A Sláger frekvenciáját akarja a Kossuth rádió

2009. február 4., szerda 15:01

A Sláger Rádió frekvenciájára cserélné a Kossuth adó hullámsáv-tartományát a Magyar Rádió - hangzott el egy tag szájából az ORTT szerdai ülésén.

Újabb hetekkel tolhatja el a két országos kereskedelmi adó - a Sláger és a Danubius - frekvenciájának megpályáztatását, hogy a Magyar Rádió (MR) el szeretné cserélni mostani frekvenciáját a Sláger rádióéra - értesült az MTI. "Nem kívánom cáfolni az értesülést" - mondta az MTI megkeresésére Such György, az MR elnöke, aki az MTI információja szerint levélben jelezte a csere iránti igényüket a napokban az ORTT-nek.

A közrádió menedzsmentjének egyik, neve mellőzését kérve nyilatkozó tagja azt közölte, a Sláger koncessziójának lejárta utánra kért frekvencia cserével a mostani 74 helyett az ország területének 81 százalékát érnék el, ráadásul kevesebb adótoronnyal, azaz olcsóbban.

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a múlt héten, az egyik tag kezdeményezésére döntött úgy, hogy ismét napirendjére veszi a frekvenciapályáztatás ügyét. Alig három hete még úgy határoztak, hogy félreteszik a témát addig, amíg az Alkotmánybíróság nem teszi közzé a tavaly decemberi médiatörvény-módosítás államfő által kért normakontrolljának eredményét. A frekvenciapályázatok kiírásával szerdai ülésükön azonban érdemben nem foglalkozott a testület, mivel külföldi útja miatt nem volt jelen Majtényi László elnök.

Comment:com

Gyerekkori haverja pereli a Walking Dead íróját
Robert Kirkman és Tony Moore fiatalkorukban közösen találtak ki mindenféle történeteket zombikól meg apokaliptikus eseményekről, aztán Kirkman egy szép napon rávette Moore-t, hogy ugyan ruházza már rá az élőhalottas projekt jogait, Moore meg belement, és csak most jött rá, mekkora faszságot csinált.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Fiatalos arcbőr!
Próbáld ki a hyaluron savas 5 fázisú arckezelést most 51% kedvezménnyel!