A Tv2 tarolt a Kamera Hungárián

2006. április 7., péntek 00:34

Nyert az Áll az alku, az Irigy Hónaljmirigy és a Megasztár is. Azért a Dob+Basszus, a XXI. század sem maradt díj nélkül.

Már hatodszorra osztották ki a Kamera Hungária díjait, amelyeket a legjobb magyar televíziós produkcióknak ítélnek oda minden évben. Az Országos Rádió és Televízió Testület által is szponzorált televíziós díj sikerét jelzi, hogy a megmérettetésre minden eddiginél több, 437 pályamű érkezett, a beadott műsorok teljes műsorideje pedig több mint 12 ezer perc volt.

A tizenhárom különböző versenykategória előzsűrizése után a döntőbe jutott hetvenkilenc művet a versenyzsűri bírálta el, döntésük alapján kategóriánként egy-egy szemledíjat, és a legjobb egyéni teljesítményekért három alkotói díjat, valamint különdíjat, közönségdíjat és diákzsűri díjakat adtak át az Alföldi Róbert által vezetett gálán.

Gundel Takács a közönség kedvence

Az idei fesztivál legkedveltebb televíziós személyisége a közönségszavazatok alapján Gundel Takács Gábor lett, ráadásul a legkedveltebb televíziós műsor díjat éppen a sportriporterként ismerté vált műsorvezető vetélkedője, az Áll az alku kapta meg. A zsűri a legjobb, nem előre megírt, úgynevezett unscripted szórakoztató műsornak a Megasztár második szériájának döntőjét találta (ez a műsor nyerte el a diákzsűri tetszését is), míg a hagyományos szórakoztató műsoroknak járó díjat az Irigy Hónaljmirigy Retroklub című szösszenete kapta.

A legjobb tematikus műsornak a közszolgálati televízión futó Dob+Basszus Máté Péterrel és Cseh Tamással foglalkozó részét találta a zsűri, míg a legjobb interjúműsor díját az MTV Bestseller című irodalmi magazinja kapta.

Dokumentumfilm és áldokumentumfilm

A Dramatikus művek kategóriájában a szintén a közszolgálati csatornán bemutatott Ecseri tekercsek nyert. Az áldokumentumfilm megsárgult, régi amatőrfelvételeknek álcázott jelentekben mutatja be pár fiatal egyetemista szemszögéből az 1956-os forradalom eseményeit.

A legjobb történelmi és életrajzi film a Kisamerika című alkotás lett, amely egy hetvenesévekbeli munkástelep életébe enged bepillantást. A dokumentumfilmet egyébként harmincegy éve készítették, de az alkotást akkoriban nem lehetett bemutatni. A felújított film a hetvenes évek munkásságának élete mellett megmutatja azt is, hogy mi változott az eltelt évek alatt Kisamerikában.

A legjobb színes riport díjat a Roma Magazin "C", mint cigány című alkotása kapta, míg a legszínvonalasabb tényfeltáró riportnak idén a Keresztmetszet Szabad rablás című adását találta a zsűri (A diákzsűri viszont a Fókusz autótolvajokról szóló riportját díjazta). Alkotói díjat kapott emellett Szederkényi Olga, az MTV Híradójának munkatársa, Bálint Arthur operatőr és az RTL Klub XXI. század című riportműsorának egész szerkesztősége.

Comment:com

Flo Rida megszívatta a Megasztárosokat
Tessék, ezt mondtuk mi annak idején, teccettek volna a Motörheadet meghívni, akkor nem lettek volna sztárallűrök meg idegeskedés.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés