Felmond összes külsősének az MTV

2006.05.31. 11:40
Május 31-i hatállyal összes külsős munkatársával szerződést bont a köztelevízió. A létszámleépítés akár nyolcszáz embert is érinthet.

"A Magyar Televízió reorganizációja keretében megvizsgálta a közszolgálati feladatok ellátásához szükséges humánerőforrásait, és úgy döntött, a külsős, nem az intézmény állományába tartozó munkatársakkal kötött korábbi szerződéseit május 31-ei határidővel egységesen felmondja" - tudatta sajtóközleményében a Magyar Televízió.

"A közszolgálati televízió az ideális létszám kialakításához pontosan meghatározta, mely feladatokat gazdaságos belsős munkavállalókkal és melyeket megbízási vagy vállalkozási szerződés alapján foglalkoztatott külsős munkatársakkal ellátnia" - áll az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Az MTV "az alapos és körültekintő előkészületek után úgy döntött", külsős szerződéseit május 31-ei határidővel egységesen felmondja. A tájékoztatás szerint az MTV mérlegelte, ki az, akit határozott időre, munkajogviszony keretén belül kíván alkalmazni, illetve melyek azok a tevékenységek, amelyeket szolgáltató cégek biztosítanak az intézménynek, de azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a jelenlegi külsősök közül kik dolgozhatnak ezentúl is a közszolgálati tévénél.

1600 és nőhet

"A nemzeti főadó 2006. május 1-jétől hatályos kollektív szerződése egyértelműen rögzíti, csak akkor alkalmazhat külsőst, ha egy-egy munkára nem talál megfelelő belsőst. Ezért minden esetben ezen alapelv érvényesítésére törekszik" - olvasható a közleményben. Az Index megkereste az MTV illetékeseit, akik további részleteket nem kívántak elárulni.

Az intézkedés az Index információi szerint 6-800 külsős munkatársat érint, de a június közepéig tartó tárgyalások végéig azt nem lehet tudni, hogy ezek közül hány embert alkalmaz majd belsős munkatársként a Magyar Televízió. A közszolgálati televíziónál jelenleg 1600 belsős munkatárs dolgozik, míg például a Tv2 és legnagyobb beszállítói (többek közt az Interaktív) együttesen is csak körülbelül ötszáz embert foglalkoztatnak.