Judit
-2 °C
8 °C

A Nagy Ööö

2003.07.17. 10:29
Vajon mi visz arra kábé ezer huszonéves bigét, hogy mondjuk kétmillió ember előtt igyekezzen párt választani egyetlen férfi közül? Mi viszi rá őket, hogy vállalják a perverz tatát emuláló castingosok packázását és azt, hogy ha szerencséjük van, már az első adásban szoftkurvaként illegethetik magukat ország-világ előtt? Hogy mi? A reménytelen hülyepicsaság, kezicsókolom. Semmi korszellem, rohadó világunk meg ilyesmi.

Tekintse meg fotóinkat
- Csak egy pasi lesz? - néz össze A Nagy Ő szépreményű, illetve esélytelen csirkeszendvics-jelöltje. A döbbenetet az az ártatlannak tűnő kérdés váltotta ki, mi lesz, ha az az egy szem férfi mondjuk egy cinikus, csalárd, ostoba és ronda példány, esetleg még bunkó is, abból a fajtából, amelyik éjjelente az ablakom alatt szereti recsegtetni a direkt recsegősre tuningolt motorját. (Aztán ha egyszer kifeszítek egy szál szögesdrótot nyakmagasságban, akkor még én vagyok a rosszindulatú.)

Ez a két nő például nem vette a fáradságot, hogy utánanézzen a műsornak, mielőtt megpróbálna mellbedobással belekerülni. Pedig csak

el kellett volna olvasni azt a Blikket vagy Kisanyám magazint,

amiben a képeket mindennap megnézik. Rögtön kiderült volna, hogy itt egy darab Ő választ a huszonöt ööö közül. Televíziós szempontból egyébként érdekes megoldás a két nő egymás mellett: a csúnyácska, tömzsi lány Gatling-sebességgel nyomja a rizsát, úgynevezett modell-, illetve makettalkatú kollégája viszont, akinek amúgy paranormális szögben állnak a mellei, vélhetően élettapasztalatára hallgatva keveset szól és sokat pózol, és igyekszik azzal okosítani az összhatást, hogy félmondatai előtt azt mondja: véleményem szerint. Foglalkozására nézve különben üzletkötő, és gyémánttermékeket forgalmaz, amiről némi hüledezés után kiderül, hogy "gyémánt kategóriájú" háztartási cikkek MLM-terítését takarja.

A harceljárásom abból áll, hogy a játék átverős változatáról, a Joe Millionaire-ről mesélek nekik, amelyben végül a szerencsés nyertes és ara megtudhatja, hogy a milliomos igazából egy munkanélküli segédmunkás, vagyis segédmunkanélküli. A poénforrás ugyanaz, mint magában a Joe Millionaire-ben: a nők, akik addig érzelmekről és kalandról beszéltek, kétségbeesve keresik a kiutat, amikor felmerül a kérdés: mit szólnának egy effajta meglepihez?

Az egypontos válasz: ez automatikusan nullázná az érzelemmérőt, ugyanis ez esetben eleve hazugságból indult a románc. (Mondjuk ennyi erővel szerintem a push-up melltartó is nulláz.) A kétpontos variáns az együttélés évszázados hagyományát éleszti újjá megrázó őszinteséggel, akár egy kézikamerás-vérfertőzős művészfilm: föld a földdel házasodik, én nem szeretnék eltartani egy munkanélkülit.

Hamarosan megszületik azonban a hárompontos, csont nélküli megoldás a progresszív puritanizmus segítségével. A munkanélküli maga tehet arról, hogy nincs munkája, mert olyan a mentalitása. "Márpedig én felismerem az ilyen mentalitású embert", szögezi le az átverhetetlen wannabe-firstlady. Bezzeg a milliomosmentalitás! Az még az űrből is látszik, márpedig ezek a lányok onnan nézelődnek.

Emelődik a tét. Az első valóságshow-k szereplői legfeljebb három hónapot áldoztak fel életükből, még ha egyesektől végül a józan eszük is elpártolt. Itt már súlyosabb döntésre kényszerül, aki képernyőn akar maradni. Egyszer talán lesz egy valóságshow, ahol a győztest a végén megölik, formalinban tartósítják, és egy hónapig ő lehet a station id. És oda is ugyanígy özönlenek majd a két lábon járó válsággócok, azok, akik már nem csak a párválasztáshoz, hanem az éhenhaláshoz is ostobák.

