Nem kárpótolják a játékost a hibás Milliomos-feladványért

2007.01.03. 14:36
Felelősségre vonják a Legyen Ön is milliomos hibás kérdését készítő szerkesztőt, de a producer szerint a baki nem befolyásolta a vetélkedő menetét, így a játékost nem hívják vissza. A játék több éves történetében, a több tízezer kérdés közül mindössze 10-15 volt hibás.

"A Legyen Ön is milliomosban eddig több tízezer kérdés hangzott el, és becsléseink szerint ebből legfeljebb tíz-tizenöt volt hibás, vagyis a kérdéseknek legfeljebb 0,1 százalékával van gond. Ez véleményünk szerint nagyon jó arány" - mondta el kérdésünkre Gonda Péter a vetélkedőt gyártó Q-Art producere, miután a tegnap az RTL Klubra visszatérő műsor rögtön egy bakival kezdett.

A műsorban azt kérdezték, hogy a felsoroltak közül melyik filmben nem játszott Mucsi Zoltán, de a felkínált négy film (az Argo, a Világszám!, a Kontroll és a Magyar vándor) mindegyikében kapott szerepet az ismert színész.

Háromszoros hiba

"A műsor kérdéseit gyártó munkatársaknak három referenciát kell felmutatniuk, hogy igazolják a kérdések helyességét, és sajnos ebben az esetben mindhárom referencia hibás volt, mivel egyik általunk meglátogatott internetes filmadatbázisban (a Port.hu, a Tvfilm.hu és a Filmunio.hu oldalán) sem szerepelt Mucsi Zoltán a Magyar Vándor színészei között" - magyarázta a hiba okát Gonda, aki szerint a kérdést író szerkesztőt felelősségre fogják vonni a hibáért, elbocsátani ugyan nem akarják, de pénzbüntetésre számíthat.

"A játékost nem fogjuk visszahívni, és az esetnek más egyéb következménye sem lesz, mivel véleményünk szerint a hiba nem befolyásolta a játék menetét" - tette hozzá Gonda, aki hangsúlyozta, hogy ugyan a licenc nem nyújt útmutatást ilyen esetekre, de eddig minden olyan esetben kifizették a nyereményt, amikor a játékos hibás kérdés miatt esett ki. Erről azonban most nincs szó, ráadásul az sem számít, hogy a játékos elhasznált egy segítséget a hibás kérdés megválaszolása közben, hiszen nem a hiba zavarta meg: azt sem tudta például, hogy a Kontrollban játszott-e Mucsi.

Sok internetes fórumon felmerült, hogy a Legyen Ön is milliomos hirtelen visszatérése után nem is kellett a hibás kérdés körüli botránynál jobb reklámkampány a műsornak, de Gonda tagadta ezeket a vádakat, mint mondta, hosszútávon az ilyen hibák nem tesznek jót egy vetélkedőknek, ezért saját érdekük, hogy minimálisra csökkentsék a bakik számát.

A postás így nyert

A Legyen Ön is milliomos történetében már több esetben kiderült, hogy hibás kérdés döntött több millió forint sorsáról. Rossz válasszal nyert például 3 millió forintot egy postás 2005 márciusában, mivel arra a kérdésre, hogy hol halt meg Lenin, csak hibás válaszok voltak feltüntetve.

Kétszer hívtak azonban csak vissza játékost hibás kérdés miatt, egyszer még a játék második évadában, amikor egy sportkérdésre adott válaszok egyszerűen elavultak, mire kidobta a kérdést a gép, egyszer pedig pár éve, amikor arra a kérdésre, hogy melyik országnak van több szomszédja Kína és Oroszország is szerepelt a válaszok közül, és annak ellenére, hogy mindkét roszágnak ugyanannyi szomszédja van, a játékos kiesett a jó, de a szerkesztők szerint helytelen válasszal.

Nem indult olyan jól

A Legyen Ön is milliomos több évnyi siker után mostanában fáradt ki a világ több országában, az Egyesült Államokban is 2006-ban fejezték be a show készítését, és Magyarországon is már többször felmerült, hogy más vetélkedőre cseréli az RTL Klub. Januárban váratlanul mégis visszatért a fél éve szünetelő műsor, bár az első adás nézettsége nem volt túl kiemelkedő, hiszen a Legyen Ön is milliomost, ha nem is túl nagy előnnyel, de megverte a Tv2-n futó Jóban-rosszban.

A Tv2 szappanoperáját a teljes, négy évesnél idősebb lakosság 18,4 százaléka látta kedd este, míg Vágó István vetélkedőjét 16,9 százalék kísérte figyelemmel. A reklámozók számára fontos 18 és 49 év közötti korosztályban a Jóban-rosszban 16,2, míg a Legyen Ön is milliomos 12,9 százalékot vonzott.