Juszt titokban bevette Schmuckot

2007.11.20. 08:26
Neve sosem szerepelt a stáblistán, mégis valóságos szerkesztőként működik közre Juszt László műsorában a Tisztelet Társasága szellemi atyja, Schmuck Andor. Eddig az MTV nézői csak azt láthatták, hogy A tévé ügyvédje többször ajánlgatta a 2006-os választások óta parlamenti képviselettel is rendelkező szervezet szolgáltatásait, a szervezet pedig ki is tüntette Jusztot. Arról azonban eddig nem esett szó, hogy Juszt és Schmuck valójában mire szerződött.

Schmuck Andor azt a fontos feladatot látja el A tévé ügyvédje szerkesztőségében, hogy minden évben beöltözik mikulásnak – a nagy horderejű bejelentést a produkció gyártója, műsorvezetője, Juszt László tette egy, a napokban készült interjúban, amit az érdekvédelmi műsorral együttműködési szerződésre készülő Stop.hu közölt. Juszt arra nem tért ki, hogy miért vált szükségessé, hogy vicces önleleplezés formájában a világ elé tárja a fiatalember közszolgálati szórakozását, holott néhány nappal korábban a Schmuck-kapcsolatról érdeklődő Index kérdéseit nem követték vicces válaszok.

Bemondták többször

Az interjú megjelenése előtt két nappal érdeklődtünk Jusztnál. Az ugyanis, hogy A tévé ügyvédje elég gyakran a Tisztelt Társasága ügyeit védi, egyáltalán nem volt titok. Azt még Juszt László is megerősítette nekünk egy vele folytatott, szürreális és meglepően rövid telefonos beszélgetésben, hogy a szervezet a Szociális és Munkaügyi Minisztérium mellett a műsor egyik legfontosabb támogatója, és szerződést kötött a produkcióval. „Ahogy az a műsorban többször is elhangzott” – jegyezte meg Juszt, majd sok sikert kívánt „újságírói tényfeltárásunkhoz”.

Gyors búcsú

Juszt László

A többszöri búcsúzkodás ellenére sikerült feltennünk azt a kérdést is, hogy ténylegesen mi a szerepe a Társaság alapítójának a műsor készítésében, mert több forrásból úgy értesültünk, hogy az egykoron az MSZP-ből indult, majd jelentős bulvárkarriert befutott Schmuck Andor a Magyar Televízió érdekvédelmi ügyekkel foglalkozó műsorának szerkesztésébe is beleszól, ott van a szerkesztőségi értekezleteken, felvételeken. Juszt szerint ezzel a kérdéssel megsértettük őt, majd pedig lerakta a telefont. Ha lehet, még durvább elutasításban részesültünk Schmuck Andornál, aki magát a kérdést is hazugnak minősítette mielőtt bontotta volna a vonalat.

Lobbi ott

Az együttműködés pedig nem újkeletű: Schmuck sosem szerepelt a stáblistán, Juszt sem vállalt hivatalosan szerepet a barátja által létrehozott szervezetben, viszont már a 2006-os országgyűlési választások előtt is úttörő szerepet vállalt a név bevezetésében. A tévés akkor kölcsönzött jelentős műsoridőt az ATV-n az ismeretlenség homályából kiemelkedő Tisztelet Társaságának, amikor az váratlanul beleugrott a kampányba, együttműködési megállapodást kötött az MDF-fel, és saját parlamenti képviselő-jelölteket delegált a párt választási listájára. A szervezet útját a nagypolitikába egyébként már 2005-ben elkezdték egyengetni, az MDF előtt az MSZP-nél próbálkozott a Társaság, amelyért többen személyesen lobbiztak a kampányfelelős szocialistáknál.

Az MSZP-vel nem jött össze az együttműködési szerződés, az MDF-fel azonban annyira sikeres lett, hogy az egyik jelöltjük, Vas János, akivel az MDF-esek korábban még csak nem is találkoztak, a párt országgyűlési frakciójának tagja lett. Juszt közben élőben is besegített, több ezer nyugdíjas előtt moderálta a Tisztelet Társasága Korda Györgyre alapozott rendezvényeit. Fáradozásai meg is hozták a gyömölcsüket, a szervezet V. kerületi irodájának átadása alkalmából Tisztelet-díjjal tüntették ki.

Kiállt Schmuck

Mióta nincs kampány, és Vas János széke stabillá vált a parlamentben, a Tisztelet Társasága ismét a szépkorúakra koncentrál, így a műsorában Juszt is témába vágó ügyekben ajánlotta többször a nézők figyelmébe a szervezetet. A Tisztelet Társasága számos ügyben előkerült: Schmuck a nyugdíjas-otthonokkal kapcsolatos problémák ürügyén személyesen is a kamerák elé lépett, hogy hosszasan méltassa a szerezetet, ami az elérhetőségek többszöri ismétlésével vélhetőleg komoly közönségszervező lehetőség volt. Máskor Juszt arra hivatkozva, hogy A tévé ügyvédje nem rendelkezik jogi személyiséggel, a Tisztelet Társaságát vonta be egy csontritkulás elleni gyógyszer-peres ügybe.

