Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

A kő marad

2002.11.25. 04:55

Úgy látom néha, égő fa a Nap,
arany gyümölcse leng és felragyog,
almáin élnek, s imádatukat
hozzá emelik ember-rovarok,
s látják, hogy égő fa a Nap...

Ray Bradbury: Szép arany almáit a Nap

realitynaplo.index.hu

Volkssturm - Big Brother-megnyitó

Realitynapló 1. - Lehet matyizni

Realitynapló 2. - És provokátorok

Realitynapló 3. - Tulajdonképpeniségek

Születési agónia - Való Világ-megnyitó

Realitynapló 4. - A valóság odaát van

Realitynapló 5. - Mindörökké valóság

Realitynapló 6. - A Nagy testvért figyeljétek?

Realitynapló 7. - Szerencseherék

Realitynapló 8. - Jogi esetek

Realitynapló 9. - Valóságshow-elmélet haladóknak

Realitynapló 10. - Fele királyságok

Realitynapló 11. - Vissza a valóságba

Realitynapló 12. - Ámbár

Realitynapló 13. - Kontrapornó

Realitynapló 14. - Valóságshow a sufniból

Realitynapló 15. - Irén Csodaországban

Realitynapló 16. - Tizenkét választás

Realitynapló 17. - Valóságshow első vérig

Realitynapló 18. - A valóság sivataga

Tizenkét hete, hogy elkezdődött Magyarországon a reality-televíziózás, és ennyi idő elég is volt ahhoz, hogy éghajlati tényezőként fogadjuk el, emberi és produceri jogokon ne mélázzunk már, meg is unjuk kicsit a napi beszámolót, mint középhatótávolságú rokonok családi nyűgeit, csupán fél füllel figyelünk, hogy képben maradjunk, vagy legalább a kép szélén. Permanens forradalom nincsen, már bocsánat, erre nekünk nincs időnk, ha tizenkét hétig napról napra követjük tizenkét ember életét, akkor végül rájövünk, hogy tulajdonképp ilyenünk nekünk is van otthon, csak hova is tettük... ja igen, a leanderrel meg a kolbásszal együtt a spájzba, telelni.

***

Karácsonykor pont nem lesz már realityshow. Pedig milyen megható lenne, ahogyan a lakók hóembert építenek, körbeállják a műanyag karácsonyfát, megajándékozzák egymást, és eléneklik Pintér Dezső Stille Nacht kezdetű enciklikáját, hardcore elvetemültséggel latinul. Marad a való világ (hogy elkopott már ez a jó kis szerkezet!), apunak horgászcucc, anyunak bizsu, barátnőnek házassági ígéret. Legalább februárig a saját életetekre vagytok utalva, nyomorultak, egyétek kómába magatokat hurkával és bejglivel.

***

Nem tudok már igazán izgulni ezen az egyenlőtlen és görbe oldalú háromszögön se, hogy Zsanett most hogy megy haza, meg vajon lenyeli-e Szabi a macskát öngyilkossági céllal. Szerencsétlen Lacit, Zsanett veőlegéjnyét is láttuk megbocsátani, de hogy valójában mi lesz ebből a történetből, azt aligha tudjuk meg a képernyőről. Annyi drámát elspóroltak már előlünk, puszta lustaságból, merthogy "megy ez a műsor, nem kell ugrálni". Itt vannak ezek a szerencsétlen kiszavazottak, akik leszopnák a Chinoin kéményét egy fél óra műsoridőért, és nem megy utánuk senki, pedig a távozás utáni életük egyáltalán nem érdektelen, ha már a benti nem volt az. A Ház szomszédságában, kocsijában alvó, brotherfüggő Iti, vagy a hostess-szerepért - Judit ellenében, mondván: ő a nagyobb sztár - formás popsiját a földhöz verve hisztiző Angéla, illetve a világfalu tehénkéjeként hazatérő Zsanett, továbbá barátja, ki hol a producert, hol saját magát ölendni készen kísértette a BB-nézettséglabort: mind-mind megannyi izgalmas személyiségtorzulás, mondhatni, a magyar drámairodalom csiszolatlan féldrágakövei. De a szálak maradnak elvarratlanul, csak elvékonyodnak inkább, ahogy a kiesettek egy hét alatt végigjárják a reggeli idiótaébresztőt, a délutáni talkshow-kat és néhány alacsonyhomlokú rádiós péklegény műsorait, aztán hirtelen elfogy a piros szőnyeg; elmaradoznak a tévések, elhalványulnak a reflektorok, csak egy-egy vágókép marad belőlük, elmúlnak, elvirágoznak a taktikai sztárok akárha könnyfüggönyön át, elenyésznek. A műsor meg tényleg megy magától is.

***

Volt egyszer egy reklámfigura, akivel egy plakátcég bebizonyította, hogy bár senki sem ismeri Széphidi Klárát, mégis mindenki tud róla, csak mert ott van a plakáton.

De vajon ki ismerné ma fel Széphidi Klárát? Mikor volt az, ne hülyéskedj, akkor még élt Brezsnyev. Nálunk az általános iskolában egyébként minden reggel felvették a Pop-Tari-Topot vagy mit a rádióból, és az első óra előtt lejátszották reggeli torna gyanánt. Azon a szörnyű napon persze, amikor meghalt az agg Leonyid Iljics - vagy legalábbis akkor vallották be - a Munkás-gyászindulót sugározták egész nap, ez viszont nem akadályozta a tornafelelőst napi feladata végrehajtásában, jelentem, előre -

RENDÜLETLENÜL.

Így aztán kommunista gyászzenére gimnasztikázott az egész Zalka Máté úttörőcsapat. Egyébként meg lehet, hogy Csernyenkó volt, vagy a hálózati pészmékeres Andropov elvtárs. Ugye-ugye, már rájuk sem emlékszünk, nemhogy Zsanettre egy év múlva. Pedig ezek az emberek a világpusztító atomkofferra csorgatták azt a legendás gerontokommunista nyálukat, és csak a szenilitásuk szerencsés fokának köszönhetjük, hogy most nem a barlang falára írom ezt a cikket az atompatkány nukleáris vérével.

***

René-Francois Armand Sully-Prudhomme
Sóhaj
Nem látni őt, nem hallani,
nem szólni és nem vallani,
imádni híven, nem feledni,
folyton szeretni,

A két karunk felé kitárni,
a semmiségbe nézni, várni,
s ha nem jön, úgy i rámeredni,
mindig szeretni.

Szenvedni, s bírni, egyre bírni.
nem érni el, és sírni, sírni, elhullani, könnyben feredni
mindig szeretni.

Nem látni őt, nem hallani,
nem szólni és nem vallani,
de láztól és vágytól veretni,
s mindig szeretni.

Szabi, a hősszerelmes, akitól most elszakították szíve csücskét, a Don Quijote alapján fabrikált egyszemélyes vallásának áldoz éppen. Könny nem csillog szemében, csak az elszánás, hogy mindent megtesz a Hölgyért, s legott ökölvív, egyelőre bokszzsákkal. Ez az ember nagyon messziről jött, ezért, vagy mondjuk ezáltal, rajzfilmet csinál a realityshow-ból. Zseniális, megérdemli, hogy egy Francois-Armand Sully-Prudhomme verssel emlékezzünk meg róla, egyperces néma felállás - érted, felállás, haha. Francois-Armand Sully-Prudhomme-ról csak annyit érdemes tudni, hogy ezt az embert a századfordulón komolyan vették mint költőt, míg hatvan évvel később meg simán felírták volna neki a Prozacot. Ez körülbelül a Szabi nagy tévedésének is az esszenciája. Jöttünk, láttunk, visszamennénk. Ja, Sully-Prudhomme-hoz még annyi, hogy a 13-15 éves lányok viszont kajálják, meg hogy Nobel-díjat kapott ez a mócsinglelkű wertherzombi. Is. Tempora mutantur.

***

Egy illúzióval kevesebb: nem elég szerepelni ahhoz, hogy örökké szerepelhessen az ember. Hohó, de hiszen súlyosabb monolitok is ledőltek már: mit is csinál most Friderikusz Sándor? Hogy is került a nagy Havas Henrik olyan helyzetbe, hogy kizárólag kurvákkal egybefóliázva tudja eladni magát? És ott a vén Torgyán, aki ma már csak azzal kelthet feltűnést, hogy a cuppogós-sötét mocsárirodalomba dobálja szignóját, ahogy nemrég még milliárdos üzleteket hagyott jóvá. Akárhogy szakadozik is cikkcakkba a szívem a magukat sztárnak álmodó áldozatokért, ahogy üres kitinpáncéljuk, mint a fák lehulló levelének lágy nesze sercen az őszi avaron - intő példa az ő tönkretett életük, lesütött szemű anyukájuk és örökre szétzilált kapcsolataik: törékeny jószág az emberi sors, jól tesszük, ha műveljük kertjeinket addig is, amíg kényelmesen melenget az a jupiterlámpa. Jut eszembe a közelmúltból: a víz szalad, a kő marad, a kő marad. Bizony mondom néktek. Ugyan ne jelentkezzetek már a második részbe, ha lehet, kedves barátaim, hölgyeim és uraim, honfitársaim és tisztelt lakosság. Az a rongyos tizenötmillió épp csak elég a kezelésre.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!