Új adókat indít a köztévé

2004.04.15. 15:31
Még ebben az évben megkezdheti adását a Demokrácia elnevezésű hírcsatorna, de jövőre nosztalgia- és sport adót is indít az MTV, míg az M2 értelmiségi, kulturális adóvá alakul majd.
Lehet, hogy még idén, de legkésőbb a jövő év végéig szeretné elindítani első tematikus csatornáját a Magyar Televízió - nyilatkozta Rudi Zoltán elnök. Elsőként az MTV hírcsatornája kezdené meg adását, hogy az M2-t ezzel is "tehermentesítsék" a politikai tartalmaktól.

Azt még nem lehet tudni, hogy pontosan mikor és milyen műsorstruktúrával jelentkezik majd a Demokrácia elnevezésű hírcsatorna. A műsorokat az MTV eddigi híradós stábja készítené, amely sokkal több embert foglalkoztat, mint a Hír Tv, így Rudi Zoltán véleménye szerint ha nehezen is, de meg tudnák tölteni a tematikus csatorna műsoridejét. A tévéelnök elképzelései szerint azonban a hírcsatorna után több más adó indulna, így az archívumot felhasználva "MTV Nosztalgia" és "MTV Sport" adó is szélesíthetné a köztévé kínálatát.

"Most vizsgáljuk, hogy milyen műszaki, jogi és gazdasági vonzatai vannak az új csatornák beindításának, és amilyen gyorsan csak lehet, elindítjuk a tematikus adókat" - mondta el Rudi Zoltán.

A csatornákat digitális műholdas technikával sugározná a köztévé, és a kábelhálózatokon keresztül jutnának el a lakosság nagy részéhez. Az új tematikus adók mindenképpen közszolgálati besorolású csatornák lennének, mivel a Magyar Televízió a törvények értelmében nem indíthat kereskedelmi adókat.

Értelmiségi adó

"A kultúrának, a tudásnak, a művelődésnek, a közművelődésnek, a művészeteknek, a távoktatásnak, a színháznak, a mozinak, az irodalomnak nincs felülete az MTV-ben" - mondta, hozzátéve, hogy az intézkedés által egy rétegigényeket kielégítő kettes csatorna jöhet létre, amit a tévéelnők tervei szerint MTV Európának neveznének, és műsorstruktúrája leginkább a francia-német arte csatornáéra hasonlítana.

"Ez lenne az úgynevezett okos adó, amit kifejezetten az értelmiség igényeit figyelembe véve készítenének" - tette hozzá Rudi Zolán

Eközben a nemzeti főadón, az egyes csatornán a tévéelnök elképzelései szerint "mindenből a java kerülhetne képernyőre", így koncentrálná most elaprózott erejét a közszolgálati televízió.

"Tízmillió honfitársunk harmincmilliárd adóforintjából működik ez az intézmény, ezért minden egyes nézőnek valamit kapnia kell ettől a műsorfolyamtól; azoknak is, akik a magaskultúra iránt érdeklődnek, de azoknak is, akik szeretnének ellazulni, kikapcsolódni a képernyő előtt" - mondta Rudi Zoltán.

Saját maguk gyártanák

Rudi Zoltán az MTV átalakításával kapcsolatban elmondta, hogy szeretné, ha a közszolgálati adó műsorainak jelentős részét ezentúl nem külső társaságtól vásárolná a csatorna, hanem házon belül gyártaná.

"Ennek az is célja, hogy a felnövekvő generációk a köz szolgálatában tanulják meg a műsorkészítést, ne pedig a független, szabadúszó producereknél" - mondta, hozzátéve: "jelentős humánpolitikai változások előtt áll a közszolgálati televízió, ami nem automatikus és drasztikus létszámcsökkenést jelent, hanem a finanszírozáshoz és a feladathoz mért emberi erőforrás gazdálkodást".

Tehetségesek

"Ha sikerül megértetnem és elfogadtatnom a kollégáimmal, hogy a többcsatornás modell a megoldás a tematikák versenyében, akkor a munkatársak jelentős többségére szükség lesz" - fogalmazott Rudi Zoltán, aki az Index kérdésre elmondta: "A tematikus adók ugyan bizonyos többletköltségekkel járnak, de a kiadások jelentős részét meg lehet spórolni a szervezeti átalakítások után.

"Sokkal tehetségesebb emberek dolgoznak a Magyar Televízióban, mint amilyen kép kialakult az intézményről" - hangsúlyozta. Szavai szerint az elmúlt években "mindenki - akárcsak a futballba - belerúgott az MTV-be, miközben nagyon kevesen segítették".