Natália
-3 °C
8 °C

Most először nyereséges a Salon.com

2005.02.10. 17:33
Tíz évvel ezelőtti alapítása óta először zárt nyereséges negyedévet a legendás online újság, a Salon.com. A kultikus lap rég várt gazdasági stabilizálódásával egyidőben lemondott David Talbot alapító-főszerkesztő, aki addig még a vállalat elnöke marad, amíg Bobby Kennedyről szóló könyvén dolgozik.

David Talbot, az online újságírás úttörője, az 1995 óta működő Salon magazin alapító főszerkesztője csütörtökön bejelentette lemondását, írta a New York Times. Főszerkesztői helyét eddigi helyettese, Joan Walsh veszi át, aki a Salon első teljes állású hírszerkesztője volt 1999-től. Talbot a vállalat elnöke marad, amíg Robert F. Kennedyről szóló könyvén dolgozik. A volt főszerkesztő stabil gazdasági állapotban adja át a lapot: a Salon.com most zárta első pénzügyileg sikeres negyedévét: a 2,2 millió dolláros bevételből 400 ezret könyvelhettek el nyereségként.

A San Franciscó-i központú cég 1999 júniusában, a legjobb pillanatban ment tőzsdére, részvényeinek ráfolyama júliusban már 15 dollár fölé szökött. A lap ennek ellenére sosem tudott nyereséges lenni, bár az évek során nagyjából ötvenmillió dollárt kapott olyan befektetőktől, akiknek fontosabb volt a liberális lap megmentése, mint hogy viszontlássák a pénzüket. A részvények szerdán 14 centen álltak, de most sikerült először elérni, hogy az újság már némi nyereséget is fel tud mutatni, köszönhetően a növekvő internetes hirdetési piacnak és annak a 88 ezer előfizetőnek, akik évente átlagosan 30 dollárt fizetnek fejenként.

Reklámmal ingyenes

Talbot a San Francisco Examinernél volt újságíró, és a web terjedésének kezdetén egyedülálló lehetőséget látott egy online lap elindításában. Akkoriban sokan a hagyományos újságírás gyors végét jósolták, és a gyors, szabadszájú lapok, mint a Salon vagy legnagyobb konkurense, a Slate, megkerülhetetlen információforrássá váltak. A Salon eleinte egyfajta kulturális magazinként működött, politikai híreket csak a kilencvenes évek végén kezdett közölni, akkor viszont számos információval ők jelentkeztek először. (Itthon egyébként szinte pontosan így fejlődött az online sajtó.)

A lap 2001 októberében a csökkenő hirdetési bevételek miatt fizetőssé tette a tartalmát, de a döntés nem hozta meg a várt bevételeket. Végül a ma is működő konstrukció bizonyult működőképesnek, azaz ingyen olvasható az oldal, ha a látogató hajlandó megnézni a reklámokat, előfizetési díjért cserébe pedig reklámmentes változatot kap.

Növekvő bevételek

Fénykorában a Salon hatvan szerkesztőségi munkatárssal dolgozott. A cégnek most összesen ötvenöt alkalmazottja van, ebből huszonkettő az újságíró. A Salonnak 3,4 millió olvasója van, akik havonta ellátogatnak az oldalra, de ez messze nem annyi, mint amikor még teljesen ingyenes volt. A Slate, amit korábbi tulajdonosa, a Microsoft a tavalyi év végén eladott a Washington Postnak, szintén próbálkozott előfizetéses modellel, de aztán ők is letettek a dologról.

Kérdés, hogy az internetes reklámbevételek növekedésével a Salon letesz-e az előfizetéses megoldásról. A lap reklámeladásai megduplázódtak az elmúlt évben, a bevételek 69 százalékkal nőttek, a 2003 utolsó negyedévi 1,3 millió dollárról 2,2 millióra a tavalyi utolsó negyedben. A négyszázezres haszon pedig jelentős előrelépés a tavalyi 1,2 milliós veszteséghez képest, és az előfizetők száma is 16 ezerrel nőtt.

Az új főszerkesztő újratervezteti majd az oldalt, hogy ne csak a napi kiemelt témán legyen a hangsúly, hanem a többi tartalom is teret kapjon. De a hagyományosan liberális beállítottságú lap legfontosabb feladata szerinte továbbra is az, hogy "a Bush-adminisztráció elszámoltatható legyen", idézi a New York Times.