Számos szponzor

„A harminckét éve televíziózó Juszt Lászlónak sem a műsorvezetésben, sem a szerkesztésben nincs szüksége külső segítségre. Az MTV és a Gyártó közötti szerződés egyébként nem teszi kötelezővé az alvállalkozó által kötött szerződések, együttműködési megállapodások bemutatását” – közölte az Indexszel a köztévé, miután arról érdeklődtünk, hogy tudnak-e arról, hogy A tévé ügyvédjét egy politikai képviselettel rendelkező szervezet támogatja. A gond csak az, hogy A tévé ügyvédje a Fővárosi Bíróság 2005-ös ítélete szerint kívül esik a közszolgálati adón szponzorálható műsorszámok körén, vagyis elvben nem támogatható, az adásban cég vagy szervezet nevét nem lehetne bemondani, pláne nem akkor, ha ezért a műsort gyártó cég még pénzt is kér. A tévé ügyvédje törvénytelen szponzorációi miatt egyébként a Magyar Televíziót idén februárban négyszer egymillió forintra büntették, ráadásul a műsor akkor már visszaesőnek számított a hotelek, elektronikai nagyáruházak és egyéb támogatók nevének beolvasásában. Kérdésünkre a Magyar Televízió kommunikációs osztályán elmondták, hogy Juszt cége, a Baecon Kft. és az MTV közti szerződés értelmében a gyártó cég köteles befizetni a bírságot, már ha az ORTT döntésének a bíróság is igazat ad.

Az MTV üzleti titokként kezeli azt is, hogy mennyit költ a rendszeresen megjelenő jogi műsor gyártására. Utoljára 2003-ban, amikor még nyilvánosak voltak a szerződések, derült ki, hogy Juszt cége a produkció 26 részére nettó 212 millió forintot kapott, ami azt jelentette, hogy adásonként 8 165 920 forintot költhetett a tévé költségére.

Politikai civil

A tévé ügyvédje mindezt úgy kerüli meg, hogy a Tisztelet Társasága csak a műsor egyik, idősekkel és idősek otthonával foglalkozó blokkját támogatja, hiszen az ORTT állásfoglalása szerint a különböző tényezők, mondjuk koruk miatt hátrányos helyzetűek számára készített műsorszámok igenis szponzorálhatóak. Csakhogy nem a Tisztelet Társaságának. Mivel a médiatörvény elég világosan kimondja, hogy nem támogathat műsort párt vagy politikai mozgalom. És hát a Schmuck Andor által gründolt szervezet nem csupán annyit tesz az idősekért, hogy kedvezménykártyát ad ki, meg néha meghakniztatja Koós Jánost, hiszen a Társaság képviselője ott ül a parlamentben, készen arra, hogy megszavazzon bármilyen éppen arra járó nyugdíjemelést.

Index vagy Stop.hu, Juszt vagy az MTV?

A Juszt-műsorokat rendszeresen cikkesítő Stop.hu-n közölt interjúban mintha az Index még meg nem jelent cikkére próbált volna válaszolni a műsorvezető. Az MTV kommunikációs osztályának november 13-án elküldött kérdéseink jórésze a november 15-én publikált interjúban szinte szóról szóra megjelent a stoppos újságíró szájába adva. Mindez azért különös, mert Juszt ügyeiről nekünk nem Juszt László, hanem elvileg a Magyar Televízió küldött választ - kis késéssel - az interjú megjelenésének napján.

"Hogy lehetséges, hogy amíg az MTV igyekszik visszafogni a beszállítók szerepét a műsorkészítésben, addig a Baecon Kft. egyre több műsor készítésére kap megbízást?" - kérdeztük mi a Magyar Televíziótól.

"Hogy lehetséges, hogy amíg az MTV igyekszik visszafogni a beszállítók szerepét a műsorkészítésben, addig az Ön cége, a Beacon Kft. egyre több műsor készítésére kap megbízást?" - kérdezte pár nappal később Jusztot a Stop.hu.

"De ugye azt nem gondolja komolyan, hogy 32 éves televíziós múlttal a hátam mögött bárki intsrukcióira szükségem van?" - nyilatkozta Juszt László a Stop.hunak.

"A 32 éve televíziózó Juszt Lászlónak sem a műsorvezetésben, sem a szerkesztésben nincs szüksége külső segítségre" - válaszolta kérdésünkre az MTV kommunikációs osztálya.

Juszt és az MTV egybehanzó állítása szerint a műsorvezető egy másik, az ATV-ről átmentett Magánbeszélgetések című műsoráért, bár az belső gyártásban készül, nem vesz fel műsorvezetői tiszteletdíjat. A Pénzvidék című műsort pedig az újságíró külső forrásból, pályázati pénzekből finanszírozza, a Magyar Televízió ehhez csak befogadó nyilatkozatot adott.