Ambrus
-7 °C
3 °C

Frei pletykatévéje sem kér a Névshowrból

2005.09.27. 08:10
Október elején indul a kampány, és decemberig ingyen lehet majd fogni Frei Tamás pletykatévéjét.

Október elsején indul Story Tv reklámkampánya a Kreatív értesülései szerint. A reklámokra összesen 280 millió forintot költenek, a hirdetések óriásplakátokon, a kereskedelmi rádiókban és a bulvárlapokban futnak majd. Az újságokban megjelenő plakátok és a rádiós kampány provokatívak lesznek, míg a közterületen visszafogottabb üzenet jelenik meg. A bevezető kampány november 15-ig tart, a csatorna műsorait bemutató hirdetések jövő januárban és februárban jelennek meg. A Story TV december 30-ig kódolatlanul sugározza adását, év elejétől azonban csak az előfizetők nézhetik a televízió adását.

A kampányban kiemelt reklámfelületet jelentenek még a Sanoma portfóliójába tartozó újságok, miután a csatornában a kiadónak 25 százalékos részesedése van. A Story TV körülbelül egymilliárd forintos beruházás, amelyben a Sanoma mellett Frei Tamás, a Tv2 riportere, valamint Borsány-Gyenes András és Pákozdi Sándor a tulajdonosok.

Nevet is sorolnának?

A Story Tv műsorstruktúrájáról egyelőre nem szivárogtak ki információk, de a magyar és külföldi sztárok magánéletével foglalkozó bulvártévé információnk szerint az MTV műsoráról szeptemberben lekerülő Névshowr-t is szívesen látná. Értesüléseinket azonban az ősszel induló csatorna hivatalosan cáfolta.

Az Index információi szerint Hajdú Péter egyelőre az országos kereskedelmi televíziókkal tárgyal a Névshowr folytatásáról, és egyéb televíziós terveiről, és eddig érdemben nem foglalkozott a kisebb csatornák, így például az ATV ajánlatával.

Meg sem fordul a fejükben
A 4!-es csatorna cikkünk megjelenése után kiadott nyilatkozatában burkoltan igénytelen, amatőr műsornak nevezte a Névshowrt, amire egyáltalán nem tartanak igényt.

"Csatornánk filozófiája az, hogy csak minőségi, professzionális televízió műsorok kerülnek a programjára.

Ennek tükrében meg sem fordult a fejünkben, hogy a Névshowrt műsorunkra tűzzük. Hajdú Péternek sok sikert kívánunk más csatornákon" - írta közleményében Berkes Orsolya, az adó munkatársa.