A casting itt is úgy történik, hogy a tesztjei alapján arra érdemesnek minősített leányzó beülhet egy négytagú vizsgabizottság elé,

ahol szexuális zaklatásnak vetik alá.

A macsó megjegyzések közben a szokásos dolgokról faggatják: mit keres itt, milyen pasikat szeret, kezdeményező-e. Ööö, hihihehe. Mindenki azt szereti, hogyha a férfi hódítja meg őt, naná, elég valószínű forgatókönyv, ha két tucat pénzéhes cafka hajt egy bukszára. "Most táncolni fogunk", mondja a csorgónyálú rossz zsarut alakító caster, majd lassúzás közben - feszültségoldásként - tovább kérdez: ki írta Petőfi Sándor Anyám tyúkja című versét? Ideges heherészés után csak sikerül a hölgyből kihúzni a választ: József Attila. Komoly. És ez a szobában lakik itt bent. Lám, jó az Isten, jót ád.

Klikk a képkre!
Jön a következő, egy ordashosztesz kinézetű, de meglehetős önbizalommal megáldott bőrdarab, a puszták szépe. Hamar végeznek vele, hogy átadja helyét jogász versenytársának. "Én se tudom, mért vagyok itt", nyitja előadását a csaj, aki hisz a sorsszerűségben. Ő elsősorban televíziózni szeretne, a valóságshow-któl idegenkedik, nyilván ezért hajt most, hogy bekerülhessen egy fedeztetésről szóló változatba. Beszámol eddigi kapcsolatairól, mintha egy memoriternek feladott paperback lányregényt mondana fel. Szegénynek rossz emlékű kalandja volt egy mórral, majdnem elpityeredek a füstfelhőként kavargó emlékek kesernyés illatától. De már túl van rajta, a történet - Zrínyi Az török áfium ellen való orvosság című uszító pamfletjét, illetve a hajnali álmaimban olykor epizódszereplő latexruhás, ostort csattogtató Condoleezza Rice-ot idézve - abban a jajkiáltásban kumulál, hogy

"Az araboktól mentsen meg az Úristen!"

Kompakt jelmondat, "A világ ferde szemmel" után akár az óriásplakátok fősoraként is jól mutatna, végül is drága tömegeink legfeljebb akkor szimpatizálnak az arabokkal, amikor azok bombázzák a zsidókat. De minek ide óriásplakát; jó bornak nem kell cégér. A Nagy Ő igen szórakoztató műsornak ígérkezik, mivel egy klasszikus valóságshow-nak még neki lehet indulni azzal, hogy én majd jó fej leszek, de huszonötödmagunkkal versenybe szállni egy ismeretlen férfiért, az már egész kivételes pszichés anomáliákat feltételez.

És itt következne az a blokk, amelyben számon kérjük a műsorkészítőktől, hogy méltatlan, megalázó helyzetbe juttatják, húspiaci süldőmalaccá bűvölik áldozataikat. Erre viszont nincs itt semmi szükség. Mindig úgy volt, hogy az okosabb kihasználta a hülyébbet, csak ma már a hülyébb még örül is ennek. A nyílt casting legfőbb tanulsága, hogy legalábbis a szereplők összeállításához semmi szükség manipulációra vagy beépített emberre, mert van épp elég, aki beépül magától. Nyersanyag. Beözönlenek a garatba, jól fizetett szakemberek feldolgozzák őket, aztán kiárusítják a készterméket. Nem érdemelnek részvétet, sem szánakozást, sem most, sem akkor, amikor majd adásba kerül, ahogy esernyővel a seggükben próbálnak tangózni. Nem tudnak semmit, fogalmuk sincs, hol vannak, mi lesz velük, agyukban lüktet a Telemázli sorsjegy szlogenje, hogy "A Téé-Véében is szerepelhetsz", menetelnek a vibráló képernyők felé, a vágóhídra. Így megy ez.