Nem panaszkodtak többen az ORTT-nél a választási kampány alatt

2006.06.15. 16:36
Az év második negyedévében összesen 90 panasz érkezett, ami nagyságrendileg megfelel a korábbi hasonló időszakokban tapasztaltaknak. Sőt, a politikai jellegű kifogások száma még vissza is esett.

Nem nőtt az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) panaszbizottságához benyújtott kifogások száma a választási kampány idején, mondta a bizottság soros elnöke csütörtökön az MTI-nek.

Simon Attila az idei év második negyedévének statisztikáját ismertetve elmondta, hogy összesen 90 panasz érkezett, ami nagyságrendileg megfelel a korábbi hasonló időszakokban tapasztaltaknak. A 90 esetből 19-et még vizsgálnak, a fennmaradó 71 panasz esetében összesen hét elmarasztalás történt, egy határozatban, hat pedig nyilatkozatban.

Simon Attila szerint ugyan a választási kampány vége, illetve a két választási forduló beleesett ebbe a negyedévbe, de ennek ellenére nem nőtt a panaszok száma, sőt a politikai jellegű kifogások száma még vissza is esett.

Az elnök úgy vélekedett, hogy a választási kampány idején magasabb az emberek ingerküszöbe.

RTL-Tv2: 17-10

A statisztika szerint a legtöbb panaszt, szám szerint huszonkettőt a Magyar Televízió, 16-ot pedig a Magyar Rádió műsoraival szemben nyújtották be. A panaszok nagy többsége elsősorban a hírműsorokkal volt kapcsolatos.

A két országos kereskedelmi televízió közül az RTL Klub műsoraival szemben 70 százalékkal több (17) kifogásolni valót észleltek a panaszosok, mint amennyit a TV2 ellen (10) benyújtottak.

Simon Attila hangsúlyozta, hogy az RTL Klub műsoraival szemben benyújtott panaszok elsősorban a szórakoztató műsorokkal kapcsolatosak, míg a másik kereskedelmi csatornánál a panaszok megoszlanak a különböző műsortípusok között.

Objektív tájékoztatás

Az elnök alátámasztottnak látja azt a vélekedést, miszerint az igazán közszolgálati funkciót, az objektív tájékoztatást a Magyar Televíziótól és a Magyar Rádiótól várják el az emberek, pedig a kereskedelmi televíziókra is ugyanaz a médiatörvény vonatkozik.

Simon Attila elmondta, hogy a sajtó részéről a legnagyobb visszhangot kiváltó panasz az volt, amelyet egy magánszemély nyújtott be, kifogásolva, hogy a Magyar Televízió Híradó című műsora nem számolt be a Himnusz-szobor Budakeszin történő felavatásáról. A panaszbizottság egyhangú eljáró tanácsi véleménye azért keltett heves indulatokat, mert a nyilatkozatot a sajtó képviselői akként értelmezték, mintha a panaszbizottság akarná meghatározni, hogy mi a hír és mely tudósításoknak kell szerepelniük a híradásokban.

Az eljáró tanács június 1-ei egyhangú döntésében megállapította: a műsorszolgáltató megsértette a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény szelleméből fakadó tájékoztatási alapelvet azzal, hogy a Himnusz-szobor avatásáról nem adott tájékoztatást.