A legbüdösebb szájú lánynak

2001.02.19. 09:54
Épp az imént foglalkoztunk a toalettpapír reklámozásának problematikájával, a tamponreklámok feszélyező mivolta pedig közhely. A higiéniával összefüggő áruk népszerűsítése kihívás, még akkor is, ha csak egy rágógumiról van szó. Ezeket leginkább bizonyos összekacsintó somolygással lehet eladni (lásd: papír, ami elérhető). Az is előfordul azonban, hogy a felszín unalmasságától az ásítóizom húzódik meg, a mélyben viszont önkéntelen nevetségesség. Ilyen az Orbit reklámja is.
A rágógumi nem tampon (ez egyben társadalmi célú közlés is). Nem kínos megvenni, szétszórni a buszon vagy cigaretta helyett szórakozottan bekapni egyet. Ettől függetlenül higiéniai termék: ha nem lenne valóság, csak tévé, akkor azt hihetnénk, hogy valahol eszelős fogorvosok hemzsegnek az utcákon (dzsippel), és mindenkinek teletömik a száját mentolos műanyaggal. A rágógumi ugyanis kilúgozza az ember száját, és az egészségesebb a savnál. Mindazonáltal nagyjából mindenki azért szedi, mert a reggeli kávé-dohány-fokhagyma-szalonnakrém koktél után elűzi a kellemetlen szájízt és -szagot. Rágózni persze önmagáért is jó, főleg ha flegmatizmusra készülünk, vagy ha a közeljövőben nehézgépjárművet akarunk vontatni szájjal. (Ez manapság olyan erőpróba, mint régen a malomkő-akrobatika volt.) De azért mégiscsak a szaga és az íze a fontos.

Néha a fogmosás is hasznos
Ennek a reklámnak a megvalósításáról kár sokat beszélni, mert nemcsak sablonos, de maga a sablon. A lényege az, hogy egy lány ízléses dobozt kap ajándékba, melyen ,,A legszebb lánynak" felirat olvasható. (Van alatta szöveg meg zene, de az teljesen mellékes vulgárromantika.) A doboz - mindennapos figyelmesség - Orbit rágót tartalmaz.

Mármost. Illatosítót, gomba elleni szert vagy antidepresszánst ajándékozni különös, egyéni gesztus, de célravezetőnek kevéssé nevezhető, ha egy nő jóindulatát kell megnyerni. A Shirley című Brontë-lányregényben szegény hősnőre mordul rá a fintorgó vénasszony: - Vegyen cukorkát! - Megalázó, kellemetlen helyzet, az önuralom kíméletlen próbája. Hiába kompenzálja a brutális hódoló a külcsín magasztalásával - a legszebb lánynak - egy ilyen küldemény elsődleges üzenete nem rejthető el. Az őszinte ajánló tehát nem a legszebb, hanem a legbüdösebb szájú lánynak szólna. Az nem volna baj, de a szépség itt irreleváns, és csak a korábban említett béna szingliromantikára hivatott utalni.

A fabula tanulsága: vegye meg mindenki a rágót magának, oszt kínálgassa. Vagy ha már ilyen nyomorult ajándékot tud kitalálni, akkor legalább ne díszdobozban küldje el, mert esetleg pattanás elleni faggyút talál a karácsonyfa alatt, címkéjén ,,a legokosabb srácnak" felirattal. De a legjobb továbbra is a fogmosás, még ha a Fogorvosok Egyesülete kevésbé reklámozza is.