Cigányoztak és zsidóztak a Rádió1-en?

2006.12.14. 23:11
Az ORTT Panaszbizottságának véleménye szerint megsértették a médiatörvényt a DischoShit című műsorban, amikor David Spoon nevén viccelődtek.

Az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottság állampolgári bejelentésre megvizsgálta a Rádió1 2006. november 3-án sugárzott "DiscoShit" című műsorát, amiben a bejelentő szerint "sértő, kijelentéseket tettek a zsidóságra és a cigányságra".

A bejelentő azt kifogásolta, hogy a műsorban viccet csináltak egy külföldi zenész, David Spoon nevének hevenyészett magyar fordításából. A felvétel tanúsága szerint a Kanál Dávid, illetve Kanalas Dávid névről az egyik műsorvezető - a bejelentő szerint gúnyosan - többször megjegyezte, hogy egy bizonyos kisebbségre emlékezteti, majd még hozzátette, hogy véleménye szerint ezt az embert nem Izraelben anyakönyvezték.

A Panaszbizottság eljáró tanácsa a kifogásolt műsorszám meghallgatását követően azt az egyhangú véleményt fogalmazta meg, hogy a Rádió1 megsértette a médiatörvényt, hiszen a  rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény értelmében a műsorvezetőknek kerülniük kell minden esetben bármely kisebbségre vonatkozóan tett sértő, vagy gúnyosnak szánt megjegyzéseket.

A Panaszbizottság véleményezése semmilyen jogi következménnyel nem jár, büntetés kiszabására ugyanis csak az Országos Rádió és Televízió Testület jogosult, a Panaszbizottság legfeljebb a Testület figyelmébe ajánlhat egy-egy kirívó esetet.