Stohl első 24 órája

2007.09.07. 10:57

Egyszer egyhuzamban megnéztem két évad 24-et, utána napokig rémálmaim voltak, többször azt álmodtam, hogy Jack Bauer tulajdonképpen Stohl András, és reggeli műsort vezet Falusi Mariannal az RTL Klubon. Állítólag álmomban azt üvöltöttem, hogy a reklám után visszatérünk.

Erre most tényleg Stohl András lett Jack Bauer, darabokra szakadó, folyamatosan változó képkivágásokban telefonál, fut, ugrik és lő, ráadásul pont olyan keményen néz, mint minden idők legsikeresebb CTU-ügynöke egy intenzív drogelvonóval súlyosbított világmegmentés huszonnegyedik órájában. Igen, a Tűzvonalban című magyar akciófilm-sorozat csúnyán lenyúlta a többszörös Emmy-díjas 24 képi világát, pont ugyanúgy dülöngélnek a kamerák (dokumentarizmus, mondaná erre a filmfőiskolás), pont ugyanakkor törik kétfelé, majd három részre a kép és ugyanolyan fakók a színek is, mint a tengerentúlon.

De mielőtt lemondóan legyintenénk, hadd jegyezzem meg, hogy a magyar filmipar eddig arról volt híres, hogy még lopni sem tud, akárhogy próbálkoztak gépfegyveres kommandósokkal, meg szélben lassítva lebbenő bőrkabátokkal, a végeredmény mégiscsak olyan lett mintha a Napkelte stábja forgatott volna Chuck Norris kaszkadőrének fenékdublőrjével. Usztics Mátyás lekaratézza Koncz Gábort, aztán iszik egy bögre Eduscho Duplát.

A Tűzvonalban viszont tökéletesen másolja a 24-et, és tulajdonképpen Stohl András is jól hozza Kiefer Sutherland mindkét arckifejezését: az eltökéltet (szem résnyire összeszűkül, ajak csücsörít) és a dühöset (szemöldök összehúz, a száj finomam megremeg). Ráadásul Stohl az emelt díjas flittershow-k ellenére igazi színész, így, ha nagyon muszáj, el tudja játszani, hogy fáradt, szomorú vagy mondjuk boldog. És ennyivel máris előrébb van, mint Bauer ügynök.

Szerencsére a cselekményt már nem a 24 forgatókönyvéből másolták indigóval, így a Tűzvonalban nem lett remake, legfeljebb magyar változat. Bordás őrnagy (igen, ez Stohl) munkamániás, és romokban a magánélete, ahogy Bauernek is, csak hogy amíg Jack egy John Rambóval keresztezett II. János Pál, aki lemondóan cipeli a hősiesség súlyos keresztjét, addig a mi rendőrünk iszik, kocsmában verekszik, és megcsalja az asszonyt. Ráadásul mindez még jól is áll neki.

Az első részből egyébként szinte csak ennyi derül ki, csak megmutatják a karaktereket, és sejtelmesen utalnak arra, hogy azért nem csak autótolvajokkal, bolti szarkákkal, meg részeg hajléktalanokkal küzd majd meg Stohl, de az első ötven percben azért a legnagyobb izgalmat még csak egy megvadult kutya jelenti.

Ennek ellenére érdemes lesz minden héten nyomon követni a nyolcas körzet életét, már csak azért is, mert a rendszerváltás óta nem volt olyan magyar krimisorozat, amiben a főhős ne nézett volna öt percenként kamerába, hogy jól érthetően, szótagoltan elmondjon egy márkanevet, plusz ebben a sorozatban a magyar filmes átlaghoz képest jóval kevesebb a kínosan mesterkélt dialógus. Azért besült poénok és idióta becenevek még mindig előfordulnak (a főszereplők közt van Szivar, Johnny, meg Májki, például).

De ez már csak puffogás, inkább örüljünk az új magyar sorozatnak, hiszen a mienk és nem is savanyú, legfeljebb ropog a cukor a fogunk alatt. Ezentúl vasárnap már nyolc óra előtt picivel érdemes lesz az m1-re kapcsolni, aztán persze tízkor megint, amikor az igazi 24-et adják.