Mokka, kacagás?

2004.09.06. 15:37
Mintha reggel hét és kilenc között még mindig 1993 lenne. Hiába építenek újabb és újabb pasztellszínű nappalikat és papundeklikonyhákat a kereskedelmi csatornák, hiába sminkelik le nagy odafigyeléssel a műsorvezetők karikás szemeit, hiába járják be a Delhusa Gjon kétfejű kutyája és a prosztatamegnagyobbodás által határolt bulvárvégtelent újabb és újabb témák után kutatva.

Az erős kávé vagy éppen a müzlis joghurt mellé reggelente tévéműsort is fogyasztó, amúgy magasan kvalifikált és nagy vásárlóerővel rendelkező réteg még mindig egy törpefenyőkkel és tujákkal telezsúfolt stúdióra kíváncsi, ahol Lakat T. Károly egy ácsolt kerti padon simizi lelkesen a baloldali politikusok elaludt haját, és Verebes István kérdez szuszogva vicceseket saját magától.

Claudia, a "Mosolyogjunk bután!"-emlékdíj tavalyi és tavalyelőtti nomináltja és Havas Henrik, aki annak köszönheti tévés karrierjét, hogy tanár úrnak szólítja magát
A szépemlékű Szomszédok Gábor Gábor Stúdiójának vadkapitalista amatőrizmusát idéző Nap-kelte túlélte a kereskedelemi csatornák összes támadását, hiába küldték a Pa-dö-dőt, Stohl Bucit vagy éppen a push-up fürdőruhás Konta Barbarát a műsor ellen, Aczél Endrét és Betlen Jánost senki sem tudta lenyomni. Most itt vannak az új kihívók: Claudia, a "Mosolyogjunk bután!"-emlékdíj tavalyi és tavalyelőtti nomináltja és Havas Henrik, aki annak köszönheti tévés karrierjét, hogy tanár úrnak szólítja magát nagy nyilvánosság előtt, és néha hátbaveregeti Verebes Istvánt.

Csíííz!

A Tv2 új reggeli műsora, a Mokka szakított a reggeli magazinok műtermi lakásbelsőivel, a kellemes narancssárgában, pasztellvörösben úszó falakkal, inkább egy hideg kék és zöld térbe száműzte a két műsorvezetőt, akik pont úgy néznek ki a díszletek között, mint akik eltévedtek a Star Trek egyik jelenetében.

Amolyan furcsa párosként képzelték el a szerkesztők Liptai Claudiát és Havas Henriket a reggeli műsorsávban, ahol a Big Brother egykori nagyasszonya és bakikirálynője képviselné a lazacos, kontabarbarás naivitást, míg Havas Henrik, még leírni is fáj, a nálunk még mindig Lakat T. Károly fémjelezte komoly, politikai kérdésekben is kompetens televíziós műsorvezető szerepében kéne, hogy tündököljön.

Liptai Claudia hozza, amit tőle elvárnak, vihog, mint egy egészségügyi szakközépiskolás lány, aki éppen a gennyes nemi betegségekből felel ápolástan órán, és butaságokat kérdez, mintha ő lenne Marsi Anikó. A baj csak az, hogy nemcsak lejárt szavatosságú celebritásokkal és feltörekvő asztrolgóusokkal cseveg, de odaültetik komolyabb interjúalanyok elé is.

Például miközben Havas Vámos Miklóstól egy irodalmi fesztiválról kérdezget, és mellesleg langymeleg hájjal kenegeti az írót, Liptai Claudia Vámos táskájában matat, majd hirtelen felsikolt, hogy nini, egy pár dobókocka! Csendes megvetés vonul át a stúdión, mint amikor valaki belepofázik a nagyok dolgába, pedig nem is világpolitikáról, csak egy irodalmi felolvasóestről van éppen szó. Claudia csak zavaró tényező az ilyen beszélgetések alatt, ennyi erővel akár Komár László-slágereket is énekelhetne fejhangon, mókusjelmezben Havas Henrik háta mögött.

Tanár úr, kérem!

Havas viszont nagy meglepetésre elviselhető, csak ritkán bújik elő belőle a Heti hetesből már megismert tanár úr, aki volt már államtitkár és nehézdaru-kezelő is, aki egyaránt jól informált kormányzati kérdésekben és a genetikában, aki Medgyessy Péter szomszédságában lakik és Kubában nyaral, ráadásul ontja a riportkönyveket, amelyekhez pont annyi köze van, mint a nevével fémjelzett borhoz, öltönyhöz, világító, zenélő aranylánchoz vagy a kézjelével ellátott dísztárcsákhoz.

aki volt már államtitkár és nehézdaru-kezelő is, aki egyaránt jól informált kormányzati kérdésekben és a genetikában, aki Medgyessy Péter szomszédságában lakik és Kubában nyaral
Havas ezek szerint mégsem felejtette el az újságírást, rutinosan kérdezgeti interjúalanyait, legyen az Font Sándor, az MDF egyik fideszes ügynöke, vagy éppen Tóth Vera, a Megasztár nyertese. Ugyan kicsit zavaró, hogy gyakran tudálékosan meg is válaszolja saját kérdéseit, de ezzel együtt erőlködés nélkül veri Lakat T. Károlyt, és nem csak azért, mert valódi a haja.

Claudia és Havas azonban sehogy sem illik össze, a szerkesztők által kreált, a tudálékos professzorról és butácska nagymellűről szóló kabarészám csak mérsékelten vicces, ráadásul nagyban zavarja az interjúk megértését. A két műsorvezető élő adásban vitatkozik, hogy mi is a betelefonálós játék telefonszáma, és dühükben hat különböző variációt is elhadarnak, Claudia pedig egy ízben kiabálni kezd Havassal, aki az adásidőn túl is meg szeretné kérdezni a meghívott urológustól, hogy az ő korában érdemes-e még hormonokkal kísérletezni potenciazavar ellen.

Ennek ellenére elviselhető és fejlődőképes műsor a Mokka, senkinek sem árthat, főleg ha csak kis adagokban, a reggeli vajas kifli mellé fogyasztjuk. És az összképen még talán a félóránként bejelentkező forgalomfigyelő riporter sem ront túlzottan, aki pont annyira vicces, mint azok a szobafestők, akik kockás füzetbe gyűjtik a diszkóban elsüthető csajozós dumákat, és olyan mindenki által tudott általánosságokat közöl csak, mint hogy a Körúton reggel megint áll a forgalom, az Andrássy úton viszont zöldellnek a fák.