Hogyan színleljen orgazmust a fizetőképes magyar nő?

Sokkal jobban jártunk volna, ha a Nemzetközi Médiamogulok inkább a vámpírokat vagy a magasan kvalifikált, fizetőképes nekrofileket akarják becélozni, mint a harmincas városi bukszákat. Ez a harmincasnő-dolog valahogy bénítólag szokott hatni a magazinszerkesztőkre, mármint Magyarországon, ahol a híres női lapok mutációinak elkészítésében a legfontosabb eszköz továbbra is a mosógép, amivel minden érdekes cikket el lehet távolítani az eredetiből.

Sandra Bullock nem spricceli szájba önmagát

Igazából már akkor rosszat sejtettem, amikor a borítón a világ összes címlaplánya közül éppen Sandra "Naftalin" Bullockot pillantottam meg fehér műtehenészlány-ingben és fejőkalapban. Ha mondjuk éppen meghúz egy tőgynyúlványt és a szájába spriccel vele, lehetett volna jó kép, de ezzel a megszokott hajasbaba-nézéssel unalmasabb, mint Harrach Péter, amikor megnyomják a hátán a buzigombot. Rögtönzött közvéleménykutatásom szerint Sandra Bullock népszerűsége maximum a harmincas csajok szüleinek körében éri el a statisztikai hibahatárt, ám itt sem veri le Horváth Ágnesét. De ne lovagoljunk tovább a korosodó színésznő Botoxtól csatakos hátán, hanem ugorjunk bele a kívülről Sandrát nem számítva is halavány-semleges lap belsejébe.

A főszerkesztő és az örök mechanizmus

Az indítás több mint svungos. A magazinok elejére biggyesztett főszerkesztői krédó eleve a legesleghálásabb műfaj, de Békési Ildikó, a magyar Marie Claire főszerkesztője egyenesen a műfaj Arisztotelésze, ami már a felütésből kiderül, miszerint "Az egyik ajtó kinyílik, a másik becsukódik. A sorrend változhat, a mechanizmus örök." A Vízöntő korára általában - de a női lapokra mindenképpen - jellemző a pozitivizmus bátor keverése a csakrális-batikolt hülyeséggel, amire nem létezhet szebb példa annál, hogy "Mintha a kapun áthaladva egy harmadik szem nyílt volna a szívünk felett: egy sokkal őszintébb, felszabadultabb, szeretetteljesebb valóságot fedeztünk fel, mint amilyenben korábban éltünk." Nem fogják kitalálni, a fizetőképes, harmincas városi nők a harmadik szemükkel a védák helyett a Marie Claire-t olvasgatják.

Békési Ildikó azonban nem véletlenül a női nem válasza Arisztotelészre, tudja ő, hogy a misztikus tudás mellett a véleményformáló, fizetőképes harmincasok nagy témája a szerelem. Meg is mondja, hogy milyen az Igazi, úgy, ahogy őelőtte a magyar irodalomban senki, kivéve talán Petőfi Sándort: "Világéletemben - mint elsősorban író, másodsorban olvasó ember - "otthon ülő" voltam. Így gyakran hallottam a bölcs kérdést a családom tagjaitól, később barátoktól is: "Miért gondolod, hogy majd becsönget az igazi szerelem?" Hát azért, mert meggyőződésem, hogy az igazi arról ismerszik meg mindenekelőtt, hogy soha nem kerül el - például becsönget.

Hagyjuk magára a saját mondataival Laokoonnéként küzdő Békésit, és gusztáljuk meg a lapot.

Csonkolás a ridikülben

Az ilyen újságok - Magyarországon - úgy szoktak készülni, hogy bedobnak egy rész divatcikket + két rész divatfotót + két rész sminktippet + egy rész szextanácsot + egy rész hírességesdit + két rész "Vali vagyok (34), front desk operátor és nem fogják elhinni, a Vidámparkban ismertem meg a chippendale-fiú Zolit (22)"-típusú cikket + egy rész halálkomoly csiklócsonkolást a ridikülbe, jól megrázzák, aztán betördelik a luxushirdetések közé.

