Fellebbez az ORTT a Viasat-ügyben

2008.05.05. 16:26
A Fővárosi Bíróság múlt héten hatályon kívül helyezte a Viasat3-at országos televízióvá minősítő ORTT-döntést, a médiahatóság azonban megtámadja az ítéletet.

Megfellebbezi a médiahatóság a Fővárosi Bíróság azon ítéletét, amellyel az hatályon kívül helyezte a Viasat3-at országos televízióvá minősítő ORTT-döntést, közölte Vékony Éva, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szóvivője hétfőn.

Különösen arra tekintettel fellebbeznek, hogy a Sport1 és a Filmmúzeum televíziók esetében a Fővárosi Bíróság egy másik tanácsa korábban megállapította: "az ORTT-nek joga és lehetősége van arra, hogy határozatában a törvény erejénél fogva országosnak minősülő műsorszolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi követelmények teljesülését vizsgálja" - mondta. Hozzátette: a bíróság ebben az ítéletben új eljárásra utasította a hatóságot, ezzel mintegy elismerve annak hatáskörét.

A Viasat3 múlt szerdán, kevéssel az elsőfokú ítélet kihirdetése után közölte: a bíróság nem jogerősen hatályon kívül helyezte a kereskedelmi csatornát országos televízióvá minősítő médiahatósági döntést, és megállapította, hogy a médiatörvény "nem ruházza fel az ORTT-t azzal a hatáskörrel és lehetőséggel, hogy a műsorszolgáltatókat országossá nyilvánítsa, és erre tekintettel kötelezettségeket állapítson meg".

Tájékoztatásuk szerint a bíróság azt is megállapította: arra sem volt hatásköre az ORTT-nek, hogy a Viasat3 műsorszolgáltatási díját közigazgatási határozatban módosítsa.

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) tavaly április 11-én minősítette országos tévécsatornává a Filmmúzeumot, a Spektrum TV-t, a Viasat3-at, valamint a Sport1-et, és a közműsor-szolgáltatóként működő Filmmúzeum kivételével megállapította a tévéadók éves műsorszolgáltatási díját is: ez a Spektrum esetében közel 23 millió, a VIASAT3-nál több mint 36 millió, a Sport1-nél 13 és fél millió forintra rúg.

A Viasat3 menedzsmentje bíróságon támadta meg a döntést, és kérte: a jogerős ítélet megszületéséig se kelljen híradót sugároznia; első menetben a tévéadónak kedvező döntés született, a másodikban nem, de az adó a döntés felfüggesztését kérte. A Fővárosi Bíróság a kérelemnek február 20-án helyt adott, így a per jogerős befejezéséig a Viasat3 mentesül az országos műsorszolgáltatókkal szemben fennálló kötelezettségek teljesítése alól.