A rendőrség rabosítja az RTL riporterét

2008. november 10., hétfő 20:03

Az RTL Klub riportere titkos felvételeket készített, hogy hogyan csalnak a rokkantigazolványok kiállításával. A felvételeket átadta a rendőrségnek, akik azonban őt is vádlottnak kezelik, sőt rabosítják.

A rendőrség hivatalos személy általi közokirat-hamisításban való bűnsegédlet gyanújával nyomoz a Fókusz egyik riportere ellen, amiért rokkantigazolványt szerzett jogosulatlanul. Polgár Géza azonban nem lebukott, hanem saját maga mutatta meg az okirat vásárlásakor készített rejtett kamerás felvételeket, mivel éppen a rokkantigazolvány jogosulatlan felhasználásáról készített riportot. A rendőrséget még az sem hatotta meg, hogy a fél éven át húzódó forgatás lezárulása után, még az elkészített anyag bemutatása előtt a riporter maga tett feljelentést a rendőrségen, és minden dokumentumot és felvételt a nyomozók rendelkezésére bocsátott. Polgár Géza saját maga által kezdeményezett nyomozás egyik gyanúsítottja lett, sőt a rendőrség most rabosítja, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőle, és fényképe bekerül a rendőrségi adatbázisba.

„Az Magyar RTL Televízió Zrt. a demokrácia és a sajtószabadság szempontjából aggályosnak tartja, hogy munkatársát, Polgár Gézát, a Fókusz riporterét egy olyan oknyomozó riport elkészítésével kapcsolatban rabosítják holnap reggel 8 órakor a Gyorskocsi utcában, amelynek során éppen a hatóságok munkáját segítette, és a közvélemény erejével valamint a rendőrséggel együttműködve egy bűncselekmény-sorozatot leplezett le” –áll az RTL Klub által kiadott sajtóközleményben.

„Meggyőződésünk szerint az a tény, hogy kollégánk a társadalom javát  szolgáló, így arra semmilyen veszélyességgel nem bíró újságírói munkájának eredményeként akár felfüggesztett börtönbüntetés is fenyegetheti, súlyosan sérti a sajtószabadság alapértékeit, és a hazai oknyomozó újságírás létét veszélyezteti” – teszi hozzá az RTL Klub.

Nem ez az első olyan vizsgálat, amelyben azért akarnak megbüntetni egy újságírót, mert a munkáját végezte. 14 ezer forint bírságra ítélték 2007-ben Pozsgai Ákos operatőrt, amiért egy felvételen látszik, amint nem kötötte be a biztonsági övét.  A rendőrség annak ellenére a bírság mellett döntött, hogy az operatőrt a felvétel készítésekor éppen üldözték, autóját megpróbálták leszorítani, ő pedig a rendőrségtől próbált sikertelenül segítséget kérni.

Comment:com

Nézettség: Múlt héten a Napló nyert
A teljes lakosság 5. heti nézettségi toplistájának első helyére a TV2 heti magazinja, a Napló került több mint másfél milliós nézettséggel. A dobogó harmadik helyét szintén TV2-es ...

KönyvesBlog

Pénzt terveztek az írók
A globális válság kellős közepén gyakran felmerül a kérdés: egyáltalán mi is az a pénz? A Guardian pont ezért írókat kért fel, hogy tervezzék meg a saját bankjegyeiket.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Párkapcsolati felmérés...
Pároddal egy hullámhosszon vagytok? Virtuális utazás az érzelmek és az értelem szárnyán.