Betiltották a pornót Indonéziában

2008.10.30. 11:06
A mérsékelt pártok és a nem muzulmán kisebbség akarata ellenére elfogadta az antipornótörvényt az indonéz parlament, hogy a jövőben büntethessék az iszlám által "bujaságnak" minősített cselekményeket.

Több hónapos, heves viták után elfogadták az iszlám konzervatívok által kezdeményezett törvényt, amit először 1999-ben, majd 2006-ban, a Playboy indonéz kiadásának megjelenésekor próbáltak keresztülvinni a jakartai parlamentben. Végül a Susilo Bambang Yudhoyono elnök többségi pártja, valamint a legnagyobb iszlám pártok szavazataival fogadták el. A két ellenzéki párt képviselői a szavazáskor tiltakozásként elhagyták az üléstermet. A kivonulók között volt Megawati Sukarnoputri volt államfő is.

A törvény célja, hogy büntessék azokat a cselekedeteket és alkotásokat, fotókat, festményeket, írásokat, filmeket, amik úgymond ösztönzik a szexuális vágyakat és "sértik a közösség erkölcseit". Ennek alapján a bűnösöket akár 12 évi börtönre, és 600 ezer dollárnak (116 millió forint) megfelelő pénzbüntetésre ítélhetik.

"Ez a törvény megvédi a kultúrát, a szokásokat és a vallást. Egyúttal védelmet nyújt a gyermekeknek is" - jelentette ki Maftuh Basyuni vallásügyi miniszter, aki hangsúlyozta: a törvény megszövegezésében valamennyi véleményt figyelembe vették. Az elmúlt hetek során a törvény szövegét többször is módosították. Engedélyezték nők számára a bikini viselését turisztikai körzetekben, például Bali szigetén. Szeptemberben éppen Balin rendeztek nagyszabású tüntetést a törvény ellen, arra hivatkozva, hogy a főként hinduk lakta szigeten az erotikus tánc és képzőművészet nem csupán turistacsalogató, hanem mindenekelőtt a kulturális örökség szerves része.

Az ellenzők abban látják a törvény veszélyességét, hogy iszlám értékeket akar ráerőltetni a nem muzulmán kisebbségekre, ezzel megosztaná az indonéz nemzetet, bár az iszlám hívők a 235 milliós ország lakosságának 90 százalékát teszik ki. Attól is tartanak, hogy a törvényre hivatkozva iszlám szélsőségesek támadásokat intézhetnek a keresztény vagy hindu közösségek, a ruhátlan ősi törzsek, a "nem megfelelően öltözött" nők, vagy olyan tv-csatornák ellen, amelyek "sikamlós" reklámokat sugároznak.