Ma este véget ér a Nagy Könyv

2005.12.15. 14:26
A brit mintára rendezett mozgalom eredménye arra enged következtetni, a magyar agyvelőben az általános iskola hagyja a legmélyebb nyomokat.

Befejeződiött A Nagy Könyv olvasásnépszerűsítő játék; a Magyar Televízió csütörtök esti, élő adásában kiderült, hogy az általános iskolai kötelező olvasmányok hagyták a legmélyebb nyomokat a magyar olvasókban, így az Egri csillagok végzett az első helyen.

A döntőbe három magyar szerző műve jutott be: Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk, Gárdonyi Géza Egri csillagok, valamint Szabó Magda Abigél című regénye mérkőzik meg egymással az olvasók szavazataiért.

Az Abigél a középdöntőben George Orwell 1984 és Jókai Mór Az arany ember című regényét utasította maga mögé. A Pál utcai fiúk a másik középdöntőben Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg és Alan Alexander Milne Micimackója ellenében kapta meg a legtöbb szavazatot. A döntő harmadik részvevője, az Egri csillagok "vigaszágon", a közönség szavazatai alapján jutott a döntőbe.

A brit minta alapján rendezett, februárban kezdődött mozgalom utolsó két hetére a magyar könyvtárak országszerte meghirdették a Nyitott könyvtárakkal a nagy könyvért akciót; a döntő napján minden megyei könyvtár meghosszabbított nyitva tartással várja a szavazókat. Az akcióhoz a közkönyvtárak és az egyetemi könyvtárak nagy része csatlakozott.

A Magyarország kedvenc könyve 2005 cím jelöltjeire - és közvetve a könyvekhez kapcsolódó filmek alkotógárdájára is - interneten a csütörtöki adás kezdetéig, 20 óráig, sms-ben és telefonon a műsor végéig lehet voksolni.

A nagy könyv játék áprilisban zárult első fordulójában, amikor kiderült a száz legjobb könyv listája, az Egri csillagok lett a legnépszerűbb olvasmány, amelyet A Pál utcai fiúk, illetve J. R. R. Tolkien A Gyűrűk Ura című regénye követett.