'Ilyen tévéket Kínában vagy Kubában tartanak fent'

2006.09.05. 12:43
Azért jött a német ZDF-től az MTV-hez, hogy segítsen a programstruktúra kialakításában, de aztán rá kellett jönnie, hogy egyáltalán nincs pénz programokra. A köztévé elnökének tanácsadója, mégis a német Roert Bosch Alapítványtól kapja a fizetését. Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége többek közt tőle tudja, hogy a köztévében a külső gyártásban készülő produkcióikról politikai nyomásra döntenek, és a műsorköltségekből a pártoknak folyik vissza a pénz, mégis azt állítja hogy feljegyzéseiben csak olyan tények szerepelnek, amiket mindenki tud Magyarországon. Olaf Steenfadttal beszélgettünk.

Miért most figyelt fel az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) a magyar köztévé helyzetére, miért most írt szokatlanul éles hangvételű levelet a szervezet Gyurcsány Ferencnek, és honnan származtak a köztévé első működésére vonatkozó információk?

Az EBU nagyjából tudja, hogy mi folyik Magyarországon, látja például a nézettségi adatokat, figyelemmel kíséri a nyilvános üzleti adatokat, a köztévé botrányos belső működését pedig a Television across Europe című kiadványból ismerheti, ebben a Magyarországról szóló fejezetet Bajomi-Lázár Péter írta. Az én jelentéseim csak kiegészítették ezt, de nem titkokat súgtam meg, hanem nyilvános információkat foglaltam össze. Aki figyelemmel kíséri a magyar köztévé sorsát, tudja, hogy egész Európában itt, Magyarországon a legrosszabb a közmédiumok helyzete.

Az uniós szervezetek általában akkor jól tájékozottak a magyar kérdésekben, ha valaki itthonról informálja őket, hogy ezzel saját hatalmi pozícióit erősítse. Nem fél attól, hogy az Ön által írt jelentés egyik vagy másik magyarországi párt érdekeit szolgálja majd?


"Az MTV jelenleg nem is közszolgálati csatorna."
Képzeljük bele magunkat egy pillanatra a tévéelnök helyzetébe! Ki van vele? Mindenki ellene dolgozik, így törvényszerű, hogy csak az országon kívülről várhatja a segítséget. Az EBU segítségét azonban még csak kérni sem kellett, hiszen a szervezet érdeke is, hogy rendezzék a köztévék helyzetét itt Magyarországon.

Persze lesznek olyanok, akik félremagyarázzák majd az EBU levelét, de nem ez a legfontosabb, hanem, hogy végre itt a lehetőség, hogy változtassunk valamin. Végre a magyar politikusok is megtudják, hogy nem tehetnek meg bármit a köztévével, mert vannak külföldön is olyanok, akik figyelemmel kísérik az eseményeket.

Ön szerint az MTV jelenleg el tudja látni a médiatörvényben számára előírt közszolgálati feladatokat?

Nem. Az MTV jelenleg nem is közszolgálati csatorna, hanem állami adó. Az állami adó feladata, hogy a kormány szócsöve legyen, a közszolgálati csatorna pedig, ahogy neve is mutatja, a közösséget szolgálja. Az állami csatornát a kormány ellenőrzi, a közszolgálati adó viszont ellenőrzi a kormányt, és ez lényeges különbség. Az állami adó sem felesleges, gondoljunk, csak mondjuk a hidegháborús Voice of Americara, bár azért nem árt megjegyezni, hogy ilyen médiumokat mostanában leginkább Kínában vagy Kubában tartanak fent.

A baj csupán az, hogy a hatályos médiatörvény szerint az MTV nem állami, hanem közszolgálati adó, de ezt a szerepét már régóta nem tudja betölteni. Jelenleg az MTV-nek adott minden fillér pazarlás, ablakon kidobott pénz.

Véleménye szerint szükség van-e új médiatörvényre, vagy milyen egyéb intézkedések szavatolhatnák a köztévé független működését?

Nincs feltétlenül szükség új médiatörvényre, előbb inkább a jelenlegit kéne betartani. A kormány jelenleg azzal kontrolálja a köztévét, hogy folyamatosan visszatartja a működéséhez szükséges pénzeket, nem rendezi az intézmény adósságait, ezzel mintegy pórázon tartja az MTV-t. Ahhoz, hogy az MTV független közszolgálati adó legyen, rendezni kéne az intézmény kormánytól független finanszírozását. Egyébként ez a most hatályos médiatörvényben is szerepel, csak a Medgyessy-kormány első intézkedéseként 2002-ben alkotmányellenesen megszűntette a tévédíjat, ezzel korlátozva a köztévé mozgásterét. Amíg ezt a szükséges adónemet nem állítják vissza, nem lesz Magyarországon független köztelevízió.

Egyáltalán szükség van Magyarországon köztévére?

Erre a választ a társadalomnak kell megadnia. Mint mondtam, a jelenlegi helyzetben az MTV-re költött minden egyes adóforint pazarlás, még akkor is, ha a kormánypártokhoz és az ellenzékhez ma már nem ömlik, csak csörgedezik a pénz a köztévéből. A köztévé ennek ellenére a politikai hatalom foglya, és ez csak akkor változhat meg, ha a köz meg akarja mentei a tévéjét.

Az Egyesült Államokban például minimális a köztelevíziók aránya a médiapiacon, mégis működik a rendszer. Nekünk kell eldöntenünk tehát, hogy akarjuk-e az MTV-t.

A legnagyobb baj, hogy egész Közép-Európában az olasz-típusú médiarendszer kezd teret nyerni, amiben az állami tulajdonú adókat kiosztják a parlamenti pártoknak a választásokon elért eredményeik alapján. A magyar médiapiac is olaszosodik, gondoljunk csak a Duna Televízió és az MTV szembenállására.