Az alapreceptet a Marie Claire esetében úgy módosították, hogy a sminktippek aránya a szokásos tízszerese lett, a lap háromnegyede arcvakolást, illetve strandszandált meg háncsszatyrot ajánlgat olyan izgalmasan, hogy a potenciális olvasók nyilván tömegestől fognak belépni a Magyar Kereszténydemokrata Szövetségbe, még a második szám megjelenése előtt. Sandrát, és pár véletlen előfordulást kivéve szinte kimaradt viszont a hírességek állatkertje, sőt még csiklókivágás sincs, pedig azt hittük, hogy azt jelenti a "társadalmi felelősségvállalás". Helyette van szülő nős riport, de arról később.

Felelős alapozás

A lap kitörési iránya lehetne az a kísérlet, hogy Bombera Krisztina tévés műsorvezető szájába adjanak valamit, de szegénynek mindenféle pikáns dolgok helyett azt adják, hogy "az a társadalmi felelősségvállalás, amit a Marie Claire a magáénak tud, közel áll hozzám." Társadalmi felelősségvállalás a testszínű alapozóért? Estée Lauder az új kor Teréz Anyája? A lap másik két arca Palya Bea énekesnő, aki jó választás, mert őt minden ismerős lány csípi valamilyen ismeretlen okból, plusz Hámori Gabriella színésznő, aki rossz, mert egyetlen megkérdezettnek sem jutott eszébe róla semmi, kivéve egyetlen lánynak, hogy mintha ő lett volna a Terézanyu-film főszereplője.

Dagad a lepény

Visszapattanva a cikkekre, a lap elején van még egy olvasmánynak szánt fotóriport egy (nem magyar) fotóstól, aki családokat fényképezett fehér kifeszített vászon előtt a világ ezer pontján, de szegény olyan képaláírásokat kapott - "Mint minden hazánkba látogató külföldit, Uwe Ommert is elbűvölte a magyar puszta érintetlensége" vagy "A nagypapa a szénlapátolás mellett salátát és sárgarépát is termeszt, hogy változatosabbá és vitamindúsabbá tegye az egyébként egyhangú ételeket", sőt "Az afrikai konyhába besüt a nap és dagad a lepény" - hogy fizető- és fogamzóképes, művelt nagyvárosi nő legyen a talpán, aki elalvás nélkül kibírja.

A fő attrakciónak beharangozott riport - nagyon terhes nők, akik az egészségügyi reform miatt nem tudják, hol fognak szülni - csepeg ugyan a társadalmi felelősségvállalástól, viszont hamar kiderül belőle, hogy jó eséllyel az összes megszólaltatott nő az eredeti orvosánál fog szülni, vagyis vaklárma volt az egész.

Petőfink a női birkózó

Kihagyott ziccer a Koncz Orsiról szóló cikk, amiben a főhőst úgy említik meg az elején, hogy ő a "sárkányos lány", mintha mindenki ismerné a tök ismeretlen Orsit. A cikk vége felé derül ki, hogy írt valaha egy könyvet A sárkányos lány címmel. De a szövegben teljesen eldugják azt, amire egy érdekes riportot építeni kellett volna, miszerint "Külföldi honlapoknak női birkózófilmeket forgatok. Ezekben időnként én is verekszem." A legtávolabb álljon tőlünk a moralizálás, de ha moralizáló női lap lennénk, nem biztos, hogy egy nemi kizsákmányolásból élő szórakoztatóipari szakmunkást állítanánk példaként a becélzott, Endrődy Sándor utcai olvasótábor elé.

Öncsonkító papírasszony

A magazin további része felejthető rizsa vagy bekopizott PR-szöveg, a divatsorozatok unalmasak, kivéve a magyar stylistok által összehozott Neo neon-szériát, amiben van kortárs kakaó. Jellemző , hogy a gerontofil magazin egy darab divattervezőről közöl életrajzi cikket, a 68 éves Carolina Herreráról. Az olvasótábor legközelebb nyilván Hankiss Elemérről követel meztelen képeket.

Szegény Marie Claire, ahol különbözni akar a Cosmopolitaintől és az Elle-től, ott jól ráfarag, mert az éltes papírasszony merész döntéssel kivágja ennen csiklóját, és szexről szinte egy szót sem ejt. Na jó, egy cikkben igen, ahol azt a tanácsot kapjuk, hogy nyugodtan színleljünk orgazmust, csak ne túl gyakran.

Ígérjük, hogy legközelebb, amikor gyökértömés előtt Marie Claire-t forgatunk, csak halkan fogunk makogni, mint az egyszeri bakmókus a bukkake-partin.

*A Marie Claire olvasói célcsoportjának meghatározása a Sanoma weboldaláról