Bertalan
11 °C
27 °C

Robbanásszerűen nő az internetes reklámpiac

2007.06.06. 13:04
Közel 6 százalékkal bővült a hazai reklámpiac 2006-ban, erről árulkodnak a Magyar Reklámszövetség nettó reklámköltéseket bemutató statisztikái. A legfrissebb adatok szerint a piac növekedését a hagyományosan nagy szeletet kisajátító televízió és sajtó helyett a kiemelkedő ütemben növekvő internetes és köztéri reklámok hajtják, miközben a rádió továbbra is teret veszít a reklámköltésekért folytatott versenyben.
A hazai nettó reklámköltések, tehát az ügynökségi jutalékok nélkül számított reklámkiadások mintegy 176,3 milliárd forintot tettek ki 2006-ban - derül ki az MRSZ legfrissebb becsléseiből. A piac 5,82 százalékos növekedése tehát jól illeszkedik a megelőző évek emelkedő trendjébe, habár némileg elmarad a 2000 óta számított 7,9 százalékos éves átlagos növekedéstől.


A tavalyi bővülés egyáltalán nem egyenletesen oszlott meg a különböző reklámhordozó-típusok, médiumok között. A piac meghatározó részét kitevő televíziós és sajtóhirdetések egyaránt az átlagostól elmaradó növekedést mutattak fel 2006-ban (3,3, illetve 2,1 százalékot), így a bővülés motorját a az internetes és a köztéri reklámpiac fejlődése adta, előbbi közel 60 százalékkal, míg utóbbi 25 százalékkal növekedett tavaly. 2006 nagy vesztese a rádió, a nettó reklámköltés mintegy 2 milliárd forinttal csökkent, ezzel a rádiós reklámok piaca több mint egytizedével csökkent az elmúlt évben. A korábban sem túl hangsúlyos mozihirdetések is hasonló mértékben, mintegy 10 százalékkal zsugorodtak.


A tavalyi eredmények az egyes ágazatok piaci részesedéseit is átrajzolta: a továbbra is meghatározó tévé és nyomtatott sajtó részaránya enyhén csökkent, miközben a köztéri reklámok súlya először emelkedett 10 százalék fölé. Az internetes reklámköltések részesedése a teljes piacból közel két százalékponttal, 5,5 százalékra nőtt, és gyakorlatilag megegyezik az elmúlt években folyamatosan zsugorodó rádiós reklémbevételekkel.