Bárki megnézheti az összes tévéműsort

2008.11.27. 15:11
2000 óta minden magyar csatorna műsorát rögzíti az ORTT, mostantól a teljes adatbázis nyilvános, de persze be kell menni a médiahatóság székházába. A rendszer nagyon hasonlít a Nemzeti Audiovizuális Archívumra, csak sokkal kevesebbe kerül.

Péntektől a nyilvánosság számára is hozzáférhetővé válik az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) mintegy ötmillió órányi adást tartalmazó műsortára - hangzott el a médiahatóság csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

"Jogalkalmazó tevékenységük támogatására" törvényes kötelezettségük a rögzítés - mondta Majtényi László, az ORTT elnöke, hozzátéve, ezen anyagok alapján bírálják el a beérkező panaszokat, valamint végeznek tematikus vagy műsorszolgáltatóra lebontott vizsgálatokat.

Mint mondta, nemzetközi érdeklődést és elismerést váltott ki az évente 800 ezer órányi műsor archiválásával és feldolgozásával; az egy évnél frissebb anyagokat péntektől - előzetes bejelentkezés alapján - azonnal megtekinthetik az érdeklődők az ORT székházában (Budapest, Reviczky u. 5.) berendezett kutatószobában, az ennél régebbi anyagokat nagyteljesítményű mágnesszalagokon tárolják, így ezek betöltésére 20-60 percet kell várni. Január elsejétől ráadásul új szervereket állít be az ORTT, és így a legutolsó 480 napot már várakozás nélkül elérheti bárki.

Majtényi László közlése szerint a szolgáltatás igénybevevőiként az egyetemek, főiskolák diákjaira és oktatóira, munkájukhoz és érdekképviseleti ügyekben újságírókra, de a valamely műsorszolgáltatóval vitába keveredett vagy egyszerűen érdeklődő emberekre is számítanak.

Mádl András, a médiahatóság műsorfigyelési és -elemzési igazgatója elmondta, műsorszolgáltató, sugárzási időpont, valamint - hírműsorok esetében - megszólaló alapján is lehet keresni a rendszerben, de terveik között szerepel, hogy például nézettségi-hallgatottsági vagy más adatokat is rögzítenek a műsorokhoz.

A magyar kormány 2004-ben bólintott rá a Nemzeti Audiovizuális Archívum felállítására, amely a közszolgálati és a két nagy kereskedelmi csatorna műsorát archiválja, és teszi elérhetővé az ország számos pontján, főleg iskolákban felállított NAVA-pontokon. A projektben mindössze évi 17 ezer órányi műsort rögzítenek, ami az archivált adók műsoridejének is csak a fele. Az ORTT ugyan rosszabb minőségben, de 84 magyar nyelvű adót archivál a NAVA felállításának többmilliárdos költségéhez képest töredék áron. Szakértők szerint az ORTT rendszerét a NAVA éves költségvetésének töredékéért több száz számítógépet kiszolgál adatbankká lehetne fejleszteni, így az adatbázist könyvtárakból és iskolákból is el lehetne érni.

A szerzői jogi törvények azonban nem teszik lehetővé, hogy az ORTT archívumát más intézményekkel is megossza, így az állam jelenleg ugyanazért a tevékenységért fizet a NAVA-nak és az ORTT-nek, sőt az Országos Széchényi Könyvtár digitális archívumának is. Az új médiatörvény egyébként az újonnan felállítandó médiahatóság alá vonta volna a NAVA-t, ezzel éves szinten több százmillió forintot spórolt volna meg. Az új médiatörvényt azonban elvetették a szocialisták, mivel véleményük szerint a médiát túl erős befolyás alá vonta volna, és a szöveg átdolgozására sem láttak esélyt.