Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Leváltják az MTV-elnököt vagy mégse?

2005.10.12. 16:31
Az MTV szerződéséről faggatja nyolc napon belül a köztévé kuratóriuma Rudi Zoltán tévéelnököt. Az Index információi szerint a rendkívüli ülésen puccsot hajtanának végre a civil kurátorok.

Az Index információi szerint a közszolgálati televízió civil kurátorainak többsége aláírta azt a beadványt, amely rendkívüli ülést kezdeményez az MTV körüli feltételezett jogi visszaélések kivizsgálására. A tizenöt civil kurátor által aláírt beadvány két napirendi pontot nevez meg: ezek szerint a tervezett m3-as csatorna előkészítésének és ORTT- nyilvántartásba vételének körülményeit vizsgálnak a rendkívüli ülésen, illetve meghallgatnák Rudi Zoltánt, a köztévé elnökét az ügyészséghez eljuttatott feljelentésekben szereplő szerződésekkel kapcsolatban.

Az ügyészség egyébként bűncselekmény gyanújának hiányában nem vizsgálta a hozzá eljuttatott feljelentésekben szereplő szerződéseket. A köztévé ellen több ügyben is érkezett feljelentés: egy volt kurátor és egy ismeretlen firtatta a Nagy Könyv pénzügyeit, két ügyvédi szerződést, illetve a vezetékes telefonrendszer felülvizsgálatára vonatkozó megbízást, amit közbeszerzés nélkül kötött a köztévé. Emellett Pós Péter, egykori tévékurátor az MTV sztájlisztjának több milliós szerződését és egy karrier-tanácsadásról szóló szerződést is az ügyészség figyelmébe ajánlott.

Véd- és dacszövetség

A rendkívüli ülés összehívásához egyébként a kurátorok legalább felének aláírása szükséges, így a tizenöt civil kurátor kezdeményezésére a kuratórium elnökének nyolc napon belül ki kell írnia az ülés időpontját.

A civil kurátorok már nem először próbáltak információhoz jutni az m3 ügyében, de eddig Czeglédi László, a köztelevízió kuratóriumának szocialisták által delegált elnöke mindig berekesztette az ülést, amikor ehhez a napirendi ponthoz értek.

Az egyik civil kurátor, a Katolikus Asszonyok-lányok Szövetsége által delegált Gráf Csilla, az Indexnek nyilatkozva elmondta, hogy tarthatatlannak tartja, hogy az MTV elnöke és a munkáltatói jogokat gyakoroló kuratórium elnöke szinte véd- és dacszövetséget kötöttek, és Czeglédi László kuratóriumelnök, az MTV tarthatatlan gazdasági és morális állapota ellenére július óta nem hívott össze rendes, nem rendkívüli kuratóriumi ülést.

Megy, vagy marad?

Az Index információi szerint a nyolc napon belül lezajló rendkívüli kuratóriumi ülésen felvetődhet Rudi Zoltán MTV-elnök visszahívása is, a bizalmatlansági indítvány csak azért nem szerepel az ülés napirendi pontjai közt, mert a kurátorok tartanak attól, hogy a rendkívüli ülést ki sem írnák ezzel a napirendi ponttal.

Rudi Zoltán visszahívását egyébként információink szerint tizenhét kurátor már biztosan támogatja, de az MTV-elnök leváltásához kétharmados többség kell.