Nem lesznek kategóriák az RTL Ki mit tudjában

2007.06.04. 16:04
A négy tagú zsűri nem saját szakmáján belül értékeli majd a versenyzőket, hanem a legtehetségesebbet keresi. Versmondók és sztepptáncosok mérkőznek majd meg már az elődöntőkben is. Júnustól Budapesten, vidéken és a határon túl.


Ördög Nóri és Stohl András
Szeptemberben indul az RTL Klub új, saját fejlesztésű tehetségkutató műsora, a Csillag születik, ahol nincsenek kategóriák, csak a tehetséget értékelik. Kardnyelők a zenészek és humoristák a néptáncosok ellen.

A műsorban nem csak egyéni, de csoportos produkciókkal is lehet nevezni, ráadásul korhatár sincs, így a Csillag születik szerkesztői szerint több csodagyerek is feltűnhet majd a műsorban.

Határon túl is

A műsor ugyan csak ősszel indul, de a válogatás már júniusban elkezdődik. Június 16-tól július 22-ig Budapesten és hat vidéki nagyvárosban (Pécsett, Győrött, Zalaegerszegen, Szegeden, Debrecenben és Miskolcon) indul a tehetségek felkutatása hétvégenként. De hogy a határon túli magyar tehetségek szintén lehetőséget kapjanak, és hogy a határon túli nézők emelt díjas sms-szavazatát is maximalizálják, az RTL Klub születik castingokat tart Kassán, Újvidéken, Beregszászon és Marosvásárhelyen is.

A versenyzőket négytagú zsűri rtékeli majd az elődöntőkben, de a zsűritagok nevét egyelőre nem hozta nyilvánosságra az RTL Klub. A műsorvezetők neve viszont már nyilvános: a Szombat esti láz második évadában összeszokot Ördög Nóri és Stohl András vezeti makd a Csillag születik élő adásait.