Pokoljárás

A középkori egyház a poklot a testi kínok tárházaként festette meg: kénköves üst, szurkapiszka vasvillával, meg állandó gyökérkezelés. Nekem ez már gyerekfejjel se volt kóser - tényleg, van vajon kóser pokol? -, mert a lélek eleve olyasmi, amit ilyen módon nem lehet kínozni; ezt később alátámasztotta Petőfi Sándor a "szellemét a tűz nem égeté meg" kitétellel. A pokol tehát bizonyára lelki szenvedést szolgáltat. Ezek között pedig magasan a leghatékonyabb az unalom, illetve a monotónia - nem hallottátok a csöpögő csap hírét? -, továbbá a rossz viccek.

Akkor már csak az a kérdés, hogyan lehet ezt televízióra vinni.

nem borzolja a tükörsima felszínt semmi kreativitás, befagyhat zavartalanul

A rossz viccek biztosítása nem kihívás: ilyeneket mindenki használ, aki nem találja a helyét, és egy kellőképpen kaotikus, a spártai közfelkiáltás által rendezett műsorban ez adottság. Nem árt persze egy emblematikus személy, aki a rossz vicceknek szentelte az életét: hívjuk meg Rokker Zsoltit; ő kijelöli a szintet, hogy a többieknek is könnyen menjen az alámerülés.

De hogyan legyünk unalmasak?

Sokat segíthet a témaválasztás. Biztosan megelőzzük az eredeti gondolatokat és főleg a röviden csattintható poénokat, ha erőnek erejével beszerkesztjük az EU-csatlakozást és az atípusos tüdőgyulladást. Utóbbiról még filmbejátszás is volt, pedig Kudlik Júlia óta a zsezsegő bacilusok tehetők felelőssé az átkapcsolások túlnyomó részéért. Ezek tuti tippek, az EU-ról ugyanis egyedül Orbán Viktor képes igazán finom vicceket mondani, csakhogy őt egyelőre kizárólagos szerződés közi saját műsorához. Így aztán nem is borzolja a tükörsima felszínt semmi kreativitás, befagyhat zavartalanul. Szilágyi Tibor elmeséli, ő annyira igen (the Igenman), hogy még távollétében is, továbbá megállapítja, hogy Hongkongban nagy a népsűrűség. Az ő beszervezése egyébként is jó ötlet, mert amikor utoljára icipicit viccesnek bizonyult, az sem ő volt, hanem Tahi Tóth László. Úgy általában minél több embert kell beültetni, mert ha nincsenek elegen, akkor a befurakodott tehetségesek esetleg magukhoz ragadják a szót, és Lucifer kiűzettetik. Ballasztszemélyek kellenek, akik vagy puszta jelenlétükkel lehetetlenítik el a többieket, vagy szimplán csak elrabolják az időt, mint a szürke bácsik Michael Ende Momójában. Kecskés Karina például ebben a műsorban - és a nézőt nem érdekli, miért alakult így - mindössze annyit mondott: vettem Londonban egy malackás pénztárcát. (Véletlenül se gondolja senki, hogy a gázsiját irigylem: éppen azzal érdemelte ki, hogy kukán végigfeszengte a műsort. A gázsi itt a szégyen ára.)

Itt senki nem volt képes szórakoztatásra. Mégpedig azért, mert nem készültek fel.

Büntetünk, ne feledjük egy percig sem: ez a megtorlás, amiért a Big Brother megbukott. A sivárságot tovább növelhetjük Geszti Péterrel, akinek annyira nem jut eszébe semmi manapság, hogy a netről sebtében nagyított képek mögé bújva mer csak megjelenni egy talkshow-ban. De azért legyünk igazságosak: a terroristarap vagy mi rendben lett volna a maga nemében, ám még ott is sikerült beszúrni azt a hibát, hogy a közönségnek és a szereplőknek mind énekelnie kellett, jaj-csak-ne-nézzen-senki arckifejezéssel. Mit várhatunk egy műsortól, ha a főszereplők érdeke pont az, hogy minél kisebb tömeg előtt kárhozzanak el?

Sorolhatnánk napestig, de minek; Ganxsta Zoleen és esetleg Garas Dezsőn kívül itt senki nem volt képes szórakoztatásra. Mégpedig azért, mert nem készültek fel, instállom. Nem kell helyben riposztozni, Kern András is felolvasóművészként kapaszkodott meg a műfajban. De legalább tessék előre kitalálni, mit is akarunk mondani miről, és felvétel előtt odasündörögni Alföldihez, hogy Robikám, volna egy poénom majd a bacilusokkal kapcsolatban. Így megy ez.

Nyolc úgynevezett sztár nem volt képes összeverejtékezni egy órára való anyagot.

Az már csak bab a tortán, hogy a színpad áttekinthetetlen, halszemoptika nélkül a kamera nem is tudná befogni az összes jelenlévőt. Ja és maocetungos öngyújtóval villantani... cserkésztáborban esetleg elmegy, de ha már mégis, akkor talán rá kéne közelíteni azokra a szarokra. Animációs szappanoperát indítani meg kiváló ötlet - ha már a South Parkhoz nem volt elég bátorság -, sőt még a megvalósítása is színvonalasra sikerült. De vajon muszáj éppen aznap, amikor az ORTT kiszabja a félórás sötétséget a cigányozásért, megint előjönni egy roma bűnözőket ábrázoló programmal?

Nem elég toleránsnak lenni: annak is kell látszani. Hiába a kínos magyarázkodás, ezt a blokkot ki kellett volna vágni, és eltenni későbbre, már csak azért is, mert a szappanopera nem klip, hanem úgy működik, hogy van neki egy története, és lehet izgulni, hogy most mi lesz. Erre nem volt lehetőség: a Lucifer születéskori mély válságát jelzi, hogy a próbafelvételből bevágott részletekkel kellett kitölteni a műsoridőt. Nyolc úgynevezett sztár nem volt képes összeverejtékezni egy órára való anyagot. A valóságshow-k korában ennek súlyos, Anettkáért kiáltó következményekkel kell járnia.

Ez nem kiforratlan, nem "még majd alakul", ez tök nyers. Nyers tök. Mehet a szilveszteri bakiparádéba mindenestül. Meggyőződésem, hogy a műsort megelőző értekezletek bármelyike izgalmasabb volt ennél, abban meg egész biztos vagyok, hogy az utána következő meeting verné a Heti Hetest, ha adásba kerülne.

Merthogy a távoli jövőben az volna a cél. És az időpont éppenséggel meg is felelne, hiszen a humor nagyágyúi - vagy ezt a szlogent már visszavonták? - pont kifulladóban vannak, ami kiváló alkalom az ellentámadásra. Csak hát az nem úgy működik, hogy mi majd jól az útjukba izzadunk, ők meg biztos hanyattesnek rajta. A Lucifer játékosai a tv2 fedajínjai: milicisták. Alkalmatlan, rosszul felszerelt, rosszul vagy sehogy sem vezetett, összehangolatlan, motiválatlan hobbiharcosok, akiket pont arra használnak, amire a milícia jó: semmi esélyük nincs, de legalább csapnak egy kis zajt. Az ilyen bevetéseken az egyetlen esély a túlélésre - a dezertálás.