Kitiltják a kínaiak a Simpsonst a főműsoridőből

2006.08.13. 18:31
A hivatalos indoklás szerint saját gyártású rajzfilmjeiket szeretnék megvédeni a kínaiak azzal, hogy hatóságilag kitiltják a Simpsonst vagy Mickey egeret a főműsoridőből.

A kínai fiatalok szeptembertől nem izgulhatnak többé főműsoridőben amerikai kedvenceik - Mickey egér és a Simpsons család - történetein. A külföldi rajzfilmeket ugyanis a kínai kormány egyszerűen kitiltotta a délután 5 és este 8 óra közötti műsorsávból, közölte az AP hírügynökség.

Az indoklás szerint az intézkedéssel az amúgy nehéz helyzetben lévő hazai rajzfilmgyártáson szeretnének segíteni. A negyedmilliárd kínai gyerek körében ugyanakkor kiemelkedően népszerűek a külföldi mesék, főként a japán rajzfilmek. A kínai gyerekeket azzal sem lehetett meggyőzni, hogy az ország kommunista vezetése komoly erőfeszítéseket tett a hazai filmstúdiók felfuttatására.

Az intézkedés azonban nem volt minden előzmény nélküli. A kínai kormány ugyanis az utóbbi időben egyre nagyobb erőfeszítésekre hajlandó, hogy felügyelhesse a popkultúrát. A kormány vigyázó szeme a média szinte minden szegletét felügyeli: korábban már közölték a helyi tévéállomásokkal, hogy kevesebb külföldi műsort sugározzanak, ne adjanak le thrillereket és más "rémísztő" mozikat főműsoridőben, a műsorvezetők öltözködjenek konzervatívabban és használjanak kevesebb angol eredetű kifejezést.