Elhalasztaná a rádiókoncessziók megpályáztatását Szalai Annamária

2009.01.08. 08:32
Az ORTT fideszes delegáltja szerint jogbiztonságot sértene, ha a normakontrollra beterjesztett törvény alapján döntenének.

A rádiókoncessziós pályázatok elhalasztását javasolja Szalai Annamária, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) fideszes delegáltja. Szalai szerint sértené a jogbiztonságot, ha a pályázatokat most bírálnák el, hiszen a módosított médiatörvényt a köztársasági elnök normakontrollra küldte az Alkotmánybírósághoz.

Szalai szerint az ORTT sem a régi jogszabály, sem az elbírálás alatt álló, az államfő által még alá nem írt módosítás alapján nem tud jogszerű pályázati eljárást lefolytatni. Az ORTT csütörtök délután foglalkozna a Sláger és a Danubius most használt hullámsávjának megpályázatásával.

A médiatörvény módosítása értelmében a frekvenciamoratórium december 31-i feloldása után továbbra is az ORTT döntene a műsorszolgáltatási jog megújításáról, kétharmados többséggel, ám ezt nem a médiahatóság belső - kormánypárti és ellenzéki arányokat kiegyensúlyozó - metódusával, hanem a parlamenti frakciók létszáma alapján számítanák.

A törvényt Sólyom László december végén, az aláírás előtt előzetes normakontrollra küldte az Alkotmánybírósághoz. Sarkady Ildikó médiajogász, korábbi audiovizuális kormánybiztos szerint az ORTT akkor jár el korrektül és a médiatörvény szellemében, ha kiírja a pályázatot a két országos kereskedelmi rádió frekvenciájára, de csak az új médiaszolgáltatási törvény elfogadásáig és az új rendszer felállásáig, nem pedig több évre.

Mint mondta, vagy az idei esztendő végéig, vagy a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény helyébe lépő jogszabály elfogadása utáni fél évre kellene odaítélni a hullámsávokat. Ha évekre nyerhetne valamely társaság koncessziót, azt "abban a pillanatban megtámadná a versenyhatóság előtt" a többi érdekelt.