Meztelen nők a pult mögött

2003.11.14. 14:39
A Playboy meztelen képeket közöl a világ legnagyobb áruházláncának alkalmazottjairól. A cég tiltakozik, de az olvasók mégis megtudhatják, milyen egy húspulti eladó melle vagy egy pénztárosnő feneke.
A Playboy férfimagazin az Enron női alkalmazottai után most a világ legnagyobb kiskereskedelmi üzletláncának dolgozóit szeretné levetkőztetni. Tavaly nagy botrányt kavart, és persze sikert aratott a csődbe ment áramforgalmazó meztelen női alkalmazottairól készült képsorozat, ezért a férfimagazin szeptemberben hirdetésben toborzott modelleket a Wal-Mart alkalmazottjai közül. Az áruházlánc szóvivője akkor ugyan tiltakozott a magazin ötlete ellen, de hangsúlyozta, hogy nem szeretnék elítélő nyilatkozataikkal is az ügy körüli botrányt és ezzel együtt a Playboy példányszámát növelni.

Amit akarnak, azt csinálják

A hirdetésre több mint négyszáz visszajelzés érkezett a Playboy honlapjára a Wal-Mart dolgozóitól, és ez meghaladta a rovatban eddig szereplő Enron- és Starbucks-alkalmazottak jelentkezését is. A négyszáz vállalkozó kedvű eladó közül hat modellt választott ki a férfimagazin, az újságba kerülő nők között van fotólabor-technikus, menedzserasszisztens, sőt osztályvezető is. A konzervatív, családias bolt imidzsét hangsúlyozó áruházlánc szóvivője a hírre reagálva elmondta, mindenki azt csinál a szabadidejében, amit akar, de kissé csalódottak, hogy az alkalmazottaik közül többen is részt vesznek egy ilyen akciókban.

Az óriáscég visszafogott sajtónyilatkozatai azonban nem jelentik azt, hogy a Wal-Mart nem tervez válaszlépéseket a Playboyjal szemben. Tavaly például az FHM, a Maxim és a Stuff című amerikai férfimagazinok is eltűntek az áruházlánc boltjainak pultjairól, mivel a cég vezetése szerint a családias hangulat és a pornográfia nem összeegyeztethető. Szakértők szerint a Playboyt is kitiltathatják a Wal-Mart-boltokból a képsorozat megjelentetése miatt, ez pedig számottevően csökkentené az újság eladási adatait.

Nemek közti egyenlőség

A Playboy az Enron botrány idején kezdte el hétköznapi, dolgozó nőket bemutató erotikus képsorozatát. Az újság akkor vidámságot és jó pénzt ígért a munkanélküliség réme elől menekülő nőknek, és a sikert látva újabb és újabb cégek alkalmazottait próbálta elcsábítani. A képsorozat ötletét később a Playboy testvér lapja, a Playgirl is átvette, és öt Enrontól elbocsátott férfinak kínáltak alternatív pénzkereseti lehetőséget.