Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
A Magyar Televízió helyzete miatti egyre fokozódó aggodalmát fejezte ki egy szerdai budapesti sajtótájékoztatón az európai közszolgálati médiumokat összefogó Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) egyik igazgatója.
A közvetlen állami finanszírozás ellentétben áll a függetlenség EBU által hirdetett elvével, amelyet még nehezebb alkalmazni, amikor "a Magyar Televízió gyakorlatilag a csőd szélén táncol" - mondta Bjorn Erichsen.
A dán szakember a szervezet november eleji budapesti konferenciájának egyik céljaként említette, hogy közreműködjenek egy, a közszolgálati médiumok jövőjéről folyó, a kormány, a parlament, a civil szféra és az MTV közötti párbeszéd elindításában.
Dagad, mert dagasztják
Az utóbbi hónapokban több esetben is téma volt a sajtóban a Magyar Televízió saját ügyeinek "külső kommunikációja". Először Olaf Steenfadt programfőtanácsadó egy jelentése miatt, amelyben a német szakember egyebek mellett az intézmény kiszámítható, normatív finanszírozását hiányolta, egyebek mellett azt taglalva, "erős a gyanú, hogy közpénzek jutnak a kvázi csődben lévő Magyar Televízión keresztül a politikai pártokhoz".
A másik ügy Arne Wessberg EBU-elnök augusztusban nyilvánosságra került, Gyurcsány Ferenchez címzett levele volt, melyben az elnök az MTV helyzetének rendezését követelte a kormányfőtől.
A július 18-án kelt levélben a szervezet elnöke sajnálatosnak tartja, hogy a "Magyar Televízió távolról sem tesz eleget a politikai befolyástól való függetlenség minimális követelményeinek", az erős politikai befolyás mellett rendkívül rossz az anyagi helyzete az intézménynek.
Az MTI-nek nyilatkozva arra a kérdésre, hogy Rudi Zoltán volt-e az egyik forrásuk, kitérő választ adott az EBU leköszönt vezetője, azt viszont hangsúlyozta, hogy a levél tartalmáról nem egyeztetett az MTV vezetőjével.
A levélről ellentmondásba kerültek Rudi Zoltán és Olaf Steendfadt nyilatkozatai. Míg a német tanácsadó azt hangsúlyozta, hogy "az EBU tagjainak érdekképviselete: semmit nem tesz az érintett szervezet tudta nélkül", így a menedzsmentnek tudomása kellett, hogy legyen a nemzetközi szervezet ez irányú "aktivitásáról", addig a tévéelnök pár nappal később úgy nyilatkozott, sajtóhírből értesült a dokumentumról.
Nemrégiben járt Budapesten Rainer Conrad, a németországi közszolgálati médiumok anyagi forrásaival foglalkozó testület elnöke; a KEF vezetője - aki veszélyesnek nevezte az MTV pillanatnyi helyzetét, és a normatív finanszírozás bevezetését szorgalmazta - tárgyalt a köztévé, valamint az Állami Számvevőszék képviselőivel.