Kétszer jelentették fel az MTV-t

2005.09.29. 13:39
A Nagy Könyv gazdasági ügyeit firtató bejelentés mellett az egyik volt kurátor által küldött dokumentumokat is vizsgálja az ügyészség. Rudi Zoltán munkásszállója, az ésszerű telefonálásért kifizetett milliók és humánerőforrás-generalisták a köztévében. Az Index megszerezte az ügyészséghez eljuttatott dokumentumokat.

A Magyar Televízió gazdálkodásának vizsgálatát Pós Péter, a társaság kuratóriumának egy volt tagja kérte a Fővárosi Főügyészségtől. Az MTV korábbi társadalmi kurátora, aki jelenleg a Magyar Rádiót működtető testületben lát el hasonló feladatot, a Magyar Távirati Irodának nyilatkozva elmondta: névtelenül juttatták el hozzá azt az iratanyagot, amelynek alapján megkereste a főügyészséget. Pós az ügyben közérdekű bejelentést, illetve feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.

"A hozzám eljuttatott, ismeretlen forrásból származó iratmásolatok szerint a túlnyomórészt közpénzekből gazdálkodó, közszolgálati feladatú Magyar Televízió Rt. gazdálkodásában nagy valószínűséggel olyan vezetői döntések születtek, amelyek megalapozhatják a hűtlen, illetve hanyag kezelés fogalmát, illetve annak kísérletét" - áll a szövegben.

A Népszava információi szerint nem ez az a beadvány amely a Nagy Könyv-projekttel foglalkozik, az ügyészséghez tehát két feljelentés érkezett az MTV gazdálkodásával kapcsolatban. Pósa dokumentumokkal alátámasztva három, törvénytelenséget sejtető ügyet tár az ügyészség elé.

Ki adja el Rudi Zoltán munkásszállóját?

Az első témakör a Rudi Zoltán cégének tulajdonában lévő munkásszálló a Népszabadság cikksorozatában már megemlített eladása. Az ügyészségi feljelentés szerint a tévé elnöke az összeférhetetlenségre vonatkozó törvények ellenére az MTV jogi osztályának is dolgozó Pivarnyikné dr. Juhász Emőkének adott megbízást a cége által megvásárolt munkásszálló értékesítésére.

Az először a Népszabadságban megjelent állításokra reagálva Rudi Zoltán blogján augusztus 24-én azt írta, hogy "Pivarnyikné dr. Juhász Emőke, akit a Jogi Osztályunk alkalmanként az MTV képviseletével bíz meg, nem tanácsadó a Magyar Televízióban, hanem több más szakemberrel együtt bonyolult ügyekben képviseli az MTV-t szerény díjazásért, és természetesen nem adtam neki megbízást, hogy adja el a saját lakásomat. Hozzáteszem, ha ilyen tettem volna, akkor se lenne összeférhetetlen, ezt Te (a Népszabadság újságírója, Haszán Zoltán) ugyanolyan jól tudod, mint én".

Az Index birtokába került emailek szerint viszont Pivarnyikné dr. Juhász Emőke részt vett Rudi Zoltán ingatlanának értékesítésében, amikor saját email címéről egy érdeklődő kérésére elküldte a munkásszálló fényképét és adatait.

Az Index megkereste az ügyben Pivarnyikné dr. Juhász Emőkét, de az ügyvédnő nem kívánt nyilatkozni lapunknak.

Ésszerű felhasználás?

A Pós Péter által tett feljelentés emellett megemlíti még, hogy a "vezetékes telefonok ésszerű használatára vonatkozó tanácsadásra közbeszerzés nélkül kötött szerződést az MTV Rt". A beadvány szerint a tanácsadással megbízott cég közbeszerzési eljárás nélkül jutott a munkához, amiért több mint bruttó tízmillió forint illette meg.

