Kié a Névshowr?

2005.09.15. 01:41
Hajdú Péter szakított az MTV-vel, és egy kereskedelmi adóhoz igazolna, de a közszolgálati csatorna is sajátjának tekinti a nagy nézettséget hozó műsort. A Névshowr házigazdája szerint Rudi Zoltán tévéelnök megpróbálja ellopni az ő műsorát.

"A Névshowr szakít a Magyar Televízióval" - jelentette be Hajdú Péter, a műsor házigazdája és producere egy biztonsági őrökkel zsúfolt sajtótájékoztatón. Hajdú szerint az MTV menedzsmentjének folyamatos szerződésmódosítása lehetetlenné tette a műsor gyártását, ezért a produkció megszakítja az együttműködést a televízióval.

Az MTV csak hiteget

Hajdú szerint az MTV folyamatosan csökkentette egyik legnépszerűbb műsora költségvetését, tavaly ősszel pedig a díszlet felújítási költségeinek felét is a produkciónak kellett állnia, úgy, hogy a díszlet egyedüli tulajdonosa a közszolgálati csatorna volt. Hajdú szerint 2004 decemberében az MTV már közel hatvan millió forinttal tartozott a Névshowrt gyártó cégnek, és csak azzal a feltétellel volt hajlandó meghosszabbítani a produkció szerződését, ha a cég öt évre visszamenőleg lemond a késedelmi kamatokról és elenged az adósságból legalább 5,8 millió forintot.

Tavasszal az MTV ráadásul 700 ezer forinttal csökkentette a műsor költségvetését, majd nem sokkal ezután felmerült, hogy a gyártó cég számára biztosított harminc másodperc reklámidőből származó többletbevételeket is megvonják a műsortól.

"A szerződésünk 2005 május 31-én lejárt,azóta folyamatosan egyeztettünk szóban a közszolgálati televízió vezetésével, de Rudi Zoltán elnök egyre csak halogatta a döntést" - állítja Hajdú Péter, aki utoljára szeptember 6-án egyeztetett az MTV menedzsmentjével, de ezen a tárgyaláson Rudi Zoltán már meg sem jelent.

"Az egyeztetés előtt elvették az MTV székházába szóló belépőkártyám, és megalázó módon, csak vendégként léphettem be az épületbe" - állítja Hajdú, aki szerint a megbeszélésűen Simon András alelnök ismételten közölte, hogy csak akkor mennek bele a szerződésmódosításba, ha a gyártó cég hajlandó további 31,5 százalékkal csökkenteni a műsor költségeit, emellett Hajdú helyett egy, az MTV menedzsmentje által választott új műsorvezető köszönti majd ezentúl a születésnapos sztárokat.

"Rudi Zoltán a műsor jogi képviselőjének, dr. Berényi Andrásnak tanácsadói szerződést kínált fel a közszolgálati televíziónál a tárgyalás napján, amit az ügyvéd összeférhetetlenségre hivatkozva természetesen nem fogadott el" - tette hozzá Hajdú, aki szerint az MTV vezetése sorozatos támadásokkal próbálta őt lejáratni.

Hajdú szerint a támadások része volt az is, hogy az anyanyelvi és képernyőbizottság júliusban közepesen felkészült műsorvezetőnek minősítette, miközben az MTV-nél töltött ideje alatt soha semmilyen negatív észrevételt nem kapott munkájával kapcsolatban, ráadásul a bizottság úgy ítélte meg a szakmai felkészültségét, hogy a szokásokkal ellentétben nem egy előzetesen összevágott demókazetta alapján minősített, hanem a már adásba került műsorokat értékelte.

Átigazolna

"Mától hivatalosan is elkezdünk tárgyalni más csatornákkal" - mondta el Hajdú Péter, aki októbertől országjáró turnéra indul műsorvezető-társával, Dömsödi Gáborral és sztárvendégeivel.

Hajdú az Index kérdésére reagálva elmondta, hogy elsősorban a két országos kereskedelmi televízióval szeretnének tárgyalni, de nem zárkóznak el egyéb csatornáktól sem, ha azok biztosítani tudják, hogy a Névshowr eljut a műsor másfél milliós állandó közönségéhez.

A Névshowr az utóbbi másfél évben a közszolgálati televízió legnézettebb műsora volt, nézettsége ráadásul folyamatosan nőtt, tavasszal átlagosan 1,5 -1,8 millió embert ültetett minden adás a képernyők elé.

A Névshowr a hirdetők számára fontos 18 és 49 év közötti korosztályban is az MTV átlagnézettségének sokszorosát teljesítette, mégis kétséges, hogy egy ilyen jellegű műsorban látnak-e majd fantáziát a nagy vásárlóerővel rendelkező fiatalokra koncentráló kereskedelmi csatornák.

Hajdú szerint azonban a Névshowr-t ez a korcsoport is kedveli, a viszonylag alacsony nézettség oka pedig csak az volt, hogy a közszolgálati csatornának rossz híre van ebben a korosztályban.

Ketten akarják

A kereskedelmi televíziókkal folyó tárgyalásokat nehezítheti, hogy az Index információi szerint mind Hajdú Péter, mind az MTV saját műsorának tekinti a Névshowr-t.

"A műsor ötlete, a díszletkép a név, vagyis az egész brand az én tulajdonomban van" - állítja Hajdú, aki szerint bírósági iratokkal tudja bizonyítani az igazát.

Megkerestük az MTV vezetését, is de ők nem akarták kommentálni Hajdú Péter állításait, csak a közszolgálati televízió szóvivője ismertette a csatorna álláspontját.

"A Névshowr nem tud szakítani a Magyar Televízióval, mivel a mi produkciónk. Hajdú Péter azonban májustól már nem producere a műsornak" - nyilatkozta szűkszavúan Holub Katalin.

"Rudi Zoltán már nem csak hiteget, hanem lopni is próbál" - reagált az MTV sajtószóvivőjének kijelentéseire Hajdú Péter.