Az ORTT szerint nem közszolgálat a Petőfi műsora

2008. január 30., szerda 15:05

A testület szerint az adó nem biztosítja a műsorszámok és a nézetek sokszínűségének, a kisebbségi álláspontoknak a megjelenítését.

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szerint az MR2-Petőfi Rádió nem tesz eleget a médiatörvény által a közszolgálati műsorszolgáltatók számára előírt követelményeknek. Az ORTT közigazgatási eljárás keretében vizsgálta az adó műsorát, amihez tanulmányozta a közszolgálati műsorszolgáltatás tekintetében irányadó európai szabályozási környezetet is, írta a testület közleményében.

A médiatörvény 23. paragrafusának 3. bekezdése kimondja: "A közszolgálati műsorszolgáltató és a közműsor-szolgáltató biztosítja a műsorszámok és a nézetek sokszínűségének, a kisebbségi álláspontoknak a megjelenítését, a műsorszámok változatosságával gondoskodik a nézők széles köre, illetve minél több csoportja érdeklődésének színvonalas kielégítéséről." AZ ORTT szerint az MR2-Petőfi adása ezeknek a követelményeknek nem felel meg.

A testület a jogsértés megszüntetésére hívta fel a szolgáltatót, abban bízva, hogy "e jelzésértékű hatósági szankciónak" köszönhetően párbeszéd kezdődik a közszolgálati adók feladatairól. Egyúttal a Magyar Rádió Közalapítvány Kuratóriumát is megkereste, hogy közösen értelmezzék a törvényben csak kereteiben meghatározott közszolgálati feladatokat.

"Érdeklődéssel várjuk az írásba foglalt közigazgatási határozatot, mert mi azt még nem kaptuk meg" - nyilatkozta lapunknak a Magyar Rádiót vezető Such György. Az elnök szerint a médiatörvény hivatkozott pontja nem egy adót, hanem közszolgálati műsorszolgáltatót említ. Márpedig a Magyar Rádió a Petőfivel, a Kossuthtal, a Bartókkal, a nemzetiségi műsorokat sugárzó MR4-gyel, a parlamenti műsort adó MR5-tel és a regionális MR6-tal rendkívül sokszínű, változatos műsort kínál.

Az ORTT határozata bíróságon megtámadható. (Médiatörvényünk újabb apró érdekessége egyébként, hogy bár címe szerint a rádiózásról és a televíziózásról szól, az idézett paragrafusban mégis csak nézőket említ, akiknek a kielégítését a Petőfi különben is csak nagy nehézségek árán tudná megoldani.)

Comment:com

Címet keresünk egy Discovery-sorozatnak
Kérem szépen, zsűri lett a Comment:com-ból, felnőttünk.

KönyvesBlog

Pénzt terveztek az írók
A globális válság kellős közepén gyakran felmerül a kérdés: egyáltalán mi is az a pénz? A Guardian pont ezért írókat kért fel, hogy tervezzék meg a saját bankjegyeiket.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!