Az Index birtokába került dokumentumok szerint a közbeszerzési eljárás hiányára a Magyar Televízió jogásza, Dr. Dömény Péter is felhívta az MTV vezetésének figyelmét, jelezve, hogy a szerződés értéke meghaladja a "közbeszerzésről szóló törvény szerinti nettó kétmillió forintos értékhatárt". A jogász tájékoztatást kért az MTV Projekt Igazgatóságától, hogy van-e nyoma a közbeszerzési eljárás lefolytatásának, mivel anélkül nem javasolja a szerződés megkötését.

Szakértő a kirúgásokhoz

A feljelentés harmadik pontja felhívja az ügyészség figyelmét az MTV egyik szerződésére, melyben a köztévé egy budapesti jogászt fogad fel nettó 25 ezer forint óradíj fejében az intézmény létszámleépítésével kapcsolatos tanácsadással, úgy hogy a szerződésben nincs megállapítva a munkáért járó díjazás maximuma, vagyis az egy évre szóló határozott ideje szerződés szerint napi nyolc órás munkaidő esetén akár hatvanmillió forintot is kereshet az ügyvéd.

Az Index információi szerint ráadásul a létszámleépítést még meg sem kezdte a közszolgálati televízió, sőt a csőd közeli helyzete miatt állami segítséget kérő intézmény az utóbbi hetekben több televíziós és gazdasági szakembert vett fel középvezetői beosztásba. Az MTV belső hírlevelének tanúsága szerint az utóbbi egy hónapban több szerkesztővel és kiemelt szerkesztővel bővült az MTV gárdája, ráadásul az intézmény olyan pozíciókba is felvett embereket, amelyek nem szerepelnek a munkavállalók és a cég között köttetett kollektív szerződésben, így tulajdonképpen nem is lehetne ilyen munkaköröket meghirdetni. Így többek között nyár óta több humánerőforrás-generalistával, stratégiai managerrel és műsor managerrel nőtt az MTV főállású dolgozóinak száma.

Értesüléseink szerint egyébként a száz euró körüli ügyvédi óradíj egyáltalán nem számít magasnak a magyar piacon, a multinacionális ügyvédi irodák ennél jóval többet kérnek, de akár egy neves budapesti ügyvéd is számlázhat ennél magasabb összeget tanácsadásért.

A Nagy Könyv cáfol

"Amíg az ügyészséghez eljuttatott beadványt nem ismerjük pontosan, nem tudunk érdemben reagálni a vádakra" - mondta el az Indexnek Holub Katalin, az MTV sajtószóvivője, aki azonban megjegyezte, hogy ha a feljelentésben szereplő vádak annyira megalapozottak csak, mint a Nagy Könyv-projekttel kapcsolatos kifogások, akkor bízik az olvasók tisztánlátásában. Eközben az MTV közleményben jelezte, hogy a Nagy Könyv tizenkét döntős művét népszerűsítő reklámfilmek a törvények betartásával készültek.

Mint azt korábbi cikkünkben írtuk, a Nagy Könyv tizenkét döntős kisfilmje nem 25 millió forintba kerül, mint ahogy azt az MTV eddig kommunikálta, hanem ennél húsz százalékkal többe, mivel a köztelevízió ekkora értékben ingyen biztosít kamerákat, stúdiókat és szakembereket a produkciók számára.

"A pályázat során elnyert 25 millió forintos, az egyes produkciók leadott költségvetése alapján odaítélt ORTT-támogatás felhasználásában a Magyar Televíziónak semmilyen beleszólása nem volt, azon kívül, hogy az úgynevezett 'vonal feletti költségek' maximalizására javaslatot tett, amely alapján a rendező, a producer és a film arca egységesen mindegyik produkciónál 1,5 millió forintot kaphat; az irodalmi szakértő díjazását 400 ezer forintban, a produkciót kiszolgáló kreatív csapat juttatásait pedig 1,6 millió forintban maximálta.

"A Nagy Könyv sikeres projekt, a kampányfilmek sugárzása nemcsak elvitathatatlan irodalmi küldetést teljesít, de várhatóan magas nézettséget is hoz" - tette mindehhez hozzá Holub Katalin, az MTV szóvívője.