Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Kórházsorozattal állunk szemben, és annak van ám hagyománya nálunk, csak éppen azt a hagyományt nem magunknak teremtettük, hanem rácuppant - nem először - a bajszos magyar ajak a szintén, de máshogy bajszos német ajakra, és leste meredten a Klinikát. Vagy éppen a Kórház a város szélént, illetve annak második szezonját, a Mentőket. Magyarországon viszont ilyesmi nem készült, biztos mert nem ránk osztották a KGST-ben, ahogy a személyautógyártást sem. A csehszlovák sorozat a Jóban-rosszban genealógiájában nem játszik szerepet, az egy állami népkórház orvosainak mindennapi küzdelméről szólt, ez pedig egy festői környezetben álló luxus-magánklinika luxusvendégeinek és teamworkereinek semmiképp sem mindennapi csatáiról. Mindenképp hatékonyabb környezet, mert nem kell csúnya, megtört, piszkos munkásosztálybeli betegeket nézni. (Adjuk meg a pontot: a TV2 már csinált dokumentumsorozatot a magyar egészségügyről, még botrányt is sikerült vele kavarni, de hát az nem volt éppen egy főnyeremény, már ami a nézettségét illeti. Napi rendszerességgel meg pláne nem akar realityhorrort a magyar.) Tehát a Klinika az előkép, olyannyira, hogy a Napló közvetlenül a start előtt ellátogatott Münchenbe - jódlival aláfestve természetesen - a Schwarzwaldklinik színészeinek öregfiúk-találkozójára.
Ez egyben elismerés is. A Jóban-rosszban nem múlja alul a nagy gyártási tapasztalattal rendelkező dél-amerikai országok produkcióit. Egyes színészek úgynevezett arcjátékkal is színesítik a dialógusokat, ami a Barátok köztben az egyenesen előre nézésben szokott kimerülni. Az tény, hogy azokat a dialógusokat a kelleténél valamivel kevesebbszer olvasta fel hangosan a szerzőjük magamagának, olyat meg véletlenül sem követnek el a szereplők, hogy az élő társalgás tempóját akár szimulálni próbálják, és ettől felolvasószínházzá alakul a műsor. De az is tény, hogy a szappanopera nem a való élet, hanem egy kortárs ponyvadráma, márpedig a színházban, sőt a Mikroszkóp Színpadon se kiabálunk be, hogy nem elég életszerű. Elnézzük neki. Az természetes, hogy meg van rendezve, nem akarjuk azt hinni, hogy nincs, és nem akarjuk felszabadítani Isaurát. Mindez persze nem harmonizál azzal a szlogennel, hogy "a sorozat, ami olyan, mint az élet", de az ilyen hülyeségekről majd leszokik a TV2 marketingosztálya.
Aztán ha ez mind megtörténik, akkor majd újraszámolunk. A fennmaradásért folytatott harc mindenesetre - a beruházás méretei miatt - kétségbeesett küzdelem lesz, ekkora összeget nem jó szívvel ír le még a karvalytőke sem. Be lesz itt vetve minden, amit a kortárs tömegművészet mutathat, lesz dramaturgiai innováció, meg irodalmi kémkedés, ahol nem várt fordulatok receptjei cserélnek gazdát. Csuklyás hackerek az egyik oldalon, programigazgatók a másikon. Életszagú sztorik a nézők levelei alapján. És talán még a miniszterelnök is feltűnik majd egy epizódszerep erejéig. A hazai kultúrtörténet mindenképp sokat tanul majd a kalandregénynek ebből a reinkarnációjából, amely már naponta mérheti hozzá magát a közízléshez. Virágozzék száz virág, köszöntsük dallal az új párhuzamos univerzumot.