakmerőség lenne megítélni egy esetleg évekig, nagyon-esetleg évtizedekig tartó szappanoperát, legfeljebb arról lehet fantáziálni, megvan-e az esélye a megmaradásra. Egy évet - ha igaz - biztosan ad neki a csatorna, egy év alatt pedig sokat lehet igazítani a fazonon, és sok Blikk-címlapot meg lehet venni hozzá. Egy év alatt beállhat a szereplők, a virtuális emberkék - the Sims - életritmusa. Felépülhetnek a még nem létező helyszínek, a kulcsfigurák otthonai, amire feltétlen szükség lesz, ha az a cél, hogy közeli ismerőseinkké fogadjuk őket. Akinek az otthonát is látjuk nap mint nap, az minimum szomszéd - hogy a mélymagyar teleregény-legendának is megadjuk a tisztességet - míg ha csak a kórházban fordulnak elő, akkor legfeljebb kollégák lesznek, ami jóval kevésbé intim reláció. Meg aztán naponta kórházba járni még látogatóként is sok. Egy év alatt el lehet küldeni a szövegírókat az Életbe terepgyakorlatra, illetve be lehet vezetni őket a médiamunkás-világba, hogy legalább a drogos szlenget elsajátíthassák, ha már használni megpróbálták.

Aztán ha ez mind megtörténik, akkor majd újraszámolunk. A fennmaradásért folytatott harc mindenesetre - a beruházás méretei miatt - kétségbeesett küzdelem lesz, ekkora összeget nem jó szívvel ír le még a karvalytőke sem. Be lesz itt vetve minden, amit a kortárs tömegművészet mutathat, lesz dramaturgiai innováció, meg irodalmi kémkedés, ahol nem várt fordulatok receptjei cserélnek gazdát. Csuklyás hackerek az egyik oldalon, programigazgatók a másikon. Életszagú sztorik a nézők levelei alapján. És talán még a miniszterelnök is feltűnik majd egy epizódszerep erejéig. A hazai kultúrtörténet mindenképp sokat tanul majd a kalandregénynek ebből a reinkarnációjából, amely már naponta mérheti hozzá magát a közízléshez. Virágozzék száz virág, köszöntsük dallal az új párhuzamos univerzumot.