A Megasztár elsöprő győzelmet aratott

2005.05.01. 14:23
Kétmillióan nézték a négyórás döntőt, miközben a másik két adó együttesen is csak 1,1 millió embert csalt a képernyők elé.
Minden második televíziónéző a Megasztár döntőjét nézte tegnap este - derült ki a Tv2 által kiadott sajtóközleményből. A több mint négy órás műsor átlagos közönségaránya 51,77 százalék volt, miközben minden percben átlagosan 2 004 797-en látták a tehetségkutató végső összecsapását. A Tv2 sikerét jelzi, hogy a Megasztár adásideje alatt az RTL Klubot az éppen tévét nézők 19,03 százaléka, azaz mindössze 737 033 ember választotta, míg a közszolgálati televíziót még ennél is kevesebben, csupán 382 376-an nézték az AGB Hungary gyorsjelentése szerint.

Az RTL Klub szombati szuperfilmjét a Star Wars - Baljós Árnyakat 934 117-en választották, míg az este háromnegyed tizenegykor kezdődő A védelem bére című kanadai thrillerre 400 760-an tévedtek.

Hogyan mérik a nézettséget?
Hogyan működik a rejtélyes nézettségmérő rendszer? Mit jelent a nézettség pontosan? Hány néző véleményéből és hogyan számítják ki a hirdetési piacot meghatározó mutatókat? Az AGB Hungary működésének bemutatása
A Megasztár tavaly is hasonló nézettséget produkált, 2004 április 3-án 2 090 000en izgulták végig a tehetségkutató első szériájának döntőjét. A Tv2 akkor ráadásul az RTL Klub valóságshowját, a Való Világot győzte le.

A Megasztár sikerét jól jellemzi, hogy a múlt héten az RTL Klub kiemelt eseménye, a Sztárbox négy órás közvetítése csupán 1 767 000 embert érdekelt, igaz akkor ez a nézőszám is elég volt ahhoz, hogy a bulvárbunyó legyőzze a Megasztár elődöntőjét, ami csupán 1 610 000 nézőt vonzott a képernyők elé.