Miklós
-7 °C
2 °C

Az RTL Klub vetíti a Pál utcai fiúk új változatát

2004.02.25. 12:35
Március 15-én mutatják be az ifjúsági regény új filmfeldolgozását, amelyben Nemecsek Ernő édesanyja szeretőt tart, és a grund őre, Janó is nőzik.
Március 15-én, Magyarországon elsőként tűzi műsorára Molnár Ferenc Pál utcai fiúk című regényének legújabb filmadaptációját az RTL Klub - tájékoztatta a társaság szerdán az MTI-t.

#alt# A 44 gyermekszereplőt több mint négyezer jelentkező közül választották ki. Nemecsek Ernőt a tízéves Mesés Gáspár alakítja, akit a közelmúltban Gárdos Péter Az utolsó blues című filmjében láthattunk először. A kétrészes alkotást - amelynek főszereplői között találjuk Mácsai Pált, Molnár Piroskát, Harkányi Endrét és Ónodi Esztert is - jórészt az egyik VIII. kerületi grundon forgatta Maurizio Zaccaro rendező. Emlékeztettek arra, a Pál utcai fiúk történetét legutóbb 1968-ban, a háromszoros Kossuth-díjas Fábri Zoltán rendezésében, magyar-amerikai koprodukcióban filmesítették meg.

Az alkotó - noha megemlítette, hogy Molnár Ferenc 1907-ben megjelent ifjúsági regényét Olaszországban is nagy becsben tartják, s ott ajánlott olvasmány is - korábban megjelent sajtóhírek szerint igencsak szabadon értelmezte a történetet, és át is írta azt. Ez viszont kiváltotta a szerző örököseinek tiltakozását, akik per indítását is fontolgatták az ügyben.

Nevükben Horváth Ádám rendező korábban azt mondta, hogy a magyar asszisztenciával és részben az eredeti helyszíneken készült olasz produkció "a hazaszeret és a gyermeki önfeláldozás regényét a felnőttvilág piszkos ügyeit kiteregető történetté" alakította át. Kritika érte a filmet azért is, mert bár a szerződésben nincs szó az eredeti mű megváltoztatásának lehetőségéről, Nemecsek Ernő édesanyja szeretőt tart, és a grund őre, Janó is nőzik.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.