Judit
-2 °C
8 °C

Mégis nyomoznak az MTV körüli ügyek miatt

2005.11.21. 17:03
Az V. kerületi ügyészség szerint hiányzott a bűncselekmény gyanúja, a Fővárosi Főügyészség viszont nyomozást rendelt el hűtlen kezelés miatt.

Ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés miatt nyomozást rendelt el a Fővárosi Főügyészség azon beadvány kapcsán, amelyben a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának egy korábbi tagja kérte több MTV-s szerződés vizsgálatát - áll a Fővárosi Főügyészség határozatában.

A döntéssel egyben hatályon kívül helyezik az V. és XIII. kerületi ügyészség korábbi döntését, amellyel elutasította a Pós Péter által szeptember végén - három, szerinte visszaélések gyanúját felvető szerződés ügyében - tett feljelentését.

A bűncselekmény gyanúja hiányzott a Pós Péter volt tévékurátor és egy ismeretlen által tett bejelentésből szeptemberben a főváros V. és XIII. kerületi ügyészségének határozata szerint. A határozatban szerepelt ugyanakkor, hogy "abban az esetben, ha elévülési időn belül olyan új körülmények merülnek fel, melyek bűncselekmény gyanúját alátámasztják, a büntetőeljárás lefolytatására nyílik lehetőség". Pós Péter szeptemberben három ügyben tett bejelentést az ügyészségnek.

Telefontanácsadás

Az első témakör a közszolgálati médium vezetékes telefonrendszerének felülvizsgálatára vonatkozó megbízás volt. A közbeszerzés nélkül kötött szerződés négy hónapon át havonta nettó 800 ezer forintos juttatás mellett a megtakarítás tizedére rúgó, összesen legfeljebb nettó tízmilliós kifizetést jelentett volna az MTV-nek. Az Index birtokába került dokumentumok szerint a közbeszerzési eljárás hiányára a Magyar Televízió jogásza, Dr. Dömény Péter is felhívta az MTV vezetésének figyelmét, jelezve, hogy a szerződés értéke meghaladja a "közbeszerzésről szóló törvény szerinti nettó kétmillió forintos értékhatárt".

Jogi esetek

A feljelentés másik pontja felhívja az ügyészség figyelmét az MTV egyik szerződésére, melyben a köztévé egy budapesti jogászt fogad fel az intézmény létszámleépítésével kapcsolatos tanácsadásra, nettó 25 ezer forint óradíjért, úgy hogy a szerződésben nincs kikötve a munkáért járó díjazás maximuma. Vagyis az egy évre szóló, határozott ideje szerződés szerint napi nyolc órás munkaidő esetén akár hatvanmillió forintot is kereshet az ügyvéd.

Az Index információi szerint ráadásul a létszámleépítést még meg sem kezdte a közszolgálati televízió, sőt a csőd közeli helyzete miatt állami segítséget kérő intézmény az utóbbi hetekben több televíziós és gazdasági szakembert vett fel középvezetői beosztásba. Az MTV belső hírlevelében olvasható, hogy az utóbbi egy hónapban több szerkesztővel és kiemelt szerkesztővel bővült az MTV gárdája, ráadásul az intézmény olyan pozíciókba is felvett embereket, amelyek nem szerepelnek a munkavállalók és a cég között kötött kollektív szerződésben, így tulajdonképpen nem is lehetne ilyen munkaköröket meghirdetni. Így többek között nyár óta több humánerőforrás-generalistával, stratégiai managerrel és műsor managerrel nőtt az MTV főállású dolgozóinak száma.

A harmadik pont szerint a közszolgálati médium egy másik ügyvédi irodával havi nettó félmillió forintos átalányért szerződött - egyebek mellett a székházépítést érintő, valamint közbeszerzési, szerzői jogi, társasági és gazdasági ügyekben tanácsadásra.