Élő adásban tilos dugni

2004. április 7., szerda 10:41

Csütörtökön este egy órára elsötétülhet a Budapest Televízió, ha a csatorna nem fellebez a bíróságon az Országos Rádió és Televízió Testület döntése ellen, amelyben hatvan percre felfüggesztette az adó sugárzási jogát. Az ok Anettka Tök király című műsora, amelynek végén a vetélkedő nyertese élő adásban vette el az állítólag szűz és állítólag 21 éves Napsugár szüzességét.

A tavaly télen sugárzott reality-vetélkedő a pornográf, bevállalós dadaizmus hazai előfutára volt, a médiahatóság mégsem díjazta az úttörő szerepet. Március 31-én meghozott, de csak most közzétett határozatában ugyanis megállapította, hogy a Budapest Televízió Rt. 2003. november 14-én és 2004. január 1-én sugárzott Tök király című műsorát helytelenül sorolta a 18 éven aluliaknak nem ajánlott kategóriába. A produkció keretében nyolc héten át "Napsugár szüzességének elvételére önként jelentkező férfiak versengtek".

A sorozat második műsora pornográf jeleneteket tartalmazott - állapította meg az ORTT. Márpedig a médiatörvény szerint "azt a műsorszámot, amely alkalmas a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének súlyosan kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy pornográfiát tartalmaz, az V. kategóriába kell sorolni. Az ilyen műsorszám televízióban nem tehető közzé" - olvasható a határozatban.

Bereczné és a petting

Rövid leírás azok kedvéért, akik nem láttak egyetlen epizódot sem a Tök királyból.

Az úgy nézett ki, hogy egy nagyfejű, krupiékülsejű ember hangulatot keltett egy mikrofon segítségével, aztán megláttuk a vetélkedés tárgyát, Napsugárt, aki totál meztelenül ült egy kanapén, egy 5 centiméteres szembőségű necc hálóba öltözve. A kamera pina felől vette a szüzet, aki általában úgy nézett ki, mintha ő lenne a kitömött ember a Nemzeti Múzeumban.

Napsugár közelében ült Anettka, aki a játék szabályai szerint a dugni vágyó leány verbális segítője volt. Aztán megérkezett a stúdióba a soros jelentkező, aki szívesen levarrta volna a hálóba öltözött hajadont, illetve a bátor fiatalemberek segítője, Sáfár Anikó. Úgyis mint Berecz Jánosné. A szerkesztők titokzatos okokból ragaszkodtak ahhoz, hogy csakis debil kinézetű, beszédképtelen ifjak próbálkozhassanak. A játék abból állt, hogy a versenyzők rövid, de akadozó beszélgetés után szorosan odaültek a hálóba öltözött, beretvált szűz mellé és idétlenül pettingelni kezdtek vele, amit ő akkora lelkesedéssel fogadott, mint Kósáné Kovács Magda a vatikáni küldöttséget. Ennél a fázisnál azonban mindig tovább kapcsoltunk. A nyertes az utolsó adásban aztán tényleg kopulált a magát amúgy leszbikusnak mondó Napsugárral.

Szexuális izgalmak

A szankció kiszabásának másik indoka pont ez volt, vagyis hogy a Budapest Televízió január 1-én élő adásban közvetítette Napsugár ártatlanságának elvesztését. Ennek során a határozat szerint "a nemiség bemutatása az alkotók szándéka szerint sem tudományos, sem művészeti törekvést nem valósított meg. Célja egyértelműen és kizárólag a nézők szexuális izgalomba hozása volt".

Comment:com

Újabb trailer a True Blood új évadának
Mondom én, hogy nagyon fasza lesz az új évad, ez a trailer máris jobb, mint a negyedik évad volt tokkal-vonóval.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Nyári szüneti ajánlatok Hamarosan itt a nyári szünet, tekintse meg ajánlatainkat! 2.500 Ft / fő / éjtől

Hirdetés