Nem korhatáros az Egri csillagok

2002.12.03. 14:37
Elutasította az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottsága az Index-fórumból kinőtt Körhatár Civil Kezdeményezés beadványát, amelyben azt kifogásolták, hogy a tv2 november 13-án korhatárjelzés nélkül sugározta a Gárdonyi Géza regényéből készült Egri Csillagok című filmet.
Kedden 13 órakor tárgyalta az ORTT Panaszbizottságának 6. számú eljáró tanácsa a Körhatár Civil Kezdeményezés bejelentését. Az Index Törzsasztalán szerveződő civilek a médiahatóság 1494/2002. (X.17.) számú, a kiskorúak védelméről és az új minősítési rendről szóló határozatának hiányosságaira kívánták felhívni a figyelmet azzal, hogy az állásfoglalás alapján a magyar történelmi filmet az V., televíziós közlésre alkalmatlan kategóriába sorolták be. A Körhatár aktivistái részletesen leírták a filmben látható erőszakos jeleneteket, amelyek megfelelnek a határozatban foglalt kritériumoknak.

A civil kezdeményezést Kemecsei Zsolt képviselte, a tv2 hivatalosan nem vett részt a tárgyaláson.

Az úgynevezett bizonyítási eljárás keretében a jelenlevők felvételről megtekintették az Egri csillagok néhány jelenetét; a két részben sugárzott film második, csatajeleneteket tartalmazó epizódja nem állt rendelkezésre. Kenecsei felolvasta a Körhatár honlapján is közzétett beadványt, és kitért arra: a filmmel "semmi problémájuk nincsen", viszont a korhatárjelzésre vonatkozó határozat pontosítását kérik.

Történelmi mondanivaló

A Panaszbizottság rövid tanácskozás után ismertette egyhangú álláspontját. Eszerint az Egri csillagok - noha az ORTT állásfoglalásában leírt erőszakos jelenetekben bővelkedik - nem veszélyezteti a fiatalok fizikai, szellemi és erkölcsi fejlődését. Az eljáró tanács elnöke hozzátette: az Egri csillagok a Panaszbizottság szerint történelmi mondanivalóval is rendelkezik.

A jelenlévő aktivisták elfogadták a döntést, ám jelezték: nem állnak el a képernyőt elcsúfító korhatárkarikák eleni harctól. Amellett, hogy hasonló beadványokkal igyekeznek felhívni a figyelmet az ORTT-határozat betűje és szelleme közötti ellentétre, hangsúlyozzák azt is, hogy a karikák folyamatos jelenléte egyszerű félrefordításon alapul: az EU-ajánlás a műsorszámok előtt vagy közben kívánja meg a korhatárra figyelmeztető jelzést.

A Körhatár Civil Kezdeményezés képviselői átadták az ORTT-nek a mintegy négyezer alírást tartalmazó online petíció kinyomtatott változatát, a hatóság éléről távozó Körmendy-Ékes Juditnak pedig George Orwell 1984 című könyvét ajándékozták.

Vagy mégis korhatáros?
A Panaszbizottság döntésével ellenkező értelmű az ORTT kiegészítő dokumentuma, amely a médiahatóság honlapjáól tölthető le. Ebben a dolgozatban konkrétan az Egri csillagokkal illusztrálják a 12 éven aluliaknak nem ajánlott kategóriát:

"Példák az II. kategóriába sorolt műsorszámokra: ide sorolandók általában a (amerikai) western-, kaland- vagy kosztümös, történelmi filmek, amelyek a múltban játszódnak és távol esnek a magyar hétköznapok világától, ezért potenciális veszélyt nem jelentenek (pl. Egri Csillagok, Zorro, Robin Hood), valamint a teljes mértékben fikcióként értelmezhető fantasy-filmek illetve sci-fik (pl. Csillagok háborúja, E.T.). A műfaj azonban csak útmutatásul szolgálhat a valóságra vonatkoztathatóság megállapításához, az ábrázolt erőszak mennyiségi és minőségi jellemzőit, a szexualitás verbális és vizuális megjelenési formáinak intenzitását minden esetben külön kell mérlegelni. Így például az olasz, népszerűbb nevén "makaróniwesternként" emlegetett klasszikusok, vagy a "Volt egyszer egy vadnyugat", amelyek alapjaiban különböznek a műfaj amerikai képviselőitől azáltal, hogy a filmek atmoszférája, durva erőszakossága sokkal nagyobb realizmust kölcsönöz nekik, a jó és a rossz közötti határvonalak szinte teljesen elmosódottak, s bár a jó győzedelmeskedik a rossz fölött, a szó valódi értelmében még sincs happy-end."