Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó PéternekMinden nemzetnek megvannak a maga tahói. Amerikában szakadt Chevyn járnak, zsírban tocsogó hamburgert zabálnak, esténként a teleshopot nézik, hétvégenként pedig tekézni mennek, vagy esetleg puszta szórakozásból vesznek négy kiló tacót és pár gallon kólát a városszéli szupermarketben. Több millió Al Bundy menetel a végeláthatatlan chipses pultok között, mindegyik oldalán ott tipeg egy-egy túldauerolt, cicanadrágos Peggy.
A Magyarországon őshonos tahónak viszont nincs pénze még egy szakadt, kalaptartó nélküli Suzuki Swiftre sem, hamburger helyett inkább tegnapról maradt, hideg zúzapörköltön él, és egyébként sem tudja mi az, hogy teke, meg taco. Merthogy ez itt nem Los Angeles, még ha a Tv2 légkondicionált tárgyalójából néha úgy is tűnik.
A Rém rendes család remake-je viszont nem foglalkozik a nagy, büdös, magyar valósággal, a sitcom szerint itthon a prolik tapicskolnak a pénzben, de legalábbis jut a napi betevő pizzára, egy kertes házra meg egy bónusz butikra. És közben még nagyon unják is ezt a nyomort.
Hiteltelen az egész az első perctől a stáblistáig. Hiteltelenek a hetvenes évek végének színvilágát idéző díszletek, hiteltelen az otthon unatkozó háztartásbeli, és hiteltelen a cipőboltos, akinek azért saját cipőboltot írtak a magyar változat munkatársai, mert lehet, hogy odaát vannak kertes házban élő, egész családokat etető cipőbolti eladók, itthon viszont ezért csak minimálbér járna, meg havonta pár tízezer a borítékba.
Ennyi erővel a Tv2 újraforgathatta volna a Dallast is, főszerepben a százhalombattai Ewingokkal, vagy mondjuk a Starsky és Hutchot a két belőtt sérójú ferencvárosi rendőrrel, Sándorral és Gézával. Mert hát milliomos olajszőkítők és metroszexuális rendőrök azért még akadnak itthon is, amerikai tahóból viszont tényleg importra szorulunk.
A szociológusok persze a garbójuk nyakát fogják tépkedni kínjukban, amikor meglátják a magyar bunkónak álcázott amerikai kisembert, de végül is kit érdekelnek a társadalomtudósok és a garbók. Csak sajnos az Egy rém rendes család Budapesten nem is igazán vicces. Mert hiába forgatták újra a jól bevált poénokat, hiába mozognak, néznek, beszélnek pont ugyanúgy a színészek, mint az eredeti sorozatban: a nyolcvanas évek végén, Amerikában ez még humoros volt, Magyarországon, 2006-ban viszont már csak kínkeserves.
És a legrosszabb, hogy néha azért hazai viccekkel is bepróbálkoznak: az első részben a Mikroszkóp Színpadról szereztek pár rettenetes poént, hogy porba alázzák a magyar focit, legközelebb talán majd elszórnak benne egy könnyed Torgyán-paródiát. Sas József biztos ki is számlázza, plusz áfa.
Ennek ellenére Bándi Sanyi akár sikeres is lehet Magyarországon. Az Egy rém rendes család Budapesten ugyanis a fájóan rossz magyar poénokkal, a rosszul időzített hatásszünetekkel és az idegesítő főcímzenével együtt is sokkal jobb, mint eddig bármi, amit magyarok csináltak sitcom néven. Egyébként is mit várunk egy országtól, ahol két és fél millióan nézik, ahogy fél tucat telepi hülyegyerek, Irigy hónaljmirigy néven, tetőtől talpig alufóliába csavarva előadja a Csillagok háborúja paródiáját